DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak hogy tisztán lássuk, képviselő úr: a 0,9-es szabályt az Orbán-kormány vezette be. Az eredeti, a vatikáni megállapodás szerinti szabály az volt, hogy 0,5 százalékra egészíti ki a felajánlást az állam, és ez is megszűnt volna egy ötéves türelmi idő után.

A vatikáni megállapodást nagyon régen megkötöttük, nem öt, hanem már tíz éve, a 0,5-ös szabály pedig nem megszűnt, hanem felemelkedett 0,9-re. Most arra, hogy a következő évi költségvetésben azt mondtuk, hogy az adófizetők pénzéből most már nem kétszer annyit adunk hozzá, mint amennyit a hívek maguktól felajánlanak, hanem csak ugyanannyit, erre ön most azt mondja, hogy ez mégiscsak pofátlanság.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu