ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, ezt most nem kellett volna mondani. 2002-ben júniusban volt a kormányváltás. Azt kellett volna mondani, hogy júniusban ennyi volt, és az év végére önök ennyire tornászták fel. A kettő között így van különbség, és nem lehet a kormányváltás időszakával általánosítani a teljes évet.
Másrészt hivatkozott arra, hogy a köztisztviselők száma 780 ezerről felemelkedett 810 ezerre. Hol emelkedett fel, államtitkár úr? Nem az önkormányzatoknál, nem a kistelepüléseknél, mert ott folyamatosan csökkentették a létszámot, pontosan az önkormányzati költségvetések szűkülése következtében. Az államapparátus területén emelkedett a létszám közel 30 ezer fővel. Ezt a parlamenti vitában nagyon sokszor elmondtuk, és a 2006-os választások után a Gyurcsány-kormány azzal kezdte, hogy az összes minisztériumban létszámstopot és létszámcsökkentést rendelt el, mert önök is rádöbbentek arra, hogy kormányzati szinten emelkedett meg a köztisztviselői és a közalkalmazotti létszám, nem pedig az önkormányzatoknál. Én magam is voltam polgármester és még elég sokan itt a parlamentben, és tudom, hogy az önkormányzatok állandó létszámleépítést hajtottak végre azért, hogy a működési költségeiket rendezni tudják. Nem véletlen, hogy az önkormányzatoknál megháromszorozódott a hitelfelvétel, és ma már ott tartanak, hogy működési költségre vesznek fel hiteleket. A gond itt kezdődik, államtitkár úr.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés