KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Mielőtt a honvédelmi költségvetés néhány aktuális kérdéséről szólnék, el szeretném mondani azt, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem nemrégen tartott egy közvélemény-kutatást, amelyben azt a kérdést tette fel, hogy a lakosság körében, az emberek körében mihez kapcsolódik a biztonság kérdése. A válasz meglehetősen meglepő volt, nevezetesen: az ország biztonságával összefüggő kérdés hátrább szorult, elsősorban a közbiztonság, létbiztonság, munkahelyi biztonság kérdése volt, ami az embereket foglalkoztatta. Azért mondom, hogy meglepő volt, mert korábban mindig hozzászoktunk, hogy ha biztonságról van szó, akkor az emberek először a haza védelméről és az ország biztonságáról beszélnek.
Mégis azt gondolom, így helyes, hiszen az emberek ezt élik meg napjaikban, hogy az ország és a közvetlen környezetében kialakult politikai viszonyok rendezett körülményeket teremtenek, a magyar diplomácia és természetesen a Magyar Honvédség diplomáciai tevékenysége is jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az ország biztonságban lehessen. Különösen így van ez, amióta a sorkatonai szolgálat megszűnt, hogy az emberek egy picit távolabb kerülnek a haza biztonságának kérdésétől, hiszen amikor korábban a fiaik vagy unokáik sorkatonai szolgálatot teljesítettek, szinte rendszeresen találkoztak a hadsereg feladataival, a hadsereg aktuális kérdéseivel.
A mostani plenáris vita is azt mutatja, hogy ez a kérdés - természetesen itt is azt mondom, jogosan - egy picit háttérbe szorul, hiszen az eddigi kétnapos, lassan harmadik napja tartó vita során szinte alig volt képviselőtársam, aki megemlítette a honvédelem költségvetésének a kérdését. Azt hiszem, hogy ez itt is természetes, de rögtön szeretném hozzátenni, hogy a kormányra nem jellemző, hogy ezt háttérbe szorította volna, hiszen a honvédelmi tárca költségvetése megítélésünk szerint elégséges azoknak a feladatoknak a teljesítéséhez, amiket az ország egyrészt a szövetségi kötelezettségei, másrészt pedig a hadsereg fejlesztése tekintetében vállal.
A tárca támogatási főösszege meghaladja a 302 milliárd forintot, melyet támogatásértékű bevételként növel egyrészt az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól az ez évben megalakított Állami Egészségügyi Központ finanszírozása érdekében befolyó 12,3 milliárd forint, valamint az ingatlanértékesítési bevételekből származó mintegy 5,2 milliárd forint összege. Ennek megfelelőn a fejezet 2008-ban várhatóan 319,7 milliárd forinttal gazdálkodhat, mely főösszegében 41,5 milliárd forinttal haladja meg a 2007. évi eredeti előirányzatokat. Ez a tény már önmagában is azt mutatja, hogy a kormány továbbra is kiemelt feladatnak tekinti a honvédelem ügyét, illetőleg ehhez kapcsolódva a Magyar Honvédség működését és fejlesztési kiadásainak biztosítását.
A költségvetési források növekedése a fejezet feladatrendszerében bekövetkezett változások mellett teljes összhangban van azzal a törekvéssel is, miszerint a Magyar Köztársaság rigai vállalásai alapján a védelmi kiadások mértékének 2008-ban közelítenie kell a GDP 1,18 százalékáéhoz.
(12.10)
Itt megint megállnék egy pillanatra, ha megengedik, képviselőtársaim; azért, mert talán visszaemlékeznek, hogy a korábbi években mindig azt a kritikát kaptuk az ellenzéktől, hogy a honvédelmi költségvetés nem éri el az ígéretnek megfelelő 2,2 százalékot. Valóban így van: a kétezres évek elején sorra került prágai NATO-csúcson a kormány ígéretet tett arra, hogy a 2,2 százalékos költségvetési részesedés irányába fogja a költségvetést tervezni. Ez egyrészt nem sikerült, hiszen az ország helyzete gazdaságilag ezt nem tette lehetővé, másrészt a kialakult katonai, biztonságpolitikai helyzet sem indokolta. Másrészt az élet is azt a változást hozta, hogy a többi NATO-tagországok is aláterveztek, és alatta maradtak a 2002-ben megígért ilyen arányú GDP-növekedésnek.
Ezért az ez évben tartott rigai csúcson a NATO, amely felfigyelt erre a jelenségre, és azt is tapasztalnia kellett, hogy csak a legtehetősebb NATO-tagországok tudják megtenni ezt a költségvetési részesedést, azt a megállapodást hozta, hogy a NATO-tagországok 1,2 százalék körüli minimális GDP-részesedéssel vegyenek részt a NATO katonai, katonapolitikai feladatainak végrehajtásából, és ez az összeg, mint látható, a Magyar Köztársaság részéről ebben az évben is és a következő évben is teljesítésre kerül.
Mire elegendő ez a költségvetés? Ha ezt az oldalát vizsgáljuk a költségvetési javaslatnak, akkor el kell mondani, hogy a tárca alapvető feladatait a NATO- és az európai uniós tagságunkból eredő kötelezettségei határozzák meg, mégpedig úgy, hogy a Magyar Köztársaság részt vegyen olyan nemzetközi feladatok teljesítésében, amelyek az ország biztonságát egyrészt a világ biztonsága révén szolgálják, másrészt pedig eleget tegyen azoknak a kihívásokkal való szembenézéseknek, amiket sajnos az elmúlt esztendőkben a terrorizmus és az egyes országokon belüli polgárháborús vagy a terroristák által támogatott összetűzések és fegyveres konfliktusok okoznak.
Ha tehát megnézzük, a Magyar Köztársaság kormányának az az elkötelezettsége, hogy egy időben ezer katonát tartson külföldi szolgálatban, megvalósul, ehhez a költségvetés teljes egészében biztosítja a szükséges fedezetet. Ezenkívül természetesen érdemi hozzájárulást kell nyújtanunk a NATO közös védelmi képességeihez is, ennek keretén belül van például Afganisztánban az úgynevezett tartományi újjáépítési csoport keretén belül az a magyar kontingens, ami elképzelhetően az elkövetkező évben növekedni fog.
Mivel az időm lassan a végéhez közeledik, befejezésképpen egy dolgot szeretnék még kiemelni. Amikor az ÁSZ a jelentését elkészítette, akkor egy úgynevezett kockázatelemzést is végzett, és ez a kockázatelemzés azt mutatja, hogy a költségvetésből a honvédelmi fejezet teljesítése minimális kockázat mellett valószínűsíthető, ami azt jelenti, hogy az értékelés során az a megállapítás nyert erős megítélést, hogy a honvédelmi tárca ebből a pénzből tud gazdálkodni, végre tudja hajtani a feladatait, és ez a nemzetközi követelménynek mindenképpen megfelel. Ezért ajánlom képviselőtársaimnak a költségvetési törvényben megfogalmazottak elfogadását, azon belül is a honvédelmi fejezet támogatását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés