DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Hát, nem én hoztam szóba a Közép-Európa más tagországaira vonatkozó privatizációs technikát, én csak bemutattam a jelenlévőknek, hogy milyen is volt ez a privatizációs technika. Azt gondolom, nem valódi tulajdonosok szerezték meg azokban az országokban a lehetőséget a privatizálásra. Ugyanúgy, mint Magyarországon a kárpótlási jegyekkel, gyakorlatilag mások jártak jól azokkal a lehetőségekkel, amelyeket esetleg a parlament igazságosan megpróbált valakikre kiróni. A GDP tekintetében Románia összevetése megint nem túl frappáns, ha nem haragszik meg, elnök úr, mert azért ők mégiscsak 23 millióan próbálják megtermelni azt a GDP-t. (Varga Mihály: Tudjuk azt...) Akkor köszönöm szépen, akkor nem mondok idegen adatot. Mi feleannyian sem vagyunk, és éppen csak most értek utol a nominális GDP tekintetében.

Azt gondolom, hogy természetesen beszélhetünk a magyar privatizációról is. Itt egy megjegyzést tennék is, hogy az értékesítési bevétel természetesen az államadósság csökkentésére fordítható, már csak azért is, mert abban a bizonyos konvergenciaprogramban, amit szoktunk emlegetni, kötelezettséget vállalt Magyarország, hogy minden többletbevételt, amire szert tesz, az államadósság csökkentésére fordítja. E tekintetben tehát azt tudom mondani, hogy a privatizáció ilyen módon történő elkezdése, folytatása '90 és '94 között abban a bizonyos első ciklusban dőlt el, akkor számtalan megoldás, az SZDSZ által elmondott, talán vicces megoldás, a reprivatizáció és a privatizációnak számos más megoldása is elhangzott; az akkori parlament döntött így, és választotta ezt a technikát.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu