GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két gondolattal visszatérnék még az előzőekben elhangzottakra, igazából arra, hogy a gazdaság vonatkozásában is új és friss források kerülnek be. Egyre több forrás van a gazdaság növekedését megerősítendő. Ezek a források nyilván különféle helyeken lelhetők fel, nem feltétlenül egy felületen kell ezeket keresni. Ez azért fontos, mert - csak a példa kedvéért említem - az elmúlt hetekben a mikro-, kis- és középvállalkozások szintjén 30 milliárd forint feletti támogatási összegek kerültek megítélésre, amelyek mértékadó módon növelik a fejlesztés lehetőségeit.

(10.30)

A lényeg ebben a történetben az, hogy legkiváltképp azokban a megyékben, azokban a régiókban jelentek meg ezek a források, amelyek hátrányos helyzetűek voltak. Szerintem a költségvetésnek az a dolga, hogy azokat a kiegészítő forrásokat, amik a gazdaság növekedéséhez szükségesek az európai uniós források lehívása tekintetében, biztosítsa, és ennek a fedezettartalma a 2008-as költségvetésben ott van. Ha pedig azt a tartalmi sávot megerősítjük, hogy a lemaradottnak tekinthető térségek még intenzívebben juthassanak forrásokhoz, akkor azt gondolom, hogy jó úton járunk.

A másik gondolat pedig nem másról szól, mint arról, hogy ez a költségvetés szellemiségében is újra hadat üzen a feketegazdaságnak, annak a feketegazdaságnak, amelyben becslések szerint 3500-4000 milliárdnyi forint képződik. Ez a pénzeszköz gyakorlatilag a munkáltatók által megfizetett járulékoknak durván az egykettedét teszi ki. Belegondolhatunk tehát, hogy ha ebben mértékadó lépést tudunk elérni, akkor mit lehet tenni a későbbiekben, mondjuk, adócsökkentés vonatkozásában. Úgyhogy én azt hiszem, hogy a költségvetés ilyen értelemben, akár a gazdasági növekedés, akár a foglalkoztatásbővítés tekintetében a kellő alapot lerakja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu