DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én azt gondolom, nem voltam ennyire sarkos, hogy egy ilyen véleményt váltson ki Kékkői Zoltánból az. Elfogadom, nyilván annyi idő alatt, amennyit én beszéltem, elmondtam azt, amit elmondtam, és nem soroltam fel, és nem olvastam fel az egész fejezeti beszámolót meg a jelentést se. De képviselőtársam, ha valami 18 milliárddal több, akkor az egy olyan tény, hogy lehet rajta meditálni, lehet rajta bármit mondani, de ez 18 milliárddal több. De ezt úgy láttam, hogy képviselőtársam se cáfolta, hogy márpedig az nem több 18 milliárddal.
Az intézménnyel kapcsolatban azért bocsánat, de hadd legyen annyi megjegyzésem, tehát a kifejezés, ez az öncsonkítás, én azt gondolom, azért ez egy kicsit túlzás. Finoman szólva egy kicsit túlzás. Szóval, azért minden rendszerben vannak hatékonyabb, a helyzethez igazodóbb intézményrendszer-szükségletek. A közös agrárpolitika 2004 után ezt folyamatosan igényelte az agrár- és vidékfejlesztéstől. Erre került sor gyakorlatilag folyamatosan, az átalakításra, és 2004-ben és 2005-ben is voltak változások. Területi szinten, miután az ügyek oda lettek téve 2005-ben, ahol az ügyek keletkeznek, és ott rendezték ezt el, a személyek ott lettek kialakítva, azt gondolom, hogy a dolgok egyenesbe jöttek. De azt is kérem, hogy képviselőtársaim fogadják el tőlem, mint korábbi gyakorló területi, közigazgatási embertől, hogy bizony voltak a felparcellázott intézményrendszerben, a különböző jogállású intézményrendszerben voltak olyan szituációk, amikor nem tudtunk kellőképpen hatékonyan dolgozni, és ezért kellett ezt megcsinálni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés