TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Kontur Képviselő Úr! Először is arra szeretném kérni, hogy nyugodjon meg. Nyugodjon meg, mert ebben a Házban a politika nem az adrenalinszint emelkedéséről és ennek a kontrollálhatatlan voltáról szól, hanem döntésekről és politikáról, és higgye el nekem, a választói sokkal hálásabbak lesznek önnek, ha megnyugszik, és átgondolt politikai véleményeket mond, nem pedig egymásnak is ellentmondó mondatokkal próbál meg itt demagóg szózuhatagot rázuhintani a patkó innenső oldalán ülő képviselőkre. Annál is inkább nyugodjon meg, képviselő úr, mert amit ön mond, az önmagában lehet igaz, csak ahhoz a dologhoz, amiről most beszélünk, nincs köze. Ennyit szerettem volna öntől kérni. Egyébként pedig engedje meg, hogy ezt a stílust az itt ülő kedves képviselőtársaim nevében kikérjem magamnak. Egy higgadt, tisztességesen politizáló parlamentre adtak mandátumot önnek is, nekünk is és mindenkinek.
Nekem pedig sajnálattal kell megállapítanom - de ez már egy másik gondolat -, hogy nem jártunk sikerrel. A Fidesz abban érdekelt, hogy fenntartsa a jelenlegi rendszert a képviselői tiszteletdíjak ügyében. Abban érdekelt, hogy a költségtérítések után ne fizessünk személyi jövedelemadót, abban érdekelt, hogy a jelenleg mindenki által kritizált rendszert tartsa fenn. Ha ebben érdekelt, lelke rajta.
Szeretnék még egyszer visszautalni Kontur képviselőtársamra, aki azt mondta, hogy senkit nem érdekel a bruttó meg a nettó az emberek közül. Képviselőtársam téved, az emberek pontosan tudnak mindent, ami ebben a tárgykörben tudható. Meg tudják ítélni, hogy mi volt a javaslatunk tárgya, és szerintem meg is fogják.
Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés