GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elég nehéz volt megállni, hogy a kétpercesek sorába ne kapcsolódjak be, de tettem azért, mert meggyőződésem, hogy ez egy nagy terjedelmű törvényjavaslat, és nagyon szomorú lettem volna, ha megállunk ott, hogy csak árkérdésekről vitatkozunk, holott annál sokkal többről van szó.

Úgy, ahogy képviselőtársaim említették, itt piaci körülményeket próbálunk teremteni - és nem először - az energiaszektorban. Úgy, ahogy ezt Latorcai képviselő úr és Kovács Tibor úr elmondták már, azért ez nem volt mindig felhőtlen, és nem volt mindig teljes konszenzus a törvény körül. Azért én arra is emlékszem, Balla képviselő úr most éppen nincs itt, hogy Lázár Mózes mint a Fidesz-frakció vezérszónoka, egy módosításnál szintén azt mondta, hogyha ezt elfogadjuk, az árak csökkennek.

Egy dolog van, még ha ilyen késő esti órán is, de arról kell beszélni, hogy Magyarországon torz energiaárak voltak egészen sokáig. Addig, amíg ezek az árak torzak, és nem érjük el a valós piaci árakat, addig arról beszélni, hogy a magyar energiaár is követi majd, és rövid időn belül követi a világpiaci ármozgásokat, addig erről elég nehéz beszélni. (Járvás István: A fizetés...)

Tisztelt Képviselő Úr! Talán egyetért velem abban, hogy ha mi itt azt mondanánk, vagy azt tenné a miniszter most már a törvény alapján, hogy az ár ennyi vagy annyi, de mivel jelentős energiaimportunk van, azt valakinek ki kell fizetni, ha nem a fogyasztónak, akkor a költségvetésnek az adóforintokból. Tehát amikor arról beszélünk, hogy próbáljuk ezt az egész magyar társadalmat igazságosabbá tenni, aztán arról beszélünk, hogy jó lenne, hogy aki amit igénybe vesz, azt kifizetné, akkor ebbe az irányba kell mozognunk. Az más, hogy működtetnünk kell bizonyos elemeket, amelyek segítenek annak a fogyasztói körnek, amelyik képtelen - mert ezt is tudjuk, ezt is ki kell mondani -, nem képes arra a mai jövedelmi viszonyai mellett, hogy kifizesse a piaci energiaárakat.

Ugyanakkor - ezért tartom érdekesnek és örülök annak a vitának, ami szakmai a villamosenergia-törvény kapcsán - mi itt egy keretszabályt alkotunk, egy keretszabályt arra, hogyan tudjuk korlátozni a vezetéken lévő monopóliumokat. Egy kicsit hadd vitatkozzam Katona Kálmánnal, ismerve a korábbi tevékenységét, ami iránt én nagy tisztelettel vagyok, de azért a telefónia egy kicsit más. Tehát sokkal nagyobb a fogyasztó szabadsága, mint a vezetéknél, mert ott a mobillal ki tudta kerülni, és tényleg piaci viszonyokat tudtak teremteni.

(20.30)

Viszont elég nehéz, még akkor is, ha a törvény szerint lehetősége lesz egészen rövid, belátható időn belül minden egyes fogyasztónak megválasztani a szolgáltatóját, merthogy a törvény azt mondja, hogy egyetemes szolgáltatóval le kell fedni az egész ország területét. Tehát lehet dönteni, lehet választani, de ezzel együtt osztom azt a kételyét, hogy bizony hosszú távon tud-e egy kisfogyasztó akár egy egyetemes szolgáltatóval szemben is tartósan elérni olyan árat, amelyre azt lehet mondani, hogy számára kedvező.

Érdekes és fontos beszélnünk arról, hogy az Energia Hivatal feladata és jogosítványa, amit Latorcai képviselő úr felvetett... - és azt gondolom, hogy a patkóban ebben is teljes egyetértés van, akár gázszolgáltatásról beszélünk, akár villamosenergia-kérdésről, mindig felvetődik az Energia Hivatal parlament alá kerülése vagy kormányzástól független tevékenysége. Egy ilyen törvény lehetőséget ad arra, hogy olyan szabályrendszert határozzunk meg az Energia Hivatalra, mert az biztos nem járható, hogy mi itt meghatározunk neki közvetlen feladatokat év közben a működése során - tehát azt törvényben körül kell írni. Meg kell határoznunk azt a kört, amiben van a miniszternek mindenképpen ráhatása a szervezetre, de hogy beszámol, és a függetlenség más jogszabályi feltételei is megteremthetők, erről érdemes beszélni.

Én nagy tisztelettel ajánlanám mindenkinek a figyelmébe, aki ezzel a törvényjavaslattal foglalkozik, és az ellenzéki oldalról Fónagy képviselő úr is kiemelte, hogy számos helyen szerepelnek a fogyasztókat védő nagyon határozottan megfogalmazott szabályok, kezdve attól, hogy hol és kinek kell fogyasztói irodát működtetni, és milyen időtartamokon belül kell a fogyasztók ügyes-bajos dolgait, panaszait megoldani.

Volt egy gondolat, amit nem teljesen értettem Katona Kálmán képviselő úrnál. Úgy érzem, hogy a törvényjavaslatban az egyetemes szolgáltatók és a végső menedékes együttese biztosítja azt a lehetőséget, hogy a fogyasztó különleges haváriaesetet kivéve egy pillanatig sem maradhat ellátás nélkül. Tehát az ellátás biztosított. Nekem itt inkább olyan gondjaim vannak, hogy egy egyetemes fogyasztó helyére belépő, a hivatal által kijelölt szervezet, amelyre ezt követően, később az egyetemes szolgáltató szabályokat kell alkalmazni, ha ez jelesül egy kereskedő volt, akkor neki komoly problémái lesznek, mert az egyetemes szolgáltatóra viszont a törvény egy másik helyen kimondja, hogy nem végezhet más tevékenységet, nem szolgálhat ki más fogyasztókat, csak az egyetemes szolgáltatás keretébe tartozókat.

Örülök annak, amit Latorcai képviselő úr felvetett, a támogatás kérdését, úgy, ahogy Podolák képviselőtársam itt metakommunikációval jelezte, jegyezzük ezt az indítványt. Teljesen egyetértünk, ebben a kérdésben nagy valószínűséggel konszenzus lesz.

Talán még az a kis idő, amely rendelkezésemre áll, elég arra, hogy megemlítsem: nagyon fontosnak érzem egy oldalról Katona Kálmán felvetését, hogy a jogszabályi feltételek milyenek, de ha valaki fejleszt, egy fejlesztésről dönteni akar, annak elemi érdeke és szüksége van arra, hogy a játékszabályokat ismerje, a játékszabályoknak pedig az ár is része. Az, amit Katona Kálmán mondott, hogy az ár a nyereségen kívül a hálózatfejlesztés kérdésére is kell hogy fedezetet nyújtson, én is úgy látom, mintha a törvényjavaslatból ez a rész hiányozna. Tehát erre mindenképpen ki kell térni.

Itt érdekes Paks esete, amiről mindig beszéltünk. Paks esetében most azt mondjuk, hogy nagyon olcsó az energia, amit onnan kapunk. Na de egyszer valamikor, ha befejezi majd ez a mű a tevékenységét, akkor viszont gondoskodni kell ott egyfajta rehabilitációról, amit el lehet dönteni, hogy vagy most az árakban fokozatosan képződik, vagy egyszer majd a költségvetés ezért helytáll.

A végére hagytam a hosszú távú szerződések kérdését. Nem lehet megkerülni, de én úgy éreztem a képviselőtársaim szavaiból, hogy itt mindenki kellő óvatossággal fogalmaz. A jegyzőkönyvben rögzítve lesz, hogy van félelmünk, és a félelmünk mindenkinél azonos, hogy egy azonnali felmondás olyan árváltozást jelent, magyarul, joggal követelnék az erőművek, hogy térüljenek meg az ő költségeik pillanatokon belül. Ezt sem a lakossági fogyasztók, sem a közületi fogyasztók nem lennének képesek elviselni. De hát én azt gondolom, hogy itt mindenképpen azt a megoldást kell keresnünk, hogy elmenni az uniós csatlakozásunkat követően kialakult követelményekben a legvégső időpontig, addigra közben le is járnak szerződések, és akkor kell ezt majd értékelni, hogy az akkor éppen fennálló helyzetből mit és mennyit kell hogy elviseljünk.

Én kérem önöket, hogy továbbra is figyelmesen tanulmányozzák ezt a törvényjavaslatot, és úgy, ahogy Podolák képviselőtársam mondta, tényleg nyitottak vagyunk a módosító indítványokra. Jó lenne, ha ez a törvényjavaslat hosszú távra szólna, és határozná meg a fogyasztók biztonságát.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu