ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a támogatott indítványokról határozunk. Ezeket az ajánlás 2., 3., 4., 5., 7., 8., 9., 10. és 11. pontjai tartalmazzák. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 6. pontját, valamint a kiegészítő ajánlás 7. pontjában szereplő javaslatot.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 185 igen szavazattal, 139 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a további, még szavazható indítványokról döntünk. Az ajánlás 1. pontjában Varga Mihály és Domokos László a törvényjavaslatot országgyűlési megállapításokat tartalmazó rendelkezésekkel kívánják kiegészíteni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 180 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában Balogh József és Molnár Csaba a 7. § (6) bekezdés b) pontjában a győri önkormányzat befizetési kötelezettségével emelik meg a pótlólagos támogatás összegét. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 193 igen szavazattal, 133 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Szabó Lajos a 7. § (9) bekezdés e) pontjának módosításával a Vashosszúfalu önkormányzatának nyújtott céltámogatás visszafizetési kötelezettségének elengedését javasolja. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 66 igen szavazattal, 259 nem ellenében, 1 tartózkodással nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 5. pontjában Szabó Lajos a 7. § (9) bekezdés d) pontjának módosításával a csörötneki címzett támogatás visszafizetési kötelezettségének elhagyását javasolja. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 98 igen szavazattal, 224 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 6. pontjában Bebes István és mások az Őriszentpéternek és Alsószölnöknek nyújtott céltámogatási összeg visszafizetési kötelezettségének elhagyását javasolják. Az indítvány magában foglalja a kiegészítő ajánlás 3. és az amellett elfogadható 4. pontját. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 178 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Szabó Lajos indítványáról szavazunk, az alsószölnöki céltámogatási visszafizetés-elengedéssel kapcsolatban. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 84 igen szavazattal, 228 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 4. pontjában Szabó Lajos indítványáról szavazunk az őriszentpéteri céltámogatási visszafizetés-elengedéssel kapcsolatban. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 180 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 12. pontjában Varga Mihály és Domokos László a törvényjavaslatot a zárszámadással kapcsolatos országgyűlési megállapításokat tartalmazó rendelkezésekkel kívánják kiegészíteni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 185 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 8. pontjában az önkormányzati bizottság a 27. §-t új bekezdéssel egészíti ki, amelyben lehetőséget teremt a dobozi önkormányzatnak a jogtalanul igénybe vett támogatás részletekben történő visszafizetésére. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 304 igen szavazattal, 23 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 13. pontjában Varga Mihály és Domokos László a törvényjavaslatot a kormány tagjainak anyagi felelősségére utaló rendelkezésekkel egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 184 nem ellenében, 1 tartózkodással nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, hogy van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de mégsem döntött a Ház. (Nincs jelzés.) Jelzést nem látok.
Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Most bizottsági tagcserére tett javaslatról határozunk. (Pillanatnyi szünet.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Még nem kerül sor a bizottsági tagcserére tett javaslatról való határozathozatalra, mert előtte még elég hosszú szavazás következik, mégpedig az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/3892. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/3892/121. számon kapták kézhez.
(18.10)
Indítványozom, hogy a benyújtott módosító indítványok által érintett valamennyi törvényre külön-külön szakaszban nyíljon meg a részletes vita. (Rövid konzultáció.) Elnézést, de a forgatókönyvben ez kétszer szerepel. A zavar elhárult. Mégiscsak a kellemesebb hírrel szolgálhatok, hogy most a bizottsági tagcserére tett javaslatról határozunk.
Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztett elő H/4211. számon. Ebben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a honvédelmi bizottságba Gulyás József helyett Molnár Lajost válassza meg a bizottság tagjává. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a személyi javaslatot 313 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Engedje meg képviselőtársam, hogy az Országgyűlés és a magam nevében eredményes munkát és sok sikert kívánjak önnek.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok végére értünk. A munkánk folytatása előtt kétperces technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet. - Számos képviselő távozik az ülésteremből.)
Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkánkat.
Soron következik az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséről szóló 2004. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Lendvai Ildikó, MSZP, Navracsics Tibor, Fidesz, Semjén Zsolt, KDNP, Eörsi Mátyás, SZDSZ, Herényi Károly, MDF, képviselők önálló indítványát T/3971. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/3971/4. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Indítványozom, hogy a két benyújtott módosító javaslatot összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalásra vonatkozó indítványt elfogadta.
Megnyitom a vitát az ajánlás 1. és 2. pontjaira. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Nincs jelentkező.) Felszólalót nem látok. A vitát lezárom.
Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem..., illetve nem kérdezem meg, mert mivel nem volt vita, így nem kerül sor annak megválaszolására sem. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk.
Soron következik a Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési és egyeztetési folyamat feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Tóbiás József, MSZP, Ékes József, Fidesz, Nagy Andor, KDNP, Katona Kálmán, MDF, Béki Gabriella, SZDSZ, képviselők önálló indítványát H/3850. számon, a bizottságok ajánlását pedig H/3850/10. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Ismét indítványozom, hogy a benyújtott öt módosító javaslatot összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy ezen indítványomat az Országgyűlés többsége elfogadta.
Megnyitom a vitát az ajánlás 1-5. pontjaira. Megadom a szót Nagy Andor képviselő úrnak ötperces időkeretben, aki írásban jelezte felszólalási szándékát. Képviselő urat illeti a szó. (Dr. Nagy Andor: Visszalépek. Nem kívánok hozzászólni.) Képviselő úr jelzi, hogy mégsem kíván szólni.
Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a vitát lezárom. Így Katona Kálmán úr sem kíván szólni.
Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a jogi segítségnyújtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4011. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/4011/12. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatokat - azok számára figyelemmel - összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel az indítványommal egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy ezt a javaslatot az Országgyűlés látható többsége elfogadta.
Megnyitom a vitát az ajánlás 1-12. pontjaira. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Nincs jelentkező.) Felszólalót nem látok, így a vitát lezárom.
Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk.
Soron következik a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4010. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/4010/22. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatok számára figyelemmel az indítványt összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés többsége az összevont tárgyalást elfogadta.
Megnyitom a vitát az 1-15. pontokra. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, így a vitát lezárom.
A módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk.
Soron következik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/3808. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/3808/15. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatokat - azok számára figyelemmel - összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés úgy döntött, hogy összevontan tárgyalja az indítványokat.
Megnyitom a vitát az ajánlás 1-15. pontjaira, és megadom a szót Dancsó József képviselő úrnak, Fidesz.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés