IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Bár ma a részletes vitában nem szóltak hozzá, az általános vitában bőven hallottunk érveket, és a bizottsági munka során is. A viták során egyértelművé vált, hogy a javaslat céljaival a kormánypárti oldal egyetért, míg az ellenzék döntően az ellenvetéseit hangsúlyozta. Mégis voltak olyan módosító javaslatok a kettős állampolgárok és az önkéntes tartalékosok ügyét érintően, amelyekben sikerült a bizottságban többpárti konszenzust elérni.
A parlamenti patkó két oldalát alapvetően megosztó kérdés a közszolgálati egységesítés körébe tartozó néhány probléma, a próbaidő, a felmentési szabályozás és a civilesítés volt. Mindhárom esetben tartalmi érveink vannak ezek szükségessége mellett. A próbaidő kötelező tartamának hat hónapra emelése összefügg azzal, hogy egységesítjük a katonák kiképzési rendszerét, amely alól csak akkor mentesül a jelentkező, ha korábbi katonai szolgálatának folytatásáról van szó.
A felmentési idő differenciált rendszerére áttérés körében mérlegeltük az alkotmányossági szempontokat. Ha az ellenzéki képviselőtársaim által felvetett alkotmányossági probléma valóban fennállna, az fogalmilag kizárná a tartós jogviszonyok körében a törvényi szintű szigorítást. Megítélésünk szerint ugyanakkor azzal, hogy a módosítás csak 2008. január 1-jén lép hatályba, és az azután közölt felmentések esetében alkalmazandó, kellő időt biztosít a felkészülésre.
A civilesítés körében pedig elmondható, hogy a kormányzati programok szintjén vissza-visszatérő igény megvalósítása most először ért olyan szakaszba, amikor a végrehajtás érdekében kiadásra került a feladatszabó utasítás, illetve a felülvizsgálat módszertana is elkészült.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy a kormány által támogatott módosításokkal a törvényjavaslatot szíveskedjenek elfogadni.
Köszönöm szépen a szót. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés