GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm Szatmáry képviselő úrnak a hozzászólását. Hogy még közelebb legyünk egymáshoz... - ön is használta ezt az összefüggést, holott én nem mondtam, én azt nem mondom, hogy az önkormányzat az oka. Én arról beszélek, és a végén ön is erről beszélt, hogy az önkormányzatban látom azt a lehetőséget, hogy kellő kreativitással megvalósítja. Amiben köztünk vita van, az az, hogy én úgy érzem az ismereteim birtokában, hogy ezt törvényileg nem tudjuk szabályozni. Ha törvényileg szabályozzuk, két pillanaton belül fönnakadunk a hálón, merthogy diszkriminációt folytatunk valaki ellen.

Amivel vitatkozom, amit Balla képviselő úr mondott, és én fölírtam. Szó szerint azt mondta: nem itt lesz munkahely. Hát dehogynem! Hát az autópályát is magyar emberek építik, magyar gépkocsivezetők dolgoznak ott. Szóval, lehet a demagógiát ragozni meg fokozni. Szó szerint így mondta, képviselő úr.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu