DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A 21., 22. és 23. ajánlási pontokkal kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a törvény végleges elfogadása előtt érdemes lenne egy kicsit összhangba hozni az itt szereplő különböző megfogalmazásokat. Ugyanis a 21. pont rendben van, amikor azt mondja, hogy a tartós gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú személy ápolási díjat kaphat. Azt követően viszont az a) és b) alpontokban javasolt, akár a 22., akár a 23. ajánlási pontokban szereplő megfogalmazások kicsit szűkítő értelműnek tűnnek, merthogy súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg 18 év alatti személyekről szólnak, jóllehet lehetnek nagykorúak, 18 év felettiek is, akik tartósan betegek, és ebből következően a családon belül arra kényszerül bármelyik hozzátartozó, hogy tartósan otthon maradjon, ápoljon, odafigyeljen az ágyhoz kötött betegre. Ez nem minősül fogyatékosságnak, ez tartós betegség, ami sajnos előfordulhat.

(18.40)

Ebből a szempontból, azt gondolom, szerencsés lenne ezt figyelembe venni, mert egy ilyen helyzet bekövetkeztével nem az történik "csak", hogy az egyik szülő kidől, hanem gyakorlatilag mindkettő elveszíti a keresőképességét, és amennyiben gyerekek is vannak, az felér egy családi katasztrófával. Szerintem ennyi minimális érzékenységet illene tanúsítani.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban. - Babák Mihály: Pusztába kiáltott szó.)

Forrás: parlament.hu