GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőház! Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt napokban múlott egy éve, hogy szocialisták és liberálisok közös kormánya letette az esküt, és belevágott az ország megújításának időnként rendkívül bonyolult, összetett, jelentős kihívásokkal rendelkező folyamatába.

Az elmúlt napokban nagyon sokan fogtak hozzá értékelni ezt az egy évet, és ezen a héten lesz majd még nekünk is lehetőségünk, hogy ugyanezt megtegyük, egész vitanap áll majd rendelkezésre. A mai ülésnapon a napirend előtti hozzászólás mintegy húsz percét ezért nem egy átfogó, minden részletre kiterjedő értékelésre használom, pusztán arra, hogy a legfontosabb értékelő megjegyzéseket megtehessem. Természetesen kíváncsian és nyitottan várom az önök megjegyzéseit most is meg majd a hét közepén is.

Az elmúlt egy évben két folyamat ment egymás mellett párhuzamosan: az egyik egy sikertelen politikai-hatalmi kísérlet volt, a másik pedig egy gazdasági-társadalmi fordulat elkezdésének összességében sikeres politikája. Ami a politikai-hatalmi hatalomátvétel kísérletét illeti, a végeredményt ismerjük. Az a végeredmény, hogy ez a szándék elbukott. E mögött a folyamat mögött nem kizárólag, nem egyedül, de jól kitapinthatóan felsejlik és kimutatható a parlamenti ellenzék egyik-másik pártjának világos szándéka, az a szándéka, hogy a kormányt idő előtt távozásra kényszerítse, és ebben a küzdelemben, ha kell, akkor parlamenten kívüli, az alkotmányosság határait súroló, azon nem egyszer átlépő eszközöket is használ.

Programot és ideológiát adott erőszakos megnyilvánulásokhoz az ellenzék egy része, ilyen értelemben közvetlenül is szerepet vállalva utcai zavargások és rendbontás létrejöttében. Az ürügy ehhez a politikához egy miniszterelnöki beszéd volt, de az ok, az ettől eltérő. Az ok a magyar jobboldal egy nem elhanyagolható részének és közte a magyar jobboldal egyes pártjai vezetőinek mély és engesztelhetetlen, szűnni nem akaró gyűlölete a baloldal és annak egy részével szemben, mi több, az a fajta morális és politikai-történelmi felsőbbrendűség, amely arra vonatkozik, hogy az ország vezetésére csakis és kizárólag az úgymond nemzeti történelmi hagyományokat képviselő, bár azokat nem egy esetben sokak szerint megcsúfoló jobboldali vezetés lehet...

Ezt a hatalmi-politikai természetű kihívást a kormánykoalíció és pártjai, a mögötte lévő társadalmi sokaság sikeresen el- és visszautasította. A hatalom átvételére irányuló kísérlet megbukott. A nyomában járó hangulat sokáig itt fog maradni közöttünk. Relativizálódtak demokratikus értékek, relativizálódtak sok tekintetben emberi jogok, és megjelent olyan szélsőséges politikai megnyilvánulás is, amelytől korábban minden valamit magára adó demokratikus politikai párt távol tartotta magát. Ezt most egyes politikai pártok nem akarták és nem tudták. Azt mondhatom, hogy sajnálom; kár értük is, és kár Magyarországért is.

Na most, ami a másik dolgot illeti: ezzel egy időben zajlott az elmúlt 17 év egyik legmélyebb és legátfogóbb, gazdasági-társadalmi fordulatot megalapozó politikai programjának bevezetése, amely sok tekintetben a 18 évvel ezelőtt elkezdett politikai és gazdasági rendszerváltás társadalmi befejezését tűzi ki maga elé, és azt ígéri. Igen, arról szól, hogy vegyük birtokba Magyarországot; hogy az az állítás, hogy ez ország mindannyiunké, ez azt is jelenti, hogy mi, közösen együtt, valamennyi polgárok, a mi teljesítményünk az, ami az ország működésének az alapja, és ennek a teljesítménynek a közössé tételéből erősödik az ország; hogy az ország és a nemzet nem tud többet adni polgárainak, mint amennyit a polgárok felismert, okos bölcsességgel és időnként természetesen a jogi normák kényszerítő erejével összeadnak azért, hogy közös céljaikat megvalósítsák.

Nem kétséges, hogy a program mögött ott van egy felismerés is, az a felismerés, hogy bármilyen jó szándékú volt az elmúlt 5-6 évben követett politika - amely politikának a mélyén egy erőteljes szociális jóléti kiigazítás volt -, ez a politika, bár átmeneti időre akár jelentősen is tudja csökkenteni a szegénységet vagy a társadalmi különbségeket, végső soron és hosszabb távon nem járul hozzá sem a polgárok és a családok megerősödéséhez, sem pedig a nemzet megerősödéséhez.

(13.10)

Ebben az értelemben a szociális jó szándék nem elegendő, ezért a 2000-2001 óta folytatott politikának az átfogó és jelentős korrekciójára kellett sort keríteni. Ez nem egyszerűen költségvetési kiigazítás, ez ennél sokkal több. Ez arról szól, hogy közösen vallott normáink szerint próbálunk meg élni, hogy nincsen kétfajta Magyarország, egy hivatalos Magyarország és mögötte a feudális Magyarország kéz-közön világa apró előjogokkal vagy éppen nagyobbakkal, normakerüléssel, normaromboló szívességek bonyolult világával, hogy a közteherviselésben való részvétel teremti meg a morális jogát mindenkinek ahhoz, hogy részt vegyen a közügyekben, hogy nem létezhet egyszerre egy nyilvános Magyarország és egy szürke vagy mutyi Magyarország.

Ennek az időszaknak az egyik legnagyobb eredménye az, hogy 17-18 év után először érdemben sikerült kifehéríteni a gazdaság bizonyos területeit vagy azoknak legalább egy részét. Az elmúlt hónapokban több mint százezren jelentkeztek be a társadalombiztosításba, azt vállalva, hogy ők is részt vesznek a nemzeti kockázatközösségben, elismerve, hogy van jövedelmük, amelyből tudják és akarják magukat biztosítani. Több mint százezren - fantasztikus dolog ez! Ugyancsak több mint százezren vannak azok, akiket a munkáltatója úgy jelentett be, hogy elfogadta, hogy bár minimálbérre van vagy volt bejelentve, de a járulékfizetés alapjául nem a minimálbér, hanem annak kétszerese szolgál. Mit jelent ez? Nyilvánvalóan azt, hogy volt egy hivatalos jövedelem, és volt mellette más is.

Magyarországon tízezer vagyonvizsgálat indult el, és az első tapasztalat az, hogy minden egyes vagyonvizsgálatra több mint ötmillió forint eltitkolt adó jutott, és ezek a vagyonvizsgálatok nem a társadalom legelesettebb részét érintik. Hozzáteszem: rendkívül magányos volt a kormány ezekben az ügyekben, mert bár az ellenzék egy része szeretettel beszél arról, hogy le kell törni az előjogokat meg a privilégiumokat, sőt valamilyen zavaros képletben új arisztokráciáról is beszél, de furcsa módon ezekben a lépésekben soha, egyetlenegyszer nem mondta azt a szóban forgó párt vagy pártszövetség, hogy a kormány végre sikeresen olyasvalamit tesz, aminek az a vége, hogy lehet csökkenteni azok terhét, akik tisztességesen részt vesznek a közteherviselésben, hogy több közös jövedelem több lehetőséget fog jelenteni. Úgy látom, hogy ezekben az ügyekben nagy az ellenzék egy részének a szája, de kevés az ereje vagy az erőt adó bölcsessége.

A magyar felsőoktatásban olyan folyamatok indultak el, amely összenyitja a fizetős és a nemfizetős felsőoktatást, és több lehetőséget jelent végre azoknak a gyerekeknek, akik szegény sorból származnak, de tudnak és akarnak tanulni és jól tanulni. Hogy legalább kézzelfogható szándékkal szembemegy azzal az igazságtalansággal, hogy a legnagyobb állami, úgymond nemfizetős egyetemeinken alig lehet mára segédmunkás szülők gyerekeit találni, mert ők 18 éves korukra annyi hátrányt szednek össze, hogy esélyük sincsen bejutni. És mi marad nekik? A fizetős felsőoktatás. Ez lenne a társadalmi igazságosság? Ez nem az! Szembe kell ezzel menni? Igen!

A magyar felsőoktatás megújítására vonatkozó kísérlet, hogy tudniillik a felsőoktatási intézmények finanszírozása minőséghez kötődjön egyre inkább, az azt a célt szolgálja, hogy a legjobbak között legyenek ott végre a magyar főiskolák és egyetemek, mert ma az első pár százban a világon vagy Európában nincsen magyar felsőoktatási intézmény. Ezek nagyon mély reformok, amelyek csökkentik a társadalmi különbségeket, és amelyek elindíthatják Magyarországot egy növekvő pályán.

A magyar közoktatásban újra lesz teljesítménymérés, és a teljesítményértékelés nyilvános lesz. Mert nemcsak az kell, hogy a gyerekem iskolába járjon, hanem hogy olyan iskolába járjon, amellyel több lehetősége lesz, hogy tisztességes szakmát szerez, hogy a legjobb gimnáziumba jut be, hogy végül fel fogják venni az egyetemekre. Ma szinte mindenkinek mérik a teljesítményét: nagy áruházláncokban pontosan meg tudják mondani, hogy egy pénztárosnak mennyi volt a forgalma, és hányszor nyúlt hozzá a pénztárgéphez, közben tanárok, oktatók és nem egy esetben egészségügyben dolgozók minőségi értékelése nem történt meg. Ez egy fontos dolog.

A falun béke van, a rendszerváltás óta először nyugalom, prosperitás, együttműködés, mindeközben jelentősen átalakul a központi közigazgatás, minőségelvű, teljesítményt mérő, a teljesítményt visszaigazoló, azt honoráló bérezés felé indul el. A magyar adófizetők ebben a négy évben végül majdnem 20 százalékkal kevesebbet fognak arányosan költeni adminisztrációra, bürokráciára, mint a kormányváltás első napján. Nem beszélni kell a bürokrácia csökkentéséről! 19 százalékpont helyett 15 százalékpontnyi lesz nagyjából a GDP-ből a közszféra finanszírozása. Ez nagyjából 20 százaléka ennek a költségkeretnek. Micsoda fantasztikus és kemény átalakulás kell ehhez! Természetesen ez együtt jár feszültségekkel.

Vagy annak a gázár-támogatási rendszernek az elkészítése, amelyben végre oda megy a több támogatás, ahol valaki szociálisan rászorult. Mi olyan gázár-támogatási rendszert tartottunk fenn, hogy amit megvettünk százért, azt eladtuk hatvanért, és a kettő közötti különbséget mi finanszíroztuk, nyilván annak adtunk sokkal többet, aki többet fogyasztott. Ez lenne a társadalmi igazságosság? Nem ez ellen kellett küzdeni? És természetesen ennek az lett a vége, hogy a legrászorultabbak között még olyanok is vannak, akiknek, miközben a piaci árat fizeti a leggazdagabb, a legtehetősebb párszor tíz százalék, még csökkent is a gázár keveseknek; így van, keveseknek.

Ami az egészségügyet illeti: a legösszetettebb és legbonyolultabb vállalkozás, régi és új konfliktusok sokasága jelent meg az átalakítás során. Mi tagadás, egy olyan világgal állunk szemben, ami az egyik legféltettebbhez, életünkhöz, egészségünkhöz kötődik, bonyolult intézményrendszer, amely ugyanakkor magán hordozza az elmúlt évtizedek egy sor kompromisszumát. Hogy ezt nehéz átalakítani? Igen. Az átalakítások sorában nem egy esetben azt érezzük, hogy még több a konfliktus, mint annak előtte? Sajnos, én magam is időnként ezt látom. De olyan új elemek jelennek meg, amelyek nélkül a végén nincsen sikeres, átlátható, minőségi és teljesítményelvű egészségügy.

Tovább szeretnénk élni, és tovább szeretnénk egészségesen élni. Ehhez az kell, hogy ennek az intézményrendszernek legyenek olyan részei, amelyek a mi érdekeinket védik, évtizedek után először van bennünket védő, független Egészségbiztosítási Felügyelet, hogy szembemegyünk azzal a nagy területi igazságtalansággal, hogy Biharban vagy Dél-Békésben ma kevesebb szolgáltatás jut az ott lakó gazdának, parasztasszonynak, mint Budapest II. kerületében - ez csak pénzzel nem megy -, hogy szembemegyünk azokkal a kiváltságokkal, amellyel tele van a magyar egészségügy. Itt milliós adózatlan jövedelmeket szednek a kiszolgáltatottságunkkal nem egy esetben vissza is élők. Nehéz ezzel szembemenni? Konfliktusos? Igen!

Most annak van itt az ideje, hogy végigvigyük ezt az átalakítást, befejezzük ennek a biztosítási oldalát is. Be fogjuk fejezni. Előremutató, progresszív kompromisszummal meg fognak állapodni a kormánypártok, hogy az elmúlt egy év sok-sok átalakításának tapasztalatait is összegezve, ahol kell, kiegészítő vagy éppen korrekciós intézkedéseket hozzunk, hogy hosszú távon is biztosítsuk az egészségügy finanszírozhatóságát - ez még mind-mind itt van előttünk -, hogy mindeközben épüljenek új járóbeteg-ellátó központok, hogy új egészségügyi centrum jöjjön létre akár Szegeden, akár Pécsen - ez mind itt áll előttünk, és akkor még nem beszéltem Miskolcról.

Be fogjuk fejezni és meg fogjuk csinálni. Ehhez képest maga a kiigazítás programja sok tekintetben előrehaladottabb, jól lehet látni az első eredményeit.

(13.20)

Hadd mondjak pár értékelő mondatot! Vannak, akik azt állítják, hogy lehetett volna ezt kiigazítás nélkül is, hogy nem kellett volna mást csinálni, mint csökkenteni 10 százalékkal a járulékokat, és akkor az majd növekedést gerjesztve megoldja a problémáinkat. Muszáj legalább egy rövid fejszámolásra hívnom önöket: 10 százalékpont járulékcsökkentés nagyjából 650 milliárd forintot enged ki a költségvetésből. 650 milliárdot! Ha 3 százalékkal növekedne csak emiatt a gazdaságunk a maihoz képest - ami egyébként brutális lenne -, akkor a 3 százalék többletnövekedésnek a költségvetésbe jutó része ennél lényegesen kevesebb, és mindeközben meg kellene birkóznunk még mintegy 1000 milliárdos költségvetési deficitprobléma-többlettel is.

Kérem szépen, itt egy illúziókeltés folyik, annak a politikának a folytatása, amely politikának láttuk a korlátait az elmúlt időszakban. Ez a politika, azt gondolom, gyermeksorban akarja tartani az országot. El akarja hitetni, hogy nem az emberek erőfeszítéséből van egy erős Magyarország. Erős Magyarországról beszél, de gyengíteni kívánja az országot.

Sokan azt állították, hogy az a baj ezzel a programmal, hogy a bevételekre koncentrál. Ajánlom figyelmükbe az itt kiosztott beszámolót. Annak a beszámolónak van egy grafikonja talán a 16 oldalon. (Belelapoz az előtte lévő beszámolóba.) Ne a 16. oldalt lapozzák fel, mert ott nem fogják megtalálni, hanem a 18. oldalt. Az a grafikon azt mutatja, hogy bizony ebben az időszakban Magyarországon az állam a kiadásait mintegy négyszer annyival fogja vissza, mint amennyivel a legelső pillanatban a bevételeket növelte. És hogy világos legyen: ennek a ciklusnak a végén Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt időszak legalacsonyabb adóterhelését fogjuk elérni, 100 forintból összesen 37 lesz az adóterhelés. Csak hogy birizgáljam az ellenzék idegeit, azt tudom mondani: ki fog derülni, hogy igenis ez a kormány az adócsökkentés kormánya lesz; ki fog derülni, hogy a kiigazítást és a jövedelmek centralizációjának csökkentését egy időben fogja tudni megcsinálni úgy a kormány, hogy mindeközben fenn fogja tartani az egyensúlyt, és egyre inkább a növekedésről fog tudni beszélni, és növekedést fog tudni generálni, mert pontosan tudjuk, hogy a növekedés első számú feltétele az egyensúly helyreállítása.

A harmadik: azt szokták mondani előszeretettel - mert ez Magyarországon sajnos, mondom én, szitokszó lett -, hogy neoliberális a kiigazítás. Ugyan kérem! Az egyensúly nem liberális vagy konzervatív. Viszont amilyen eszközöket használtunk, azt mutatja, hogy a legmódosabbak jövedelemcsökkenése három-négyszerese azoknak, akiknek a legkevesebb jutott Magyarországon a jóból. Azt mutatja, hogy akár nyugdíjban, akár gyermektámogatásban a magyar kormány kényesen ügyelt arra, hogy megtartsa az összes ígéretét, mi több, nyugdíjban a nyugdíjkorrekciós programot is végigcsináljuk, egy tisztességes, a szociális méltányosság szempontjait magán viselő programot.

Ez egy nagyon nehéz év volt, tele konfliktussal, olyanfajta változtatási igényekkel és kényszerrel, amelyet régen nem látott az ország - olyan, mint egy befektetés. Azt tudom mondani: ennek a bázisán lesz egy könnyebb élet, ráadásul egy igazságosabb élet. Ennek a bázisán lesz magasabb növekedés. És pontosan tudom, hogy valakik azért szeretnék most lejátszani ezt a hatalmi-politikai vitát, mert félnek attól, hogy 2010-ben mi lesz. Nem kell félni a tévévitától. 2010-ben választás lesz, és a választók majd eldöntik, hogy mit akarnak: Magyarországot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu