DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ékes képviselő úr mondandójának egyetlen pontjához illesztenék egy megjegyzést, és a végén azt is el fogom mondani, hogy miért tartottam fontosnak ezt elmondani. Az Európai Parlamentben, ahol mindketten megfigyelőként működtünk, bekövetkezett botrány volt, amikor egy képviselő a másikat lefényképezte, illetve lefilmezte, midőn aláírt egy jelenléti ívet úgy, hogy bizottsági ülés nem is volt.

Ehhez először is azt kell tudni, hogy az európai parlamenti képviselők napidíjat kapnak, és a napidíj akkor jár, ha az illető indokoltan volt Brüsszelben. Ezt plenáris ülés, frakcióülés vagy bizottsági ülés jelenléti ívének az aláírásával lehet igazolni. Én jelen voltam ennél a bizonyos esetnél, amikor kis híján összeverekedett az említett két európai parlamenti képviselő. A történethez természetesen az is hozzátartozik, hogy a szóban forgó szociáldemokrata képviselő a jelenléti ívet azért akarta aláírni, mert meg volt ugyan hirdetve a bizottsági ülés, csak elmaradt, és ő teljes joggal azzal érvelt, hogy eljött Brüsszelbe, szállodát bérelt, nem ő tehet arról, hogy elmaradt a bizottsági ülés, az ő költségei ettől nem lettek kisebbek. Ez volt az az eset, amiről a sajtó aztán úgy számolt be, hogy az európai parlamenti képviselők nyakló nélkül veszik fel a napidíjat, és fal aláírásokkal igazolják.

Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani, képviselő úr, mert körülbelül ebben a helyzetben leszünk mi is. Az egész mai vitából a magyar társadalomban annyi fog megmaradni, hogy a) a képviselők már megint a saját fizetésükkel foglalkoznak, b) háromszorosára akarják emelni azt, ahogyan azt Répássy képviselő úr mondta, c) menjünk mi mindannyian a fenébe.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu