GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elég nagy érdeklődéssel hallgattam képviselő úr hozzászólását, megmondom őszintén, volt, amikor elvesztettem a fonalat. Annyit szeretnék rá reagálni, hogy Magyarország 17 éve egy demokratikus jogállam, ahol bárkinek, különösen az országgyűlési képviselőknek joguk van ahhoz, hogy a különböző közfunkciókat betöltő szereplők kapcsán bármilyen korrekciót kezdeményeznek, ha úgy ítélik meg, hogy a jelenlegi helyzet nem tartható. Én nem látom ilyennek a jelenlegi helyzetet, hogy olyanok ülnének a közhatalmi funkciókban, akik ezeknek a feladatoknak az elvégzésére ne legyenek képesek.

Arra meg, hogy valaki 16-17-18 éves korában akár egy ilyen militáns szervezetnek nevezett ifjú gárdista volt: valószínű, hogy előfordulhatott ilyen szereplő a korábbi polgári kormányok időszakában is. Én megmondom őszintén, hogy ezt a kérdést lefutott ügynek tartom. Nem gondolom, hogy ez dönti el, hogy valaki abban az időben, amikor gyerek volt, akár szülői, akár baráti invitálásra belépett egy ilyen szervezete, és azzal ítélnénk meg 50-60 évesen vagy 40 év fölött, hogy ő mire képes, és milyen irányba tudja terelni a dolgokat. De még egyszer mondom: Magyarország jogállam, a képviselő úrnak lehetősége van bármilyen törvénymódosítást kezdeményezni, amit a parlament megtárgyal, és ha a törvényhozás úgy gondolja, akkor lehet ilyen szabályokat hozni, ámbár én nem gondolnám, hogy ettől előrébb lenne Magyarország.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu