LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat elfogadása esetén, tisztelt képviselőtársaim, hosszú időre szólóan fogja meghatározni a magyarországi árampiac fejlődését, lehetővé téve egyrészt minden felhasználó számára legkedvezőbb feltételeket kínáló szállítótól vásárolni, másrészt kikényszerítve az engedélyesek közötti versenyt, amelynek árleszorító és minőségjavító hatása hosszabb távon - a regionális árkiegyenlítődés, a várható infláció és vélelmezhető tüzelőanyagár-emelkedés hatásaitól eltekintve is - bizonyosan érvényesülni fog. A törvényjavaslat lényege tehát a villamosenergia-piac most már teljes körű liberalizálása.
1994-ben az első szabadon választott parlament alkotta meg azt a törvényt, amely lehetővé tette többek között a villamosenergia-ipari ágazat tevékenységek szerinti szervezeti szétválasztását termelő, szállító és szolgáltató vállalatokra, megteremtve a szektorbeli privatizáció lehetőségét.
2001-ben egy újabb villamos törvény megkezdte a versenypiac fokozatos, bár még korlátos kiszélesítését a villamosszektorban. Az állam szerepe ettől kezdve már inkább a közgazdasági keretek megteremtésére, a rendszer összehangolására, a környezetvédelmi szempontok érvényesítésére és a piaci feltételeket vállalni bármely okból nem képes felhasználók, akkor még fogyasztók ellátásának biztosítására és védelmére korlátozódott.
A 2001. évi villamosenergia-törvény által megteremtett módon 2003 elején indult meg hazánkban a villamosenergia-ipari piacnyitás. Ez ugyan korlátokkal és részlegesen nyitotta meg a piacot, de mindenképp fontos kezdő lépés volt. Ettől kezdődően az erőművi termékek beszerzésére az MVM mellett mások, a feljogosított fogyasztók és kereskedők is jogosultakká váltak.
Azóta újabb hat esztendő telt el, és most előttünk van a rendszerváltást követő harmadik törvénytervezet, villamos energiáról szóló törvénytervezet, amely kiteljesíti és befejezi a villamosenergia-ipari liberalizációt, és mint ilyen, évtizedekre meghatározza a hazai árampiac fejlődési trendjét, tágabbra nyitva a kapukat a versenyképes engedélyesek előtt, versenyre kényszerítve a túlsúlyos pozíciójuk okán addig védettséget élvezőket is. Ezen túlmenően harmonizál a vonatkozó európai uniós irányelvekkel is.
A törvényjavaslat érdemeinek és reformelemeinek kiemelése előtt talán érdemes néhány szót arról szólni, hogy mely elemek lehetnek vitatottak, vagy szerintünk melyek azok, amelyekkel érdemes majd a vita során foglalkozni. Sokszor elhangzott aggály, hogy az úgynevezett hosszú távú áramvásárlási megállapodások rendszerének felszámolása nélkül - és ettől a Mátrai Erőmű szerződése mindenképpen külön kezelendő kérdés lesz - miként lesz lehetséges biztosítani a teljes piacnyitást.
Ugyancsak felvetődhet, hogy miért nem részletezőbb a szervezett piacként megnevezett intézmény, vagyis az áramtőzsde szabályozása. Az áramtőzsde pénzügyi kontrollját végző PSZÁF véleményét kellett figyelembe venni, amely a tőkepiaci törvénybe kívánja inkább ezen intézmény részletezőbb jogszabályi rendelkezéseit beépíteni. Jó ugyanakkor, hogy az alapvető tulajdonosi korlátok már ebben a törvénytervezetben rögzítésre kerülnek.
Nem kevesen vannak a szakemberek között, akik a jelentős piaci erővel való visszaélés lehetőségének helyes és indokolt szabályozását illetően vitatják annak számszerűsített értékekhez való kötésének helyességét a törvénytervezetben. Megfontolandó tehát például az úgynevezett 10 százalékos kritérium elhagyása, az erről való vita.
Szintén sokan vitatják az átviteli rendszerirányító, úgynevezett társadalmi, valójában csak engedélyesi ellenőrzését szolgáló újdonsült intézmény indokoltságát. Talán az ellenőrző bizottságban részt vevő engedélyesek számát kellene korlátok közé szorítani. Nyilván a vita során majd erre is ki kell térni.
Bizonyára felvetődik az is, hogy viszonylag sok szabályozási feladat alsóbb szintű jogszabályok szintjén kerül majd tisztázásra. Ez utóbbi egyébként szerintem minden jelentősebb, átfogó jellegű törvény megalkotásának vitájában elhangzó állandó észrevétel. Azt gondolom, ezeknél a törvénytervezeteknél ez egy szinte kötelezően előjövő újabb feladattömeg.
Mégis ebből a viták tüzét is meggyőződésem szerint jól kiálló törvénytervezetből remélhetőleg törvényt alkot majd a parlament. Erre kérem a képviselőtársaimat is. Ha így van, akkor ezt jó okkal teszi majd meg; nemcsak azért, mert egy igazi átfogó reformjellegű újraszabályozásról van szó, de azért is, mert jelenleg kifulladni látszik a 2001. évi törvény által kiváltott piaci lendület.
A jelenlegi hazai árampiaci verseny a túlzott termelői piackoncentráció, korlátozott importverseny indokolatlanul széles körű hatásköri és árszabályozási körülményei között zajlik. Ezen okok együttesen eredményezik azt, hogy a relatív szabadpiaci nagykereskedelmi áramár nálunk ma már indokolatlanul magas, és az eddig szabadpiacot választó fogyasztók is tömegesen vándorolnak vissza a hatósági áras szolgáltatás rendszerébe.
Az a sajnálatos helyzet alakult ki, hogy a tavaly még 40 százalékos mértékig nyitott árampiac jelenleg 20 százalékra szűkült össze. A jelenlegi háttérkörülmények számbavétele során nem hallgathatjuk el azt sem, hogy az Európai Bizottság jelenleg három kérdésben folytat vizsgálatot a hazai villamosenergia-rendszer területén. Elemi érdekünk az európai uniós kifogások jogszabályi környezetben való hatástalanítása.
A rendszerváltást követő időszak harmadik generációs villamostörvény-tervezete, amely előttünk van, kiteljesíti és befejezi az ágazat azon reformját, melynek alapjait az előző kettő rakta le.
Fontos változások, lényeges új fogalmak és szabályok fogják a törvény január 1-jei hatálybalépésével kezdődően a hazai villamospiac alakulását befolyásolni. Ezek közül csak a leglényegesebbek számbavételével foglalkoznék szinte címszószerűen.
Az első a tiszta versenypiac, amelyről beszéltünk. A jelenlegi kettős - a közüzemi és szabadpiaci - modell helyére lép, a helyét a tiszta versenypiaci modell váltja fel, ahol a verseny tiszta, átlátható, kartellmentes létére a Magyar Energia Hivatalnak kell vigyáznia a megfelelő jogosítványai birtokában.
A második, amiről említést tennék, az egyetemes szolgáltatás. Az eddigi közüzemi szabályozás helyett kerül bevezetésre ez a szolgáltatási ellátási forma, amely meghatározott minőségben és méltányos ár ellenében elérhető villamosenergia-szolgáltatást jelent.
Az elnöki széket dr. Világosi Gábor az Országgyűlés alelnöke foglalja el.
A harmadik a végső menedékes fogalma, amelyről már többen is beszéltek. Ez nem a fogyasztók által választható kategória, hanem az a fogyasztó kerül kényszerűségből ide, akinek az egyetemes vagy piaci szolgáltatója tönkrement, és így számára a továbbiakban a Magyar Energia Hivatal által kijelölt másik szolgáltató vagy kereskedő, azaz a végső menedékes biztosíthatja az áramot.
A negyedik gondolat, amelyre felhívnám a figyelmet, a szervezett piac vagy köznapibb nevén csak áramtőzsdeként emlegetett intézmény részletes szabályozása, amely valószínűleg egy külön törvény keretében jelenik majd meg. Itt az alapvető fontosságú tulajdonosi korlátok kerülnek csak rögzítésre.
Az ötödik gondolat az árszabályozás, amely lényegében arról szól, hogy megszűnnek a hatósági árak, és az árszabályozás kompetenciája rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és az egyetemes szolgáltatók árrésének megállapítására korlátozódik.
Fontosnak tartjuk a tevékenységek szétválasztása gondolatkört, amely a villamosenergia-ipari monopoltevékenységek - átviteli rendszerirányítás, elosztás - és a versenyző üzletágak - termelés, kereskedelem, számviteli, jogi és szervezeti - szétválasztása, a versenypiac megteremtésének alapelemeként megjelenik. Erről évenkénti megfelelési jelentésben is számot kell adni. Nagyon fontos a fogyasztóvédelem, amelyről többen is szóltak itt a képviselőtársaim - nem is részletezném tovább.
A jelentős piaci erővel rendelkező engedélyesek: a piaci erőfölénnyel, a felhasználók, fogyasztók sérelmére történő esetleges visszaéléseket a MEH kibővült piacfelügyeleti és szabályozási jogosítványaival erőteljesebben fogja kontrollálni és figyelemmel kísérni.
(19.10)
A zöldbizonyítványi rendszerről valószínűleg már nem lesz időm részletesebben beszélni; az egyéb változások is fontosak a törvénytervezetben. Az új modell fontos eredményeként könyvelhetjük el azt, hogy a fogyasztók szabadon vásárolhatnak termelőtől, kereskedőtől, ugyanígy importálhatják is azt; a hálózatokhoz való hozzáférés szabad és diszkriminációmentes lesz.
Az időm lejártával most már nem részletezném a többi észrevételt, nyilván a vita későbbi szakaszában erre lesz mód.
Végezetül arra szeretném felhívni a figyelmet, és kérem a képviselőtársaimat a szabad demokrata frakció nevében, hogy mi, mint szabad demokraták, liberális értékeket valló pártként egyetértünk a szabad piacgazdálkodás feltételeinek megteremtésével a villamosenergia-termelés, -szállítás és -elosztás területén is. Ezért ezt a törvénytervezetet, az energetika területének legfontosabb reformintézkedés-csomagját támogatjuk és elfogadásra, vitára javasoljuk önöknek is.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés