DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a 2006. évi zárszámadásnak az egészségügyet illető fejezeteiről beszélünk, akkor nagyon sok pénzről szóló elszámolást kell bemutatni az Országgyűlésnek és a köztársaság polgárainak, hiszen számtalan helyről jövő forrásról, rendkívül szerteágazó és igen bonyolult kapcsolatokkal bíró ellátórendszerről van szó.

Mielőtt a hozzászólásom érdemi részét megtenném, szeretnék reagálni Varga képviselő úrnak és más ellenzéki képviselőtársaimnak azokra a megjegyzéseire, amelyek azt a politikai sejtetést tartalmazták, miszerint az Állami Számvevőszék valami olyan súlyos szabálytalanságokat tárt volna fel, amelyekben az akkori kormány vagy a kormányzó pártok politikai felelőssége lenne megfogalmazható. Szeretném idézni az Állami Számvevőszéknek, dr. Csépán Magda vezető főtanácsosnak az egészségügyi bizottságban elhangzott beszámolóját az egészségügyi minisztériumi fejezetről: "Az Egészségügyi Minisztérium fejezetét pénzügyi szabályszerűségi szempontokból ellenőriztük. Lényegét tekintve az igazgatási cím és a fejezeti kezelésű előirányzatok ellenőrzése során korlátozó záradékot adtunk. Ez az adatok valódiságát nem kérdőjelezi meg, bizonyos számviteli szabálytalanságokra utal benne."

Szeretném idézni az East Audit Könyvvizsgáló és Tanácsadó Részvénytársaságnak az Egészségbiztosítási Alap könyvvizsgálatáról szóló záradékát és véleményét: "A könyvvizsgálat során az Egészségbiztosítási Alap 2006. évi konszolidált éves költségvetési beszámolóját, annak részleteit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati sztenderdekben foglaltak szerint felülvizsgáltuk, és ennek alapján elegendő és megfelelő bizonyosságot szereztünk arról, hogy a konszolidált éves költségvetési beszámolót a számviteli törvényben, továbbá a vonatkozó kormányrendeletben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint a konszolidált éves költségvetési beszámoló az Egészségbiztosítási Alap 2006. évi költségvetése teljesítéséről a 2006. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetről, valamint a működés eredményéről megbízható és valós képet ad."

Tisztelt Képviselőtársaim! Arra szeretném önöket kérni, ahogy azt államtitkár úr is megtette, és arra teszek javaslatot, hogy - bár a politikai kérdésekben messze állhatnak az álláspontjaink egymástól - legalább a törvényszerűség és a szabályszerűség szempontjából megtett állami számvevőszéki megjegyzéseket ne vonják kétségbe.

Most pedig rátérek a 2006. évi zárszámadásra. A 2006. év fő feladatát az egészségügyi ellátórendszer reformjának megindítása, a szükséges jogszabályok megalkotása, illetve azok végrehajtása jelentette. A programok, jogszabályok megvalósításához szükséges pénzeszközök az év közben történt átcsoportosításokkal, illetve pályázati forrásokkal rendelkezésre álltak. Az Egészségügyi Minisztérium beszámolójából minden képviselőtársam és bármely érdeklődő, aki elolvassa a zárszámadást, láthatja, hogy 2006-ban is lehetőség volt fejlesztésekre, hiszen több mint száz intézmény egészségügyi eszközparkja újult meg, előrelépés történt a mentés, a sürgősségi betegellátás és a légimentés fejlesztésében, folytatódott a népegészségügyi program megvalósítása, és a sürgősségi ellátás fejlesztésében jelentős előrelépés történt.

Anélkül, hogy a teljesség igényével számolnék be önöknek a 2006. évi fejlesztésekről, példálózó jelleggel szeretnék néhány, az egészségügyi ellátás, a betegellátás biztonsága szempontjából fontos fejlesztésről beszámolni. 2005-ben mintegy 109 egészségügyi intézmény aneszteziológiai és intenzív gépparkja újult meg, biztonságosabbá téve a sürgősségi betegellátást és az életveszélyben lévő, valamint a műtétekre kerülő betegek biztonságát. (Babák Mihály: 2007-ben bezárták ezeket az intézményeket!) Arra kérem, képviselő úr, hogy nyugodjon meg, üljön le, elmondom, olvassa el! Semmi oka nincs az izgalomra! Nyolc és fél milliárd forint értékben újult meg ez az eszközpark, és szeretném önnek javasolni, hogy tájékozódjon a környezetében működő egészségügyi intézményeknél, hasznos és célszerű volt-e ez az egészségügyi fejlesztés. De említhetném a sürgősségi betegellátó osztályok létrehozását, azok műszerekkel való ellátását is.

Szeretném elmondani, hogy az Országos Mentőszolgálat költségvetése 2006-ban az előző évihez képest 9,2 százalékkal volt magasabb, és ebből nagyon sok mentőállomás újult meg. Örömmel és természetesen a képviselői körzetem iránti elfogultsággal mondhatom, hogy megújult a nyíregyházi mentőállomás, amelyre 167,7 millió forintot fordított a költségvetés, a balatonfüredi helikopter-leszállópálya megújítására is több mint 18 millió forintot, de ha itt ülnek képviselőtársaim közül azok, akiket érint, ők tudják, hogy a sümegi mentőállomás megújítására, illetve felújítására is több mint 22 millió forintot tudtunk fordítani. A központi ügyeletek létrehozása és megszervezése az itt élő emberek biztonságát szolgálta. Tisztelt Képviselőtársaim! A népegészségügyi programok elindítását határoztuk el és folytattuk, jelentős forrásokat szánva erre.

Ami az Egészségbiztosítási Alap működését illeti: bizony, kedves képviselőtársaim, ezen a téren több mint tízéves adósságunk van. Képviselőtársaim talán már nem is emlékeznek rá, de valamikor a kilencvenes évek elején történt meg utoljára, hogy az Egészségbiztosítási Alap költségvetése egyensúlyos volt, vagyis hogy a járulékbevételek, illetve a központi költségvetés átadott pénzeszközei és a kiadás nagyjából nullszaldót adott ki. Ahhoz képest valamennyi azóta eltelt időben - bizony, kedves Domokos képviselőtársam, az önök kormányzása idején is (Domokos László: Most nem a 2006. évi zárszámadásról beszélünk?) - a 2006. évihez hasonlóan mindig egyensúlytalan volt az Egészségbiztosítási Alap költségvetése. 2006-ban ez az egyensúlytalanság eredményezte, hogy mintegy 110 milliárd forintos deficit keletkezett az Egészségbiztosítási Alapban.

És ha képviselőtársam nem kiabálva akarna velem polémiát folytatni - persze módja lesz megnyomni ezt a gombot -, akkor például azt is megbeszélhetnénk, hogy vajon melyikünknek kellene ebben nagyobb felelősséget vállalnia (Domokos László: Mindig a kormánynak!), nekünk, akik a 21 lépés programjában 2005-ben elhatároztuk, hogy a társadalombiztosítási járulékok... (Révész Máriusz: Nem tettetek semmit, megmondta a Gyurcsány is. Ne hivatkozz a Gyurcsányra, ő is megmondta, hogy ez hazugság! - Csizmár Gábor: Nem a kocsmában vagy barátom, hanem a parlamentben!) Képviselőtársaim! Én természetesen egyiküket sem fogom megakadályozni abban, hogy ilyen lelkesen közbekiabáljanak, de ettől még az, amit én mondok, bizony igaz. A 21 lépés programban arról döntöttünk, hogy ezt a hatalmas egyensúlytalanságot a társadalombiztosítási alapok megerősítésével fogjuk egyensúlyozni.

(17.00)

Vagyis ebbe a kötelező és szolidarisztikus társadalombiztosítási rendszerben mindenki számára, aki jövedelemmel rendelkezik, kötelezővé tesszük a törvény szerinti járulékfizetést. Igen, kedves Révész Máriusz képviselőtársam, kötelezővé tesszük a járulékfizetést. (Domokos László: Eddig is az volt.) Azok számára, akik a saját jövedelmükből ezt nem tudják megtenni, vagy élethelyzetüknél fogva, vagy azért, mert aktív életükben ezt a járulékfizetést már megtették, helyettük a költségvetés ezt a járulékot átvállalja.

És azt kérdi Domokos képviselőtársam, hogy mi történt azóta. (Domokos László: Nem. Nem kérdezem.) Hát most a régi bekiabálásokra is válaszolni fogok, jó? (Zaj, közbeszólások.) Így van ez. (Domokos László: Kimegyek, jó? Tessék csak nyugodtan beszélni. Nem zavarok.) Tehát, amikor ezt eldöntöttük, el is értük vele (Domokos László elhagyja az üléstermet.), hogy a 2007. évre bizony ez a 2006-os év tervezésekor még 111 milliárdos Egészségbiztosítási Alap-deficit már csak 32-35 milliárdos lesz, és őszintén remélem, hogy ez a bizonyos egyensúlytalanság, amely az államháztartásra nézve is komoly következményekkel járt, mondja az Állami Számvevőszék, és ezzel csak egyet tudunk érteni, ez mindenképpen intézkedéseket követelt. (Gőgös Zoltán és Révész Máriusz konzultálnak.)

Miből tevődik össze az a természetbeni és pénzbeni ellátás, amelyikre elköltöttük a járulékfizetők pénzét és még többet is, hiszen ez a hiány eleve bekalkulált volt. Engedjék meg, hogy ugyancsak példálózó jelleggel néhány számot mondjak önöknek, ami a természetbeni ellátásoknál a járóbeteg-ellátást illeti. 2006-ban a járóbeteg-szakellátásokon 28 548 157 beteg fordult meg, és 192 352 000 beavatkozás történt. Amikor tehát azt kérdezik a biztosítottak, mire fordítottuk a pénzüket, akkor erről is beszélni kell. Arról is beszélni kell, hogy abban a bizonyos összevont gyógyítókasszában a háziorvosi ellátásnál, a kórházi ellátásnál milyen intézkedések és ellátások történtek, például hogy a sürgősségi ellátásnál bevezettük a sürgősségi díjat és a rendelkezésre állási díjat.

Azt is el kell mondani, hogy egy területen biztosan sajnos, kudarcot vallottunk 2006-ban, ez pedig a gyógyszer-támogatásokra fordított kiadások tervezettnél lényegesen magasabb elfutása. Mert, kedves képviselőtársaim, 2006-ban 298 milliárd forintot terveztünk gyógyszerkiadások támogatására. Mi, egészségpolitikusok, és az Állami Számvevőszék is elmondta, hogy ez kevés lesz, és kevésnek is bizonyult. Ezért tehát év közben többször kellett kiegészíteni, míg 4,2 milliárd forintos lett ez a kassza, úgy is, hogy 2006 második félévében már az intézkedéseket megtettük, hogy ez még egyszer ne történhessen meg.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Összességében tehát azt szeretném mondani, hogy a 2006. év egy racionálisabb, a betegek számára is átláthatóbb, a működés szempontjából pedig eredményesebb gazdálkodásra való átállás éve volt, a szabályozási változások éve volt, és mindannyiunk számára tanulságos, hogy ezeknek az intézkedéseknek az eredményeképpen a társadalombiztosítás költségvetése egyensúlyosabb lesz-e, és hogy az átlátható gyógyszer-támogatási rendszerben most először tudjuk elérni, hogy ez a kassza tartható legyen.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu