DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Miniszter Asszony! Nem fogadom el a válaszát. Nem fogadom el a válaszát azért, mert először is nem állítottam, hanem kérdeztem. Kérdezni minden embernek joga van - ez az egyik. A másik dolog az, hogy véleményem szerint a méltányosság mást jelent. A konkrét esetet eljuttatom önhöz, gyerekeknek nem szabad emiatt hátrányt szenvedni. Ugyanakkor felhívom a figyelmet arra, hogy az egészségügyi ellátásban az a megegyezés, amelyet most akarnak önök létrehozni, hasonló eseteket fog szülni.
A szolidaritás és a verseny együttes jelenléte, ennek elegyítése a tűz és a víz kombinációja, ilyen törvényt rászabadítani elszegényedő, erre az ellátási formára felkészületlen emberekre: kegyetlenség. Ezt sem önről, sem pedig az egészségügyi bizottságban lévő munkatársaimról nem feltételezem. Ezért minden, a hatályos törvényeket és jogszabályokat át nem lépő eszközzel harcolni fogunk ellene. Meggyőződésem, hogy önök nem belső, hanem külső kényszert követnek.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés