DR. KINCSES GYULA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a képviselő úrnak, hogy lehetőséget ad ennek a kérdésnek a tisztázására.
Valóban, 2006 júliusában született egy megállapodás, aminek alapján az épület átalakításához szükséges rendeltetésváltoztatási kérelem benyújtásra került, és ez a kérelem a Veszprém Megyei Önkormányzattól 2007. július 4-én érkezett meg. Eközben szintén tény, hogy 2007 januárjában az igazságos hozzáférés és a párhuzamos fejlesztések kiküszöbölése érdekében a minisztérium átmeneti időre felfüggesztette az OMSZ által megállapodás alapján építendő mentőállomásokat, hogy amit lehet, közösségi forrásból építsünk meg. Az ezzel kapcsolatos döntés 2007. június 25-én megszületett, ekkor fel lettek oldva ezek a tilalmak, és ebbe a feloldott körbe belekerült a nagyvázsonyi mentőállomás is, de hangsúlyozom, hogy ez az építési engedély megérkezése előtt két héttel történt.
Szintén jó hírem van, hogy az általunk megszerzett információk szerint 2007. szeptember 20-án, tehát nem nagyon régen, de már múlt időben, az OMSZ megkezdte a beruházás megindítását, a közbeszerzési eljárás kiírása elkészült, és szintén lényeges, hogy a beruházás megindításának pénzügyi akadálya nincs.
Tehát kérdéseire válaszolva összegezve elmondhatom, hogy a tiltás mindenütt feloldásra került, ahol nem vált okafogyottá az uniós források miatt, megvan a forrás a beruházásra, és a megyei önkormányzat tevékenységét e tekintetben kiemelkedő partnerségnek értékeljük. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Így a megyében megnyugtató helyzet alakul ki.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés