GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt hetek egyes fejleményei határozottan világítottak rá ismételten arra, hogy talán az a széles körben osztott vélekedés, hogy a közügyek, a pártpénzügyek tájékán lenne ok újrarendezni és újraszabályozni a viszonyokat, talán egy megalapozott vélekedés.

Természetesen ilyenkor a konkrét szereposztás jól ismerhető. Jól ismerhető, függetlenül attól, hogy az elmúlt tizenhét évben, hát, alig múlt el, nemhogy parlamenti ciklus, de talán még év sem, hogy valamilyen közszereplő ne keveredett volna abba a gyanúba, hogy visszaélt befolyásával, hatalmával, hogy valamilyen módon súlyos erkölcsi vétséget vétett.

A szokásos magatartás nagyon egyértelmű. Az érintett pártok ilyenkor gyors védekezést próbáltak mutatni, menteni a menthetőt; sok esetben magyarázni a magyarázhatatlant, szövetségest keresni a nyilvánosság és az igazságszolgáltatás területén, valahogyan menekülni ebből a helyzetből. A rivális pártok pedig természetesen hatalmas nagy trombitaszóval támadásba lendülnek, megpróbálják bebizonyítani a magyar közéletnek, hogy riválisaik magával az ördöggel cimborálnak, mindegyikük egytől egyig természetesen csal, lop, nem rendes ember.

A "botrányra botrány" politikája az elmúlt tizenhét évben nagyon magas minőséget ért el. Szeretném világossá tenni önök előtt, hogy akkor, amikor gyanúba és nem kizárható módon vád alá fog kerülni a Szocialista Párt egy jelenleg is, bár felfüggesztett tagja, az álláspontom a korábbi gyakorlatot alapvetően megkérdőjelező és azzal szemben kritikus, ugyanakkor egyértelmű: nincs ok menteni a menthetetlent, nincs ok megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, nincs ok elfedni a bűnt, a normasértést, az erkölcstelenséget. Aki ezt teszi, maga is azzá válik.

Nem az a kérdés, hogy ki nyeri meg az e heti kommunikációs csatát, abból úgyis van elegendő. Az a kérdés, hogy ki talál vissza Magyarország lelkéhez és szívéhez. Az a kérdés, hogy ki lesz az, aki megérti, hogy Magyarország polgárainak jelentős részében évek óta ott sűrűsödik a gyanú, hogy valami nem megy jól a politika és a közélet háza táján, és okkal vagy ok nélkül ezzel a gyanú árnyéka vetődik azokra a közéleti résztvevőkre is, akiknek messze túlnyomó többségét - az itt ülő parlamenti képviselőkre is értem ezt - tisztességes, becsületes, őszinte embernek tartom.

Be kell valljam, hogy önmagában az is elegendő ok lenne felvenni a küzdelmet ezzel a közítélettel, hogy látom képviselőtársaim jelentős részét, akik makulátlanul tiszták, és látom, hogy milyen nehezen néznek szembe és küzdenek meg azzal a kimondott vagy ki nem mondott váddal, ami a választók felől jön, hogy: talán veletek is baj van, talán ti is megsértettetek valamilyen normát?

Az egész magyar közélet, a tisztességes sokaság, Magyarország elemi érdeke, hogy tizenhét év után egyszer valakik ne ezt az utat járják, hanem használják fel arra a pillanatot, amikor az ország nagyobbik része újra szembesül ezzel a problémával, hogy változtassanak a tizenhét év szokásain. Nagyon nehéz belátni mindenkinek, ha ő hibázott. Nagyon nehéz bevallani, ha valaki tévedett. Így van ez politikusokkal is. Hiszen az a gyanú, ami itt van körülöttünk, az sok tekintetben saját, meg nem fontolt döntéseink következménye, hogy nem alakítottunk ki nagyon világos és ellenőrizhető viszonyokat, hogy ott is gyanú keletkezik, ahol egyébként nincsen bűn, és nincsen inkorrektség.

(13.10)

Most azt kellene mondani, hogy 17 évnek az is a tanulsága, hogy féligazságok, szótlanság, összekacsintás, fejelfordítás nem vezet sehova. Természetesen, ha elkezdjük gomolyítani a fonalat, akkor nagyon messzire jutunk, és egymástól nagyon messzi területek is szóba jönnek. Szó nincsen arról, hogy politikusok, az egész magyar politika tisztességtelen lenne. Szó nincsen arról, hogy ez a rendszer velejéig romlott, de arról igenis szó van, hogy túl sok az olyanfajta szabályozatlanság, és túl sok az olyanfajta rossz kompromisszum és az abból fakadó csapda, amely a közélet szemében mélységesen szétrombolta a politikát körülvevő közbizalom jelentős részét.

Bírva a kormánypártok és a kormánypárti frakciók határozott, egyértelmű politikai támogatását, azt mondom, hogy akkor ennek itt most vessünk véget. Akkor most ne mentegessük, ne magyarázzuk, ne süllyedjünk bele egyedi vitákba, hanem nézzünk szembe ezzel az egésszel! Ezt nem azért mondom, merthogy az egyedi történeteket menteni szeretném. Ott a világ legtermészetesebb dolga, hogy azt kell mondani, hogy derüljön ki az igazság, derüljön ki a felelősség, a felelősök kapják meg méltó büntetésüket, függetlenül attól, hogy kik azok. Erről szó nincsen! Egyébként úgy látom, hogy ezt a munkát tisztességgel végzi is a média és a nyilvánosság egy része, de igen nagy baj lenne, ha mi azt mondanánk, hogy ennyi ebben az ügyben a dolgunk. Nem ennyi!

Aki Magyarországon látott már pártkampányt, és tudja, hogy mi az erre vonatkozó hivatalos szabály, az énszerintem nagyjából azt gondolja - és többé-kevésbé helyesen -, hogy a pártkampányok finanszírozásának egy része nem jelenik meg a pártok költségvetésében, nem ellenőrizhető, nem számon tartható. Ezek időnként csak jóhiszemű szívességek, a környék vállalkozói, magántámogatók szívességei. Ki tudja, hogy esetleg nem más-e? Tudjuk ezt ma ellenőrizni? Ugye, nem?! Természetesen ott kell kezdeni ezt a folyamatot, ahol a legnagyobb a lehetséges kár. Ez pedig nyilvánvalóan a pártfinanszírozás és a kampányfinanszírozás kérdése.

Van itt egy régi hazugság, az a régi hazugság, hogy a többpártrendszer nem kerülhet többe, mint az egypártrendszer. Ez volt 1990-ben a jelszó. Ebből az történt, hogy becsuktuk a szemünket, adunk mindenkinek valamennyi pénzt, és azt mondjuk, hogy ebből éljél meg, miközben pontosan tudjuk - elég körülnézni, hogy mi történik egy kampányban -, hogy minden valószínűség szerint ennél sokkal több forog kockán. Most kell megmondani: ha rendbe akarjuk tenni a párt- és kampányfinanszírozást, az lényegesen többe fog kerülni kimutathatóan, mint amennyiként ma a költségvetésben ott van. De összességében az országban lényegesen kevesebbe fog kerülni, mert megszűnik a hivatkozás a politikusoknak tett szívességekre, eltűnnek talán a táskás emberek, azok, akik jó kapcsolatokra hivatkoznak, eltűnnek a kacsintások és az oldalra nézések. Ma a magyar gazdaságban ott lévő szürke- és feketegazdaság egyik morálisnak tekintett igazoló oka, hogy nekünk is lehet, hiszen ott van a pártok környékén.

Nem tudom azt mondani Magyarországnak, hogy ugyanannyiból lehet ezt megcsinálni, mint amennyi ma van a költségvetésben, de muszáj elmondanom Magyarországnak, ma is sokkal többe kerül anyagilag is, erkölcsileg pedig feltétlenül. Ugyanez igaz a pártok ifjúsági szervezeteire, ugyanez igaz arra, hogy ma a civil szervezetek egy része nem is titkoltan egyik oldalról kívánja az állam támogatását, helyesen, másik oldalról pedig e támogatás mögött egyértelmű pártpolitikai tevékenységet végez. Kettős beszéd zajlik, kettős szereposztásban. Nem beszélünk róla, úgy akarunk tenni, mintha nem látnánk ezt a jelenséget, miközben éppen azokat a civileket zavarja ez, akik civilek a maga eredeti értelmében. Muszáj ezen változtatni! Muszáj kinyitni az egész politikai elitnek a szemét, és muszáj azt mondani, hogy ezt itt nem tovább, és muszáj végiggondolni azt is, hogy nemcsak a politikától kell messzebb vinni a civileket, hanem talán az államtól is, ahogyan ezt a szabad demokraták régóta követelik és hangsúlyozzák. Ezek azok, amelyekre azt mondom, hogy a politika szürkevilága.

Aztán vannak olyan ügyek, amelyek nem ide tartoznak, de alkalmasak voltak arra, hogy rombolják a közbizalmat. Muszáj itt tenni egy választóvonalat, és ha úgy tetszik, önállóan beszélni arról, hogy nekünk, képviselőknek - én magam is képviselő vagyok -, a ránk vonatkozó szabályoknak jó néhány olyan eleme és része van, amely, azt gondolom, hogy nem kellő gondossággal és nem kellő figyelmességgel lett megalkotva; vagy éppen, mint a költségtérítések és fizetések ügye, valamikor az ezredforduló környékén egy bátortalan, rossz kompromisszum eredményeként mára botránykővé vált.

Szeretném egyértelművé tenni: ebben az ügyben csak az a dolgunk, hogy azt mondjuk, hogy a régi rossz kompromisszumokat nem akarjuk alkalmazni. A főszabály az, hogy ránk is ugyanaz érvényes, mint mindenki másra Magyarországon. Van itt egy népszerű igény, szeretnék ezzel most és itt vitatkozni. Nem akarok beállni abba a sorba, akik azért akarják takargatni, hogy mennyibe kerül az Országház működtetése, a képviselők jövedelme, mert úgy gondolják, hogy ezt nem bocsátják meg nekünk, ezért eldugdosgatjuk költségtérítésbe. Ez nem jó! El lehet, és el kell mondani az embereknek, még akkor is, ha lakossági fórumokon ezzel nem leszünk népszerűek, hogy kérem szépen, a Magyar Országgyűlésben, Magyarország vezetőinek körében nem ülhetnek olcsójánosok. Nem lehet, hogy csak azok választhassák Magyarországon a törvényhozói hivatást, akik vagy magánvagyonuk miatt ezt megengedhetik, vagy mert rendkívül rosszul fizetett közalkalmazottak, és ezért nekik a pár százezer forintos hivatalos fizetés is előrelépés. Ezt nem lehet csinálni!

Egyenesen és világosan kell beszélni a polgárokkal. Ha a polgárok megértik, hogy miért van szükség egészségügyi reformra, meg fogják azt is érteni, hogy Magyarország törvényhozóit legalább úgy meg kell becsülni, mint egy közepes vállalat osztályvezetőjét. Ha pedig ezért érvelni kell, akkor majd érvelni fogunk mellette.

Nem aggódom amiatt, őszintén szólva, hogy kitegyük ezeket a viszonyokat a napra, mert nem látok ennél jobb megoldást. Ez egy tisztességes és korrekt dolog, és azt gondolom, ismerve képviselőinket, hogy semmi okunk nincsen nekünk arra, hogy védekezzünk, hogy takargassunk bármit is. Az volt a rossz megoldás, amit éveken keresztül alkalmaztunk. Nem keresek ma felelőst. Nem mondom el, hogy melyik kormány idején történt meg e tekintetben az eredendő bűn, mert nem mertünk világosan beszélni. Ez most mindegy; a fontos az, hogy változtassunk rajta.

És vannak ettől nagyon messze lévő ügyek, amelyek nem is a szürkegazdasághoz tartoznak a politika világában, nem is a közbizalom, az átláthatóság megerősítéséhez, hanem bonyolult alkotmányos, közjogi súlyok, ellensúlyok kérdése: mit gondolunk arról, hogy egy parlamenti képviselőnek milyen más főfoglalkozása lehet még. Hozzáteszem, minél beljebb megyünk ezekbe a dolgokba, annál több ilyen kérdést fogunk találni. Múlt héten hét kérdésben foglaltam össze álláspontunkat, és szeretném elmondani itt az Országgyűlésben, hogy az elmúlt időszak konzultációi alapján határozottan az a meggyőződésem, hogy a kormánypártok értik, támogatják, hogy erre a fordulatra szükség van, erős ezeknek a szándékoknak a kormánypárti támogatottsága, egyértelmű a helyeslés a frakciókban a lényeget, a fő irányt tekintve.

Persze, azt kérdezik tőlem nagyon sokan mostanában, hogy: de miniszterelnök úr, tessék mondani, ez nem egy kommunikációs trükk? Ön bízhat abban, hogy nem fogják elfogadni az ellenzéki képviselők azokat a szabályokat, amelyekhez kettőharmad kell. Bízhat abban, mert a múlt héten már bejelentették, hogy ők hallani sem akarnak erről, nyilvánvalóan a kormány csak azért beszél erről, mert takargatni akarja máshol ott lévő takargatnivalóit. Azokat a kérdéseket, amelyekhez elegendő 50 százalék plusz 1, azokat mi el tudjuk és el is fogjuk dönteni, hezitálás nélkül. Nem fogjuk megengedni, hogy hosszú hónapokig tartó vitába süllyedjenek újra ezek. 17 év óta, aki olvas újságot bármelyik oldalon, az ismer minden érvet, ami ebben elhangozhatott. Nincs szükség újra több hónapos vitára. Politikai bátorságra van szükség. A kormánypárti frakciók és a kormány a javaslatait a következő napokban véglegesíteni fogja, és be fogja nyújtani a parlamentnek.

(13.20)

Azt fogja kérni a parlamenttől, hogy Házszabálytól való eltéréssel, kivételes eljárással, a lehető leggyorsabban vágja át a rossz kompromisszumok eddig gordiuszinak hitt csomóját, alkosson új rendet. Igen ám, de kérdezhetik, hogy mi lesz azokkal, amelyekben kétharmados többség kell. Beszéljünk világosan! Mi azt gondoljuk, hogy ez nem kormánypárt vagy ellenzék érdeke, ez Magyarország érdeke, az egész magyar politikai osztály érdeke, ezért azt hisszük és azt gondoljuk, hogy ellenzéki képviselőtársaink - csakúgy, mint mi - támogatni fogják azt, hogy a jövő héttől kezdve a lehető leggyorsabban ezeket a törvényeket elfogadjuk. Mi más lenne az ő érdekük, ha nem ez?

De tegyük mindjárt hozzá, felkészültünk arra, hogy ha úgy látjuk, hogy az ellenzék nem kívánja megadni a szükséges támogatást azokhoz a döntésekhez, amelyekben nélküle nem tudunk dönteni, akkor a néphez, az istenadta néphez fordulunk felhatalmazásért. Ha van valami, amiben érdemes felhatalmazást kérni a néptől, akkor éppen az, amit a politikai osztály a maga erejéből nem tud megtenni, és a politikai osztály viszonyait alakítja át. Nem kívánok belemenni újra hónapokig tartó vitába, nem kívánok belemenni olyan vitába, hogy az 52. § (3) bekezdésének 2. pontjában az egészen biztosan úgy jó-e, ha ezt a munkát el kell végezni. De nem azért, hogy kibújjunk a politikai felelősség alól, nem azért, hogy így találjunk újra menedéket; ezt azért kell elvégezni, mert pontos és jó szabályozást kell csinálni. Nem arról kell népszavazást tartani, hogy a kormány kezéből megpróbáljuk kicsavarni a kormányzás lehetőségét. Mindig vitatni fogom az ilyenfajta népszavazás értelmét, sőt nyugodtan mondhatom, így együtt, ahogy ez ma előkerült, az alkotmányosságát is. De pontosan tudom, hogy elegendő támogatottságunk van a kormánypárti frakciókban ahhoz, hogy képviselőkként kezdeményezzünk egy ilyen népszavazást, és ha mi ezt a jövő héten elindítjuk, akkor ez a népszavazási kezdeményezés utolérheti a már napirenden lévő népszavazást. Nem kívánok két népszavazást Magyarországon, nem kívánom ennek költségeit, nem kívánom az országot e tekintetben újabb teherrel megterhelni, de természetesen, ha megállapodik az Országgyűlés, akkor a képviselőknek lehetőségük lesz a korábban benyújtott népszavazási kezdeményezést visszavonni.

Éreznie kell minden képviselőnek, Magyarország ebben a kérdésben az elmúlt hetekben világosan elmondta a véleményét. Azt mondja nekünk, hogy legyetek kellően erősek fölszaggatni a régi, stabilnak hitt kompromisszumokat, alkossatok új rendet, kezdjétek magatokon, és ha magatokon kezditek, akkor a szabadság, a rend és a felelősség programja, amelyről oly sokat beszéltek, hiteles, megvalósítható programmá válik.

Szeretném megköszönni a kormánypárti frakciók, képviselők támogatását ebben a programban. Szeretném megköszönni, hogy mindenki másnál előbb volt képességünk, erőnk szembefordulni mindazzal, ami fenntarthatatlan mára. Magyarországnak ezekre a változásokra van szüksége, és ha a változásokat nem akarják megtenni elegen itt, a Házban, akkor majd megteszi, rákényszerít bennünket a nép.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu