DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egészen biztos vagyok abban, hogy nem túloz, aki azt mondja, hogy a legnagyobb társadalmi kihívások egyike ma Magyarországon, sőt ha azt mondom, hogy a legsúlyosabb sorskérdés a cigánykérdés, akkor van értelme annak, hogy ezzel a parlament foglalkozik. És még inkább van és remélhetőleg lesz értelme annak, hogy elkészül majd az az intézkedési terv, aminek az elkészítésére alig három hónap adatik meg a kormánynak, és ez, ha beleszámítom a nyári időt, a szabadságot, akkor úgy gondolom, hogy nem túl hosszú idő ahhoz, hogy alapos munkát lehessen végezni, mindenképpen óriási kihívás lesz ezt az intézkedési tervet elkészíteni.

A stratéga szakmaiságához és jó szándékához nem fér kétség, és én azt is meg merem fogalmazni, aki olvasta, visszaigazolja ezt, hogy tömör és nagyon céltudatos stratégiát fogalmaz meg az előterjesztő. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy ezzel párhuzamosan, ezt megelőzően vagy ezt követően több olyan stratégiai programot is tárgyal a magyar parlament különböző tárcák előkészítésében, amelyek közvetlenül vagy közvetve kapcsolódnak ehhez a témához, és nem szakíthatók el tőle. Ilyen volt például a korábban megtárgyalt a gyermekszegénységgel kapcsolatos stratégai és feladatsor, vagy ilyen például a sportstratégia, ami itt megjelenik ebben az anyagban is egy bekezdés erejéig, ugyanakkor pedig éppen a foglalkoztatás, a szabadidő eltöltésével kapcsolatosan, a szabadidő hasznos eltöltésével kapcsolatosan ad lehetőséget azoknak, akiknek a leginkább szükségük van erre.

Hogy feltételekre szükség van, ezt mindenki tudja. Hogy a feltételek megvannak-e, megteremthetők-e, mindegyik megteremthető-e, ez nem csak szándék kérdése - ehhez sokkal többre van szükség. Nyilván az első a pénz, amit senki nem vitat, hogy egy ilyen program megvalósításához szükség van az anyagi, gazdasági háttérre, ami nem választható el a társadalom anyagi teherbíró képességétől. Annyit lehet elosztani, amennyi van. De ezenkívül szükség van és minden másnál talán jobban, nagyobb mértékben szükség van türelemre, szükség van bizalomra, mert ez esetben bizalom nélkül semmit nem lehet elérni, szükség van kölcsönösségre, oda-vissza alapon, szükség van a számonkérés lehetőségére, az ügyeskedések kiszűrésére.

(15.10)

Egy-két rossz példa egy egész programot tönkretehet. Ez esetben például elsősorban a cigányságnak, a cigányság vezetőinek van igen nagy felelőssége a vonatkozásban, hogy ezeket a szélsőséges formákat kiszűrjék, megelőzzék.

És szükség van a példára, a példa erejére. Nagyon nehéz egy felnövekvő, akár az oktatási intézményekbe aktívan eljáró, ott részt vevő gyerekeket munkára bírni és tanítani, ha a saját családi környezetében nem lát napi példát a munkavégzésre, ha csak munkanélkülieket lát maga körül. Tehát sokkal nagyobb a felelősség ebben az esetben, és az iskola nem tudja pótolni azt, amit a családi példa ilyenformán - többségében nem saját hibájukból - nem tesz lehetővé a számukra.

Egy olyan üzenete van ennek az előterjesztésnek, stratégiának, amit, úgy gondolom, itt és most érdemes visszaidézni vagy kiemelni, ez pedig az, hogy a cigányság nélkül nem megy ez a program; ezt a stratégiát nem lehet megvalósítani, csak velük közösen, az ő aktív közreműködésükkel. Ez a lényege az egésznek. Ha ezt nem sikerül megvalósítani, ha csak elvárnak, várnak valamit, hogy a társadalom majd lép, akkor ebből nem lesz eredmény.

És nem utolsósorban pedig az, hogy a cigánysággal való törődést nem szabad megkülönböztetni, elválasztani azoktól a folyamatoktól, amit a teljes magyar társadalom egészében a munkanélküliekre, az iskoláztatásra, az egészségügyre és minden más területen érvényesíteni kell. Ha ezt külön kezeljük, akkor ez érdemben soha nem fog megvalósulni, soha nem érünk el vele eredményt.

Én egy olyan megyéből jöttem, a megyének olyan részéből juttattak engem a parlamentbe a választópolgárok, és nem kis számban roma választók, ahol az országos átlagnál magasabb a cigányok száma, a 10 százalékhoz képest 14-15 százalék, a Somogy megyei átlagról beszélek. Ha az iskolásokat nézem Somogy megyében, akkor ez több mint egyharmada a megye általános iskolásainak. És ha az újszülötteket nézem, akkor a Somogy megyében ma napvilágot látott újszülöttek esetében ez az arány közel 40 százalék. Ez a három szám, ez a tendencia megmagyarázza azt a hihetetlen feszültséget és azt a hihetetlen feladatot, ami ránk, a parlamentre, a kormányra és a megyékben is az önkormányzatokra, valamint e vonatkozásban a családokra vár a következő években, és megmagyarázza azt is, hogy a falusi iskoláknál különböző, úgy mondjuk: szegregációs állapotok teremtődnek meg. Nem azért járnak kevesen egy-egy falusi iskolába, mert abban a faluban kevés a gyerek, hanem azért, mert egy idő után, amikor a gyermekek arányán belül a cigány gyerekek aránya elér egy bizonyos fokot, akkor a szülők egy része elviszi a szomszédos településekre a gyerekeket, és mesterségesen teremti meg a szegregációnak ezt a formáját. És ez ettől kezdve az oktatási kérdésekben, az iskolarendszerben, a finanszírozás kérdésében sok-sok új kihívást és feladatot jelenthet.

Rendkívül fontos és kényes kérdés a roma kötődés felvállalása. Tudok olyan somogyi településről, ahol cigányvajda is van, de a népszámláláskor összesen hárman vallották magukat cigánynak. Vagy számos példát tudnánk mondani arra, hogy a roma középréteg milyen mértékben vállalja fel a cigányságát. Akkor, amikor elér egy fokot a képzettségében, az egzisztenciájában, felvállalja-e ezt? Ha nem vállalják fel, nagyon nehéz példát mutatni, márpedig e vonatkozásban a legfontosabb az, hogy saját maguk tudjanak és akarjanak példát mutatni.

Vagy példát tudok arra mondani, konkrét, napi példát, hogy Kaposvárott általános iskola szűnik most meg, összeolvasztanak iskolát. Néhány cigány szülő ebbe az iskolába hozta a gyermekét, amit megszüntetnek, és egy olyan iskolához integrálják, ahol nagyobb arányú a cigányok száma, és azt mondja, hogy oda, a cigányok közé ő nem viszi a gyerekeit. Cigány szülő mondja ezt, nem a többségi társadalom mondja ezt.

Ezek azok a kérdések, amikkel szembe kell nézni, nem lehet a szőnyeg alá söpörni!

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Befejezésül még egy gondolat. Meggyőződésem az, hogy az emberhez méltó élethez nemcsak segélyre, hanem elsősorban munkára van szükség. Megfelelően segítjük-e a munkához jutást, vagy nehezítjük ezeket? Tudnak-e élni és akarnak-e élni a lehetőségekkel azok, akiknek ezt megteremtjük? Konkrét példa: a cigányság egy része gyűjtögetésből, gyógynövénygyűjtésből él azon a területen, ahol én képviselő vagyok. A tavalyihoz képest ötödére csökkent az ezzel foglalkozó cigányok aránya, és 50 százalékára az összegyűjtött gyógynövény. És amikor megkérdeztem egy szakembert, aki ezzel foglalkozik, hogy ennek mi az oka, akkor azt mondta, hogy azok a felesleges korlátozások, szabályozások, amelyek nem pénzbe kerülnek, de nem teszik lehetővé ennek a munkának a végzését: egészségbiztosítási járulékot kell fizetni, negyedévente elektronikus adóbevallást kellene készíteni, és az adókedvezményük is megszűnt, azoknak az embereknek, akik a segélyüket egészítik ki ezzel a tevékenységgel; akik nemhogy számítógéphez nem jutnak hozzá, de egy részüknek, akik ezzel foglalkoznak, még a villanyáram is nehezen elérhető, ráadásul a többségük funkcionálisan analfabéta.

Miért nehezítjük meg, ha dolgozni akarnak? Ez nem pénzbe kerül, ez csak szándék és akarat kérdése, egy kis odafigyelés kérdése. Nagyon összetett kérdésről van szó. Úgy gondolom, hogy óriási a felelősségünk.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu