CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvénymódosítások célja jó esetben általában az, hogy a rendszer hatékonyabban működjön, bármiről is beszélünk. Különösen igaz kell hogy legyen ez a közszférára, a közszolgáltatásra, hiszen azoknak, akik igénybe veszik, elvárásuk az, hogy ha egy adott intézménybe bemegyek, akkor én legyek az első, és ne az, aki ott velem szóba áll. Ehhez felkészültebb, elkötelezettebb, motiváltabb köztisztviselőkre van szükség. A kérdés az, ha ezen a szemüvegen keresztül vizsgáljuk ezt a törvénymódosítást, akkor ezt tudjuk-e teljesíteni vagy sem.
Menjünk bele néhány konkrét dologba a törvénnyel kapcsolatban! Mivel nem a részletes vitában vagyunk, a konkrét jogszabályt nem említeném, de a törvény az egyik helyen a jegyzővé, körjegyzővé való kinevezés kapcsán olyan pontot hoz be, illetve korábban is létezett már, hogy a települési önkormányzat képviselő-testülete felmentést adhat a végzettség alól abban az esetben, ha jogi, állam- és jogtudományi egyetemen két éven belül megszerzi a doktori vagy igazgatásszervezői diplomát. Nem tudom, észrevették-e képviselőtársaim, de ezt a jogszabályt, ezt a módosítást az élet már régen túlhaladta. Jelen pillanatban nagyon sokan vannak állam- és jogtudományi doktori képesítéssel akár kistelepülésen, kisvárosban is ügyintézői besorolással. 1992-ben igaz lehetett ez, sőt 1995-ben is, amikor először módosították a törvényt, de most miért van benne, miért módosítjuk úgy, hogy egy plusz szak indult, és ezt tesszük be? Szerintem ennek a világon semmi értelme nincs már. De ha gondunk van a tekintetben, hogy az állam- és jogtudományi egyetemen szerzett képesítés automatikusan alkalmas-e egy jegyzői vagy körjegyzői álláskör betöltésére, akkor a képzésben kell keresni a problematikát, nem pedig ebben a jogszabályban.
(11.00)
A következő, ami nagyon lényeges dolog, a pályáztatás. Ezzel - képviselőtársam is jelezte már - alapvetően egyetértünk, de ott van a következő részben, hogy pályázat nélkül is adható vezetői megbízás annak, aki legalább egy éve van alkalmazásban az adott helyen. Tehát keményít, aztán puhít - akkor ez most miről szól? Ráadásul ez az egy év; azért aki a közszférában dolgozott, tudhatja, hogy az az egy év bizony a megmelegedésre éppen elegendő, de arra, hogy tapasztalatot, gyakorlatot szerezzen, és vezető beosztást kapjon, véleményem szerint nem igazán teszi alkalmassá.
Aztán, a szolgáltató központ által történő pályáztatással lehetséges csak a vezetői kinevezés a különböző szférákban. A bizottsági ülésen is kérésem volt, szerettem volna látni, hogy ez a szolgáltató központ milyen szempontrendszer alapján fogja nekem - ha esetleg leendő munkáltató vagyok - objektíven megszűrni ezt az állományt. Tehát, államtitkár úr, ha önök elvárják tőlünk, hogy érdemben szóljunk hozzá, akkor az a minimum, hogy az ehhez szükséges információkat adják meg, mert lehet, hogy nem mondanám el, amit most elmondok. Mert most viszont komoly aggályaim vannak ezzel kapcsolatban. Ha jelentkezik 20 ember, az nyilván nem arról fog szólni, hogy formailag, alakilag meg egyébként a végzettsége megfelel-e, mert ehhez nem kell bizottság. Ha a 20 emberből ötöt fog odaküldeni a leendő munkáltatóhoz, a másik 15-öt meg nem, mi a garancia arra, hogy én abból az ötből választottam volna ki egyébként a leendő munkatársamat? Ha egyébként én vagyok az első számú vezető, miért nincs nekem jogom a 20 emberből, az összes pályázóból kiválasztani a számomra legmegfelelőbbet? Tehát számomra ez az egész pályáztatási rendszer így, ahogy van, nem elfogadható.
A versenyvizsgával kapcsolatban - ez is érdekes kérdés - nemcsak az a kérdés itt, hogy saját zsebből fizeti, hanem előre fizeti. Tehát arról szól, hogy ha valaki történetesen köztisztviselővé szeretne válni, az a minimum, hogy ezt a versenyvizsgát megtegye. Ez egyébként öt évig érvényes, és lehet, hogy az öt éven belül, ha - adja isten - sikerül elhelyezkednem, ez azt jelenti, hogy két éven belül, ha ezt megtettem, visszakapom az árát. Miért kell ezt előre? Próbaidő van, minden van; miért nem lehet ezt úgy csinálni, mint most az alapvizsgát és a szakvizsgát? Tehát, ha elkötelezted magam a köztisztviselői pálya mellett, akkor feladatod, hogy az ehhez szükséges végzettséget megszerezd; de nem előre, hanem akkor, amikor ott vagyok, és különösen nem a saját zsebemre.
Egy másik nagyon lényeges kérdés, hogy amennyiben a köztisztviselő nem járul hozzá a munkavégzés helyének módosításához, akkor gyakorlatilag felmentik. Most nyilván nem megyek bele a részletekbe, de ez nagyon lényeges kérdés. Utána olvassuk ugyanezen törvény 40/C. §-ában, hogy kirendelés esetén az is érdekes, az a "nem" szó ott, hogy nem kell hogy hozzájáruljon a köztisztviselő a kirendeléshez. De ami ennél is érdekesebb, hogy ott gyakorlatilag védelmet biztosít, mert ha tíz éven aluli gyereket egyedül nevel - nem ragozom, tudják a képviselőtársaim, miről beszélek -, ebben az esetben viszont semmi védelem nincs. Tehát jelen pillanatban felajánlom, és régiós szinten ez azt is jelentheti, hogy 250 kilométerre, mondjuk, Szabolcs legkeletibb részéről Szolnokra rendelnek ki valakit; ha nem vállalod, akkor innentől kezdve sajnálom, így jártál. Ez nem működik! Tehát ha egyedül nevel gyereket, és nem sorolom el ismételten, benne van a törvényben - miért nem jár ez a védelem azok számára is, akikről most beszélek?
A hat év; arra hivatkoznak a határozott idejű munkaviszonynál, hogy eddig határozatlan idejű volt, és ez bizonytalanságot okozott a szférában. Szeretném kérdezni, gondolom, van erről statisztika, hogy éves szinten hány egyébként vezető beosztású köztisztviselőnek mondták ki a szakmai alkalmatlanságát az utóbbi években. Mert ha ez tömeges, akkor valószínűleg erre szükség van, de ha nem, akkor miért csinálják ezt? Az is kérdésem lenne, hogy miért pont hat év, miért nem négy vagy öt, vagy nyolc, ha már az évekről beszélünk.
Az is benne van a törvényben, hogy egyébként pedig meghosszabbítható. Mint a tőlünk fejlettebb demokráciákban - ha már az ellen ódzkodunk -, ne legyen bebetonozva, akkor miért nincs benne az, hogy egyszer meghosszabbítható, tehát, mondjuk, két ciklust visz, a harmadikat már nem, bármennyire is jól csinálja, köszönjük szépen. Tehát nem értem a logikáját.
Még egy dolgot szeretnék: abban az esetben, ha a köztisztviselő, illetve a vezető köztisztviselő elmulasztja a továbbképzést, abban az esetben neki visszatérítési kötelezettsége van a jogszabály szerint. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha valamiben részt sem vesz, akkor mit térít vissza, tehát ha nem kapott szolgáltatást. Az másik kérdés, hogy "büntetni akarom", és hogy jogosan vagy jogtalanul, de mit térít vissza, ha egyébként nem vett igénybe szolgáltatást. Tehát szerintem jogilag is aggályos ez a dolog.
Ugyan nem ott tartunk, hogy módosító javaslatokról beszéljünk, de érdekes kérdés, hogy a törvény maximalizálja a mindenkori köztisztviselői illetményalap 22-szeresében, illetve 17-szeresében a regionális szervezet vezetőjének, illetve vezetőhelyetteseinek a bérét, hogy legfeljebb ennyi, utána azt mondja, hogy a különböző létszámtól, terjedelemtől, nagyságtól függően lehet ezt differenciálni. Úgy gondolom, ha ad egy maximumot, célszerű lenne minimumot is adni, mert ha ez a sáv túl széles, akkor a régiókon belül ez nagyon komoly feszültségeket eredményezhet.
Köszönöm szépen a szót. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés