DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Jól ismerem a közoktatásról szóló törvényt, amely az alapelvei között vastagon kiemeli a közoktatás ingyenességét. Ebből az következnék, hogy a vidékről bejáró gyerekek az utazáshoz is ingyen juthassanak hozzá, hiszen nem tehetnek arról, hogy távol lévő településen születtek.

A konvergenciaprogramra hivatkozni pedig nem megfelelő dolog, hiszen az nem egy olyan faktum, aminek a részletkérdésein ne lehessen változtatni. Ez a második megjegyzésem.

Harmadszor pedig: megint csak furcsa dolog azonos teherről beszélni olyan gyerekek esetében, akik 10-20 kilométerre, 50 vagy 160 kilométerre laknak. Megjegyzem, a bérletek esetében 200 kilométerre határozták meg a határt, elképzelhetetlen, hogy 200 kilométerre napi utazást vállaljon valaki. Ezek a gyerekek mind hátrányos helyzetűek, de nem az a kategória, akik segélyt kapjanak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Ezért tehát sajnos a válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu