DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Semmiféle ellentmondás nincs Gusztos képviselőtársam és köztem; teljesen világos, amit kifejtett.

Most a Hock Zoltán képviselőtársam által elmondottakhoz szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni. Hogy mennyire elhamarkodott volt ez az előterjesztés-csomag, ez a törvényjavaslat-csomag, amelyet a mai napon vizsgálunk, arra Hock Zoltán már egyértelműen rávilágított, amikor a fenntartásait fogalmazta meg az APEH-et illetően, egy mindenkori kormány alá rendelt szerv esetében, hogy vajon az ő felettes szervét tisztességgel, átláthatóan, korrektül ellenőrizni tudja-e. Azért mondom, hogy idő előtti és elkapkodott volt, mert tegnap felröppent a hír, hogy ötpárti megbeszélések eredményeképpen létre tud jönni az a közigazgatási ellenőrzési intézmény, amely a parlament szervezeti függelmében vagy függésében fogja a költségvetést vizsgálni, ellenőrizni. Talán el lehetett volna gondolkodni, hogy ha létrejön egy ilyen típusú szervezet a parlament vezetésével és a parlament működéséhez illeszkedően, akkor adott esetben ez a fajta ellenőrzési áttekintési funkció nem kerülne-e sokkal, de sokkal jobb helyre, mint egy kormányzat által ellenőrzött, felügyelt és mindenkor befolyásolható szervezet, az APEH tekintetében.

Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezek is olyan dolgok, amelyeken el kell gondolkodni. A mai napon az általános vitát is ezekről a kérdésekről be szeretnénk fejezni. Még csak arra sincs lehetőségünk, hogy a továbbiakban az általános vita keretében ezekről a gondolatokról itt egy kicsit egymással, egymás között beszélgessünk, megvilágítsuk ennek az esetleges megvalósíthatóságát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) vagy éppenséggel bárminemű nehézségét. Azt hiszem, ez pedig pontosan azt mutatja, hogy itt semmi más, mint egy hirtelen nagyfokú, felgyorsított folyamat végére akar a kormányzat valamilyen formában pontot tenni, anélkül, hogy ezt megfelelően áttekintette és ellenőrizte volna.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu