GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném aláhúzni, hogy a 2008. évi költségvetésnél megvalósítottuk azt, megvalósította a kormány, amit az Alkotmánybíróság elvár tőlünk, hogy a költségvetés tiszta költségvetés legyen.

Az idei vitában szembesültünk először azzal, hogy a képviselőtársak milyen nehéz helyzetben voltak akkor, amikor a költségvetés fejezeteiről kellett beszélni, mert akkor lépten-nyomon citálták ezt a törvényjavaslatot, ami egyébként előttünk van, a mai napon pedig a vitában nagyon sokan a számsorokról beszéltek. Ugyanakkor azt gondolom, a dolognak az a természete, hogy ez egy salátatörvény, mert maga a költségvetés is nagyon-nagyon sok fejezet és nagyon sok cím és alcím, amelyekhez a végrehajtás során megfelelő garanciák kellenek.

Itt kialakult köztünk egy nagyon kemény vita a nemzeti vagyongazdálkodási szervezetről, amelyről azt gondolom, és bízom benne, úgy, ahogy az államtitkár úr elmondta, hogy 2008. január 1-jétől számos olyan pozitív információnk lesz, hogy megnyugtatónak fogja érezni mindenki, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodásnak egy egységes szervezete lesz, nem több helyen, hanem egy helyen, és itt normális költségvetési kapcsolatokat alakítottunk ki. Tehát ez az egyik oldalon nagyon fontos.

Úgy, ahogy elmondták az emberi jogi szakértőink, igen, fontos az egyház-finanszírozás, fontos az önkormányzatokra, fontos a köztisztviselőkre vonatkozó fejezet, mind-mind fontos.

Fontos ahhoz, hogy az a költségvetés, amely előttünk van, amelyet készülünk elfogadni, az úgy valósuljon meg, ahogy.

(17.10)

Csak annyit hadd mondjak Bebes képviselő úrnak - a többszöri hozzászólásában úgy éreztem, hogy az ellenőrzéseket sokszor szóba hozta -: képviselő úr, mi egy percig nem rejtettük véka alá, hogy azt mondjuk, hogy igenis szigorú ellenőrzés kell minden területen. A gazdaság kifehérítésének már 2007-ben is több tíz milliárdos haszna van. Mi ezen az úton tovább akarunk menni a jövő évben is. Meg vagyok győződve arról, akik tisztességesen fociznak a pályán, nekik nem kell félni az ellenőrzéstől.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu