DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Abban, azt hiszem, teljesen egyetértünk, hogy a KRESZ-re vonatkozó néhány szakasszal kapcsolatos kritikai észrevételekben egyetértettünk. Ebből azonban, kedves képviselő kolléga úr, nem következik az, hogy az egyébként 60 szakaszból álló törvényjavaslatra vonatkozóan ne mondtam volna el a hozzászólásom elején, hogy minden tekintetben egyetértünk, és nem következik az sem, hogy a törvényjavaslatot vissza kellene vonni. Én igenis úgy gondolom, hogy megfelelő szakmai előkészítés után került elénk a törvényjavaslat elsöprő többsége.

Azzal a KRESZ-t érintő néhány szakasszal kapcsolatban mondtam azt, hogy így nem tudjuk elfogadni, és igenis úgy gondolom, hogy amennyiben egyeztetést tartunk, megismerjük az alacsonyabb szintű jogszabályokra vonatkozó elképzeléseket, és megpróbálunk megegyezni, akkor akár az ellenzéki kollégák bevonásával is véleményem szerint lehet jó megoldást találni.

Tehát nem a törvényjavaslat visszavonása, hanem az általunk kritizált rendelkezések megváltoztatása az, ami véleményem szerint indokolt lehet.

Köszönöm szépen.

(17.00)

Forrás: parlament.hu