KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, értékelhetjük úgy a mai délelőtti vitát, hogy volt jobb vitánk itt a Házban már, ugyanakkor nem lehet értéktelennek minősíteni mindazt, ami a hozzászólásokban akár az ellenzék, akár a kormánypártok oldaláról a vita kapcsán elhangzott, mert világossá válik a tévénézők és a rádióhallgatók számára, hogy mi is az álláspontja a megelőző időszakról és a teendőkről a kormánypártoknak, illetve világossá vált, hogy a minősítő jelzőkön túl viszonylag kevés eligazodást ad a választó állampolgár számára az ellenzék javaslatairól ez a vita.

Azt gondolom, nem jól emlékeznek azok a képviselőtársaink, akik a 2002-es kormányváltás időszakát mint egy békeidőszakot élik meg, és így próbálják bemutatni. Úgy hiszem, az idő sokakkal elfeledtette - és ezt Font képviselő úrnak mondom -, hogy 2002-ben Magyarország éppen az önök kormányzásának köszönhetően nem volt felkészülve arra, hogy kapcsolódjon ahhoz az esélyhez, amit az európai uniós tagság jelentett. Gondoljunk csak arra - egy területre akarnám most ráirányítani a figyelmet -, hogy az agrárium területén például milyen mértékben voltunk elmaradva attól, hogy felhasználhassuk az előcsatlakozási forrásokat. Gondoljunk csak arra - és emlékeztetem is erre a jelenlévőket -, hogy is értette volna az Európai Unió a mi nyelvünket, amikor az akkori kormány második embere az agrárium, a vidékfejlesztés kapcsán patakvérről beszélt, ami más európai nyelvre valószínűleg le se fordítható. Ez a helyzet alapvetően akadályozta meg az európai integrációs felkészülésünket abban az időszakban.

(A jegyzői székben dr. Hende Csabát
Móring József Attila váltja fel.)

Tehát nemcsak arról van szó, hogy Magyarország esélyei veszni látszottak, hanem arról is, hogy azt a fajta lehetőséget, hogy Magyarország megragadja ezt az esélyrendszert - hiszen a változás szükséges volt -, szótár híján nem lehetett megvalósítani. Őszintén szólva, abban az időszakban bizony közkeletű volt agrár- és vidékfejlesztési forrásokból adott választási körzetben templomtornyot felújítani - tessék visszaemlékezni -, és közkeletű volt az a vélekedés Magyarországon - mert ez is hozzátartozik a kiindulóponthoz -, hogy aki nem paríroz a kormány számára, nem akar a klientúra részese lenni, annak tartania kell attól, hogy egy felülről csinált világban nincs helye. Ez volt az a társadalomkép, ez volt az a kormányzati magatartás, amelyik nem Európa felé vitt bennünket, márpedig Európán kívül Magyarország számára nincs felzárkózási esély.

Értem, hogy önök ekkor, akkor - nem mindegyikük, nem minden fideszes politikusról beszélek, és nem az ellenzék egészéről beszélek - úgy fogalmaztak, hogy a magyar nemzeti érdek az Európán kívül is van élet kategóriájában megfogalmazható, hogy Magyarország középhatalomként majd eligazítja a világot, és mi leszünk a "mihez képest" ebben a régióban, erővel diktálva. De ez egy megvalósíthatatlan, a nemzet számára járhatatlan út. Magyarország akkor tud kitörni a helyzetéből és jólétet biztosítani az állampolgárai számára, megteremteni a felzárkózás esélyét - még egyszer Csengey Dénest idézem: Európába, de mindahányan esélyét teremteni -, ha az egyik oldalról képes alkalmazkodni, új európai értékeket Magyarországon is általánossá tenni, és ez - még egyszer hangsúlyozom - nem a patakvér politikája, a másik oldalról pedig képes a meglévő sajátosságaira épített fejlesztést úgy megvalósítani, hogy a fejlesztés nem a meglévő társadalmi igazságtalanságokat és alacsony hatékonyságot nagyítja fel sokszoros forrásokkal, hanem betömi a lyukakat a zsákon, illetve a társadalmi igazságosság jobb körülményeit teremti meg a közszolgáltatásokban, és ezt a közszolgáltatást fejleszti.

(14.20)

Magyarország és a kormány számára az volt tehát 2002-ben a kihívás, hogy új startvonalra állítsuk az országot, értékválasztásban is és a fejlesztés, a fejlődés esélyeit tekintve is. Hogy kellett változtatnunk 2006-ban, nem kérdés. Nem kérdés abból a szempontból sem, amire a vitában egyszer már magam is kitértem, hogy át kellett alakítani, az állampolgárok arcára formálni, az ő igényeiknek megfelelően átalakítani a közszolgáltatások rendjét, hogy a szuverenitást, az egyéni szuverenitást támogató társadalmi rendszereket kellett erősíteni, és kell még a következő években is, és így kell a fejlesztési forrásokat felhasználni. Azt gondolom, hogy ez vállalható változás, és vállalható út Magyarország számára.

Van tanulsága az elmúlt egy évnek. Többek között az a tanulsága, amit önök is hangsúlyoznak, sokan önök közül és mi magunk is, hogy megtehetjük és meg kell tennünk egy év változtatása folyamata után, hogy jóval nagyobb mértékben teremtsünk esélyt a társadalmi részvételnek, hogy az a többség, amelynek érdekében a változások megvalósulnak, támogatója és részese lehessen ezeknek a folyamatoknak.

Ha kell, ez természetesen a párbeszéd intézményeinek erősítését jelenti, ha kell, akkor a holnapután kérdései mellett az "addig mi lesz?" kérdéseinek jóval erősebb napirendre tűzését is igényli a kormány szempontjából. De nem lehetett, ma is úgy gondolom, nem lehetett elhalasztani úgymond a holnaputánra vonatkozó változtatási reformtörekvéseket, csak azért, mert a mának is vannak rövid távú kihívásai, de kell - és egyetértek mindenkivel, aki ezt hangsúlyozza - a ma kihívásait is hasonló erővel napirendre tűzni a holnapután kérdései mellett. Ez mindenképpen tanulsága a megelőző időszaknak.

Elgondolkodtam azon, őszintén szólva, a beszélgetésünk alatt, hogy önök azon túl, hogy sokuk véleményét meghallgattuk arról a megoldássorról, amit mi javasoltunk és mi változtattunk az ország számára, milyen más megoldásokat kínálnak. Erre sajnos nagyon kevés példát hallottunk, és bár tudom jól, elismerem készséggel, hogy az ellenzéki létnek sajátja viszonyulni a kormányzati magatartáshoz, de azért azt gondolom, hogy egy önérzetes ellenzéki pártnak az alternatívaképzés a megoldásokat illetően biztos, hogy sajátja kellene hogy legyen. Nem kaptunk ebből ízelítőt.

Jó volna, hogyha egy ilyen vitát arra is felhasználnának, hogy mi a véleményük a megoldásokról, az ország előtt álló feladatokról, mi a véleményük a felzárkózás esélyének a megragadásáról, s mi az, amihez az embereket velünk együtt vagy akár ellenünkre is meg kívánják szólítani. Mi minden egyes alkalommal - kormánypárti felszólalók, de a kormány maga is - igyekszünk kezet nyújtani. Igyekszünk azt mondani, hogy vannak témák, amelyek fölötte lehetnek a pártpolitikai csatározásoknak, mert az ország, az emberek megérdemlik, hogy nagyobb erővel legyünk képesek úgy változtatni a dolgokon, hogy az emberképű legyen, hogy az számukra is alkalmas legyen. Úgy hiszem, indokolt levonni az első egy évből, hogy nem kell elütni a kinyújtott kezet. Nemcsak nem kell elütni a kinyújtott kezet, hanem nem kell asszisztálni ahhoz, hogy ha valakik pártpolitikai, pillanatnyi előnyöket is szolgálva, de radikális fellépéssel az országra akarják gyújtani a házat, akkor nem szabad sem csöndben lenni, sem átkacsintani erre az oldalra. Azt hiszem, tanulság ez is az elmúlt évre vonatkozóan.

Biztos vagyok benne, hogy komoly energiáit vitte el a demokratikus Magyarország erőinek - és nemcsak a kormánypártokról beszélek, hanem mindenkiről, aki magát ebbe a kategóriába gondolja -, hogy a béke, a nyugalom, a biztonság feltételeit megőrizhessük Magyarországon. Bár jogos az a felvetés, a maga mértékrendje szerint is jogos az a felvetés, hogy jelentős reformok és jelentős változtatások közben is azzal az igénnyel kell legyünk a saját munkánkra nézve, hogy ez párbeszédben valósuljon meg, az embereket együttműködésre hívja fel, de azért önök is belátják, hogy párbeszédet akkor, amikor randalíroznak az utcán, akkor, amikor rendet kell teremteni és békét kell teremteni, legalábbis nem könnyű kezdeményezni; hogy akkor legalábbis a demokratáktól, az ország progresszív erőitől ez energiákat szív el, ez a felelősség másik része, nemcsak a rend, a nyugalom megbontása, hanem az is, hogy elszívja azokat az energiákat, ami a társadalmi részvétel megteremtésére irányulhatott volna. Nem fogjuk engedni, nyilvánvalóan nem fogjuk engedni a következő időszakban, bármilyen is a fenyegetés, hogy ne az emberekről szóljon a hétköznapi politika. Tanulság számunkra is, hogy az adok-kapok pont attól vonja el a figyelmet, ami az emberek hétköznapi ügyeire adandó rövid és hosszú távú válaszokat jelentheti.

Sokat tanultunk az elmúlt évben arról, hogy bár konferenciákon könnyű mindannyiunknak állást foglalni modern európai politikák, a verseny és szolidaritás értékei mellett, de ezt a hétköznapokban, ágazati politikákban megvalósítani kutya nehéz. Ebből a szempontból egy nagyon nehéz időszak van mögöttünk. Mert általában azt lehet mondani, hogy természetesen verseny ez, nem az az állami felelősségvállalás és a gondoskodás lényege, hogy elkerülhetjük a versenyt, és úgy is sikeresek lehetünk, tehát meg kell vívni a versenyt, de nem érthetünk azokkal egyet, akik csak azt mondják erre, hogy az a társadalmi magatartás lényege, a kormányzati politika lényege, hogy hajrá, hogy tegyed.

Azt hiszem, hogy politika feletti elkötelezettséget, pártpolitikai elkötelezettségtől független társadalmi akaratot lehet arra kialakítani - és ezt is helyes volna megragadnunk a következő időszakban -, hogy a verseny megvívásának feltételeit, a siker esélyét, az öngondoskodás képességeihez szükséges társadalmi hátteret közösen, ha kell, úgy, ahogy sikerült a gyermekprogram kapcsán, úgy, ahogy esély van a Roma integráció évtizede program kapcsán és más ügyekben is, közösen teremtsük meg.

Utaltam már rá a hozzászólásomban, szerintem semmi oka az ellenzéknek arra, hogy ha egy-egy kérdésben egyetért, akkor utána csendben maradjon, és szégyellje az egyetértését. Az egyetértés ugyanis nem a pártpolitikai vita helyett van, hanem az ügynek szól, annak szól, hogy az emberek javára tudunk-e néhány kérdésben közös nevezőt teremteni. Ma azt tapasztaltam, és nem egy vitában, hogy csendben, szégyenlősen megnyomják az ellenzék képviselői az igen gombot, majd utána másnap nyilatkozataikban a jótéteményt is szétrombolják. Pedig az igen gomb megnyomása azt a felelősséget jelenti, hogy az adott ügyet közösen fogjuk csinálni az emberek érdekében, abban az adott szegmensben, amiről közösen hoztuk meg a döntést - kár, hiba. Szerintem nagyon rövid távú pártpolitikai szemlélet, amelyik nem akarja ezeket az ügyeket politika feletti és nemzeti üggyé tenni. Szerintem közép- és hosszú távon az ellenzék és a kormánypártok számára egyaránt hasznos, a politikai közélet egészének egyébként megcsorbult társadalmi megítélését is elősegítené ennek a fajta közös felelősségvállalásnak a lehetősége.

Szeretném harmadsorban a konvergenciaprogrammal kapcsolatos néhány megjegyzést korrigálni. Akik fejében a konvergenciaprogram egy makrogazdasági program, egy pénzügyi kiigazítás önmagában, azt hiszem, tévednek. A konvergencia természetesen szól eurózónához tartozásról, euróbevezetésről, biztos vagyok benne, hogy a szakértők még úgy is fogalmaznak, hogy az ERM-2-höz való tartozás feltételei teljesítéséről. Ez igaz, de a konvergencia szándéka a szóban rejlik, közelítés, felzárkózás ahhoz, ahogy Nyugat-Európában sok országban élhetnek az emberek, és a kormány szándéka szerint is ezért indítottuk el ezt a programot. Nem egyszerűen csak makroelemzők számára akarjuk kipipálni a magyar makroszámokat, hanem el akarjuk érni, hogy a fejlődés új startvonalat kapjon Magyarországon, hogy a felzárkózás, a közelítés esélyét Magyarország képes legyen megragadni.

Ezt az esélyt pedig csak akkor lehet megragadni, ahogy erről miniszterelnök úr a bevezetőben, mások a hozzászólásokban szóltak, ha nem lyukas zsákba öntjük a fejlesztési forrásokat, és ha nem nagyítjuk fel Magyarország ellentmondásait azzal a sok ezer milliárdos fejlesztéssel, ami a kezünkben van, hanem ha új kiindulópontokat teremtünk, és egy modern Magyarország új feltételrendszerét alakítjuk ki ezzel a fejlesztéssel.

(14.30)

Ilyen értelemben tehát a konvergenciaprogram sikere nem kezelhető egyszerűen egy kézlegyintéssel, az nem arról szól, hogy minden más törekvésünkkel szemben maguk megcsinálják az egyensúlyt és a konvergenciát, na de hát ami igazán fontos, azt nem csinálják, mert ami igazán fontos, az a konvergenciaprogram társadalompolitikai célkitűzése, maga a felzárkózás, az, hogy Európába, de mindahányan.

Azt reméljük, hogy ez a vita közelebb visz bennünket ahhoz, hogy megtaláljuk a közös cselekvésnek ehhez a forrásait, a kormánypártokat meg megerősítik abban, hogy végigvigyék ezt a változást.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu