DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar forradalom és szabadságharc leverésének 51. évfordulóján hadd idézzem egyik rendszerváltáskori képviselőtársunkat, a SZETA alapítóját, Solt Ottiliát, aki az állambiztonsági szolgálat vezetőjének a Dunagate-üggyel kapcsolatos nyilatkozatára így válaszolt 1990 elején: "Kénytelenek vagyunk megvédeni törvényes rendünk biztonságát, s megszabadulni az önök bűnös, veszélyes közösségétől. Ezt a testületet szét kell verni, és el kell felejteni minél előbb." Ma már világos, hogy Solt Ottilia javaslata nyomán akkor a magyar Gauck-hivatal jöhetett volna létre, az a szervezet, amely egyszer s mindenkorra képes lett volna intézményesen elválasztani a diktatúra politikai rendőrségét a jogállam nemzetbiztonsági szolgálataitól, amely képes lett volna megkülönböztetni a tetteseket az áldozatoktól. Ehelyett hol a titkosszolgálati szakszerűség, hol a nemzetbiztonsági érdek, hol az állambiztonsági titok szentségére hivatkozva szabotálták az iratokba való betekintést, az alapvető állampolgári jogok, az alkotmány érvényesítését. 1990-ben volt egy helyzet, a békés rendszerváltás mindenek felett álló követelménye. De közel húsz év után még kire és mire kell várnunk?
Tisztelt Képviselőtársaim! A hamisítás és álszenteskedés intézményesítése éppen e helyütt, a parlamentben kezdődött az 1990. március 13-i országgyűlési határozattal, amely a III/III-as, a belső reakció elhárítására szakosodott csoportfőnökségre rákente a III-as Állambiztonsági Főcsoportfőnökség négy másik ügyosztályának felelősségét is.
A Dunagate-botrányt követő parlamenti ténymegállapító bizottság mindössze négy élő dossziét talált, és 1400 dosszié megsemmisítéséről számolt be. Elhittük, igen, mert sem a kerekasztal-tárgyalásokon, sem az alkotmányos demokrácia kezdetén nem világosították fel sem a közvéleményt, sem a választók képviselőit arról, hogy mi is volt a különbség a III-as főcsoportfőnökség egésze és egy-egy részlege, ügyosztálya között.
Nem választhatók szét automatikusan a jogutóddal vagy anélkül megszűnt szervek korábban rendszerbe felvett adatai, jelentette 1992 novemberében Csikós József, a BM Adatfeldolgozó Hivatal vezetője a feletteseknek. Ezen a felterjesztésen alapult a III/III-as átvilágítási törvény. De miért nem ez a felterjesztés a fundamentuma a dossziétörvénynek is, hiszen az aktanyilvánosságon alapuló törvény jóval szélesebb nyilvánosságot biztosít a kutatók és áldozatok számára, mint a közszereplők felettébb bizonytalan definícióján alapuló jogszabály. Ilyen előzmények után 1994-ben a Harmadik Köztársaság parlamentje megszavazta az átvilágítási törvényt, amely még Kónya Imre szerint is pótlék volt csupán.
Tisztelt Képviselőtársaim! Igen, mi is felelősek vagyunk. Indokolatlan jóhiszeműségünknek tulajdonítható, hogy a magyar Gauck-hivatal - hívják azt bárhogyan is - a mai napig nem az áldozatoké, hanem sokkal inkább más érdekeket védhet.
(13.40)
Mert ugyan ki hiheti el, hogy nem maradtak fenn olyan operatív jelentések, amelyek a kádárista titkosszolgálatok demokratikus ellenzék elleni akcióival kapcsolatosak? Mert ugyan ki hiszi el azt, hogy nyom nélkül eltűnt valamennyi lehallgatási jegyzőkönyv? Mert ki olyan naiv, hogy elhiggye, hogy miközben minden lényeges irat köddé vált, csak a III/III-as nímandok és balekok bugyuta jelentései maradtak az utókorra? Mi végre mégis az az állambiztonsági iratokkal kapcsolatos huzavona? Mintha a demokráciában a volt titkosszolgák iránti lojalitás erősebb lenne, mint az egykori áldozatok, a megfigyeltek, az üldözöttek, a lehallgatottak és a feljelentettek iránt érzett empátia, illetve az állampolgárok információs szabadsága.
Mint önök is tudják, a volt titkosszolgálati iratok sorsát vizsgáló, történész és levéltáros szakértőkből álló úgynevezett Kenedi-bizottság idei létrehozásával Magyarországon először állt fel egy olyan bizottság, amelybe végre az egykori üldözöttek képviselőit is beengedték, mégis vannak, akik az ő munkájukat is megpróbálják ellehetetleníteni. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága azért aggódik, hogy vajon a Kenedi-bizottság dolgozhat-e egyáltalán, amikor a munkája során óhatatlanul személyes adatok birtokába juthat. Tőlük óv az egyik ellenzéki politikus, mondván, hogy túl széles az a kör, amelyik megél az állambiztonsági kartonok firtatásából. Tőlük tart a nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti alelnöke, hiszen egy-egy poén kedvéért a Blikk példányszámát fogják emelni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Testvérek! A harmadik Magyar Köztársaság 18. évében mi az az érdek, ami miatt az 1944-ben keletkezett iratokat még mindig elrejtjük a nyilvánosság elől? Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Elvtársak! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A harmadik Magyar Köztársaság 18. évében miért félünk az ötvenes években keletkezett iratok szabad kutathatóságától?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés