ELNÖK: Köszönöm szépen. Közvetítem az államtitkár úr szavait - mert talán nem volt hallható mindenütt -: támogatja.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/3685. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 193 igen szavazattal, 143 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben az 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/3906. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/3906/3. és 5. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Török Zsolt képviselő úrnak, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadójának, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu