DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársak! Csatlakozva ahhoz a gondolatmenethez, amit előttem Ékes József képviselőtársam elmondott, valóban némiképp meglepő, hogy bizonyos részletkérdéseket miért kell az egész problémakörből kiemelni, ami a földügyeket illeti. Az a szándék talán érthető, hogy a környezetvédelmet, a földvédelmet, mint a környezetvédelem egy különleges elemét kiemeli a törvényből és ennek önálló törvényi keretet szab, de azt gondolom, még ez a része is szerencsésebb lett volna, ha úgy került volna tárgyalásra, hogy az az egyeztetés, ami most már körvonalazódik, és talán abban is reménykedhetünk, hogy akár egy ötpárti konszenzussal létrejöhet egy megállapodás a birtok- és földügyek környékén az agrárstratégiát illetően, nos, hogy mielőtt ez az egyeztetés megtörténne, azelőtt nyúlunk hozzá bizonyos részletkérdésekhez. Mindannyian tudjuk, hogy a dolog rendkívül sürgető, s nem csak azért, amit általában szoktak mondani, hogy 2011-ben a földpiac-liberalizációval súlyos veszélybe kerülhet az agrárium és a vidék, ha a földkérdések nincsenek kellőképpen szabályozva, és nincs egy egységes közös stratégiánk, amely mentén kidolgozhatjuk a földdel kapcsolatos szabályrendszert.

Arra is van pozitív példa, és ezt azért hozom ide, hogy ha valóban van elszánás, és valóban tisztességgel végig tudjuk beszélni a problémákat közösen, akkor jó esélyünk van arra, hogy az európai közegben is érvényesítsük a saját nemzeti érdekeinket. Egy közelmúltbéli példa, ami azt hiszem, közös sikerünk volt, többen itt vannak a teremben azok közül, akikkel együtt megélhettük ezt a közös sikert, az éppen a genetikailag módosított szervezetek távoltartásával kapcsolatos sikerünk, amikor is az Európai Közösség ránk akart kényszeríteni egy szabályrendszert, és bizony, miután volt egyetértés, és végig tudtuk beszélni a pró és kontra érveket, ki tudtunk alakítani egy olyan stratégiát, és támogatni tudtuk a kormányt az európai tárgyalásokon, hogy a magyar érdekek szerint járjon el, és bizony sikerült szövetségeseket szereznünk Európában. A földkérdés legalább olyan súlyos, mint amilyen a genetikailag módosított szervezetek fenyegetése volt, ezért azt gondolom, hogy a földpiac-liberalizáció miatt is sürget bennünket az idő, hogy valóban próbálkozzunk meg egy ötpárti konszenzusos megállapodás létrehozásával.

Nem egy kísérletet - a saját oldalunkon is - fájó szívvel azért kellett nem támogatnunk, mert abban reménykedtünk, hogy valóban egy csomagban tárgyaljuk végig a földügyeket, sőt abban is reménykedtünk, hogy amíg nem jutottunk megállapodásra, a kormány tesz egy olyan gesztust, hogy a földértékesítéseket felfüggeszti, amíg nem tudjuk pontosan, hogy milyen típusú elképzeléseink vannak, amelyek közösen vállalhatók. Nem jó ennek elémenni. Ezen az alapon kritizáltuk annak idején az NFA, a Nemzeti Földalap földértékesítési gyakorlatát is, mert nem illeszkedik ahhoz a vélhető vagy remélhető közös nemzeti stratégiához sok vonatkozásban, amiről jó volna szót váltanunk. Ilyen alapon kritizáltuk és kritizáljuk folyamatosan a vagyongazdálkodási törvényt is. Elémegy, és a nemzeti vagyonnak egy olyan részét, a földet teszi egy más típusú szervezeti keret részévé - másfél millió hektárt, 1 millió hektár erdőt és 500 ezer hektár szántóterületet, és persze az osztatlan közös területeket, tehát nem akármekkora területről van szó Magyarországon -, nos, ezt egy olyan szervezetbe kényszeríti be, ahol a szakmai szempontok, épp azok a föld- és birtokpolitikai szempontok, amiről beszélnünk kéne, nem egészen biztosan érvényesíthetők, s akkor még finoman fogalmaztunk. A kételyeinket világosan kifejtettük ebben az ügyben is a mezőgazdasági bizottság előtt, és úgy tűnt, hogy sok tekintetben akár egyetértésre is tudunk jutni.

Ezek azok a momentumok, amelyek miatt - magam is csatlakozva az előttem szólókhoz - tisztelettel ismételten felvetem, hogy nem kellene részleteiben megelőzni ezt az átfogó stratégiai tárgyalást. A nyár akár alkalmas lehetne arra is, hogy valóban részleteiben végiggondoljuk, merre is megy a magyar agrár-vidékpolitika, mik a kulcselemei, és ezen belül milyen szerepet szánunk a különféle típusú birtokoknak, kik is a célcsoportjai az agrár- és vidékpolitikának. Tiszteletre méltó miniszter úrnak az a törekvése, amikor megfogalmazza, hogy mind a négy nagy csoportot célcsoportnak tekinti, de igazából azt kéne végiggondolnunk, hogy a deklaráción túl milyen eszközeink vannak, hogy segítsük ezeket a csoportokat a megerősödésben. Ennek az alapja a termőföld. Amíg nem tudjuk rendezni a birtokviszonyokat, amíg nem tudjuk véghez vinni azt a tagosítást, amire szükségünk lenne ahhoz, hogy versenyképes gazdaságokat alakítsunk ki, hogy megerősítsük a családi gazdaságokat - ha valóban ezt akarjuk, ha az európai agrármodell szerint akarunk építkezni -, ehhez nekünk földalap kell, amiből a fiatal gazdákat el tudjuk indítani, akik a generációváltást segíthetik - katasztrofális állapotok vannak e tekintetben is -, summa summarum azt szeretném nagyon határozottan aláhúzni, hogy jó volna, ha az általános gyakorlattól eltérően, amikor először a részleteket próbáljuk szabályozni, és utána gondolkodunk arról, hogy mi is az a stratégia, ami mentén szabályozzuk, először a stratégiáról beszélnénk. Ez a parlamentre tartozik. Ez komolyan ide tartozó kérdés, és itt kéne meghányni-vetni ezeket a problémákat.

De nemcsak erről van szó, amit a földpiac-liberalizáció jelenthet 2011-ben, vagy ha tudunk hároméves haladékot szerezni, akkor 2014-ben. Az is nagyon közel van. Az ehhez kapcsolódó szabályrendszert még ez előtt meg kell alkotnunk, ahhoz pedig végig kell tárgyalni ezeket a kérdéseket, és közös stratégiát kell kialakítanunk. Erre sürget bennünket az a vidékfejlesztési terv is, ami éppen hogy momentán a felfüggesztés állapotában van az Európai Közösségben.

(14.10)

Az a levél, amely a DG-Agritól a tárcához érkezett, annak az utolsó mondata, államtitkár úr, arról szól, hogy mindaddig, amíg néhány stratégiai kérdést... - a levélben 11 stratégiai kérdést sorol fel az Európai Bizottság és annak az agrár-főigazgatósága; ez a 11 kérdés, alapkérdés, államtitkár úr, szíveskedjenek alaposabban átolvasni, amely súlyosan érinti a földügyeinket és a stratégiánkat is. Így fogalmaz például az első kérdésben: "Nem látszik az összefüggés a nemzeti stratégiai terv és az Új Magyarország vidékfejlesztési program között." Nagy baj, ha ez nem látszik, de még nagyobb baj, ha igazából nincs is stratégiánk, amihez illeszteni kéne a programot. Nem látszik az összefüggés. Tehát van egy olyan programunk, ami 1400 milliárd forint szétosztásáról akar rendelkezni hét évre előre, amihez ez az egész stratégiai kérdés hozzátartozik, hogy kik is a célcsoportjaink, hogyan akarjuk a birtokstruktúrát felépíteni, és hogyan tudjuk ebből a forrásból hozzásegíteni őket, hogy megfeleljenek ennek az európai rendszernek. Nos, ez a tervünk vagy programunk az Új Magyarország vidékfejlesztési program, a DG-Agri megítélése szerint nem mutat összefüggést a nemzeti stratégiai tervvel.

Azután, azt mondja ugyancsak ez a levél - és ezek stratégiai kérdések, ez nem technikai kérdés. Van aztán 59 fejezete 30 oldalban ennek a levélnek, az 59 számozott fejezeten belül 240 kérdéskör, és azon belül még mindegyikben van egy-nyolc kérdés vagy kifogás a tervvel kapcsolatban (Gőgös Zoltán: Ennek mi köze van ehhez a törvényhez?), amik nagyjából arra utalnak, hogy nem igazán látszik, hogy mi is az a stratégia, ami mentén el akarja költeni az ország a pénzt, pontosabban nem látszik az, hogy ha valóban egy európai rendszert építünk, és egy európai vidéki stratégiát akarunk kialakítani, akkor mivel indokolható például a 47 százalékos versenyképességi tengely. Hosszú vitát folytattunk mi is erről, államtitkár úr, úgy tűnik, az Európai Közösség sem igazán érti, hogy mi az alapja a tengelyek közti forráselosztásnak, mert ez a második stratégiai kérdés, amit fölvet.

A jogcímek elosztása. Államtitkár úr, ezek azért nem látszanak, és valószínűleg nem lesz ezekben megegyezés az Európai Közösséggel sem, ha mi magunk nem tudunk egy stratégiát összeállítani arra vonatkozóan, hogy merre is akar menni a magyar agrárium és vidék. És ennek az alapja a föld- és birtokpolitika. Nem lehet részletekben kiragadva megoldani ezt a problémát. Bizony le kell ülni, és végig kell tárgyalni ezeket a stratégiai kérdéseket, és együtt kell fellépni az Európai Közösségben. Van rá példa, államtitkár úr, hogy ha ez megtörténik - a GMO-t hoztam példának -, van esélyünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy megvalósítsuk a saját nemzeti stratégiánkat, de ehhez itthon kell az alapkérdésekben tisztán látnunk.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu