DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az agrárium és a vidék ügyeivel kapcsolatban szeretném néhány módosító indítványunkat indokolni. Ezek a módosító indítványok nagyjából két körbe sorolhatók, részben az agrárium és a vidék szellemi infrastruktúráját érintik, másrészt pedig a vidék általános állapotára vonatkozóan próbálnak némi módosítást hozni a költségvetésben.
Az előzetes érdekes vitához, ha szabad, néhány gondolattal, magam is hozzájárulnék, mielőtt ezekről a kérdésekről beszélnék, illetve ezeket a módosító indítványainkat indokolnám, ami azt illeti, hogy mire is való a költségvetés részletes parlamenti vitája. Érdekes felvetés volt az, ahogy a legpregnánsabban Molnár Albert valamikor a vitanap kezdetén összegezte az indítványokat. Ugye, a kormány kormányoz, és a kormány előterjeszt költségvetést egy bizonyos értékrend szerint. Majd pedig különböző értékrendű emberek ülünk itt együtt, és kinek-kinek más fontos.
(16.40)
Tételezzük fel egymásról, hogy ki-ki a saját értékrendje szerint értelmes javaslatot tesz - a részletes vita épp arra való. Nem arra, hogy előtte összeadjuk ezeket az indítványokat, és kihozzuk azt, hogy kérem szépen, háromszor annyi forrást jelöltek meg egy adott tételre, mint amennyi ott ténylegesen rendelkezésre áll, merthogy egy ilyen típusú egyeztetés előtte nincs. Ki-ki képviselői jogán a saját lelkiismerete szerint megfogalmazza az értékrendje szerinti módosításokat, a közpénz elköltésének egy másfajta súlyozását próbálja idehozni a tisztelt Ház elé. A részletes vitának épp az a dolga, hogy nem összegezzük ezt, hanem megvitatjuk, hogy a javaslatok, amelyek adott kérdésre vonatkoznak, értelmesek vagy nem értelmesek. Melyik a fontosabb? Rakjuk sorba! Esetleg feltételezhető az ellenzékről is, hogy tesznek értelmes javaslatot, amivel javul a közpénzek elköltése, és akár a közös értékrendünk szerint is javulhat a költségvetés.
Szóval, én a magam részéről őszintén kérek mindenkit, hogy ugyanezzel a lelkülettel vegyen részt a költségvetési vitában, és ne tételezzen fel különféle hátsó szándékokat s mindenféle más elképzeléseket akkor, amikor jó szándékkal módosító indítványokat hozunk a Ház elé. Az én felfogásomban épp ezeknek a módosító indítványoknak az egyeztetése a lényege a részletes vitának. A részletes vitát magát vonnánk kétségbe, ha ezt nem így fognánk fel.
Na de most már azokhoz az indítványokhoz szólnék, amelyeket részben én magam, illetve több képviselőtársammal közösen tettünk. Ami a szellemi infrastruktúrát illeti, a 373. sorszámon találják a középfokú mezőgazdasági szakoktatás, szaktanácsadás megerősítésére vonatkozó módosító indítványunkat. Ugye, az előzményekhez talán annyit szabad elmondani - bár valószínűleg az itt jelen lévő képviselők többsége ismeri -, hogy a 2118/2006. számú kormányhatározat, mondjuk így finoman, igen drasztikus leépítését irányozta elő az agrár-szakoktatási tanácsadó hálózatnak, amennyiben hat ilyen intézményt jogutód nélküli megszüntetésre ítélt - Lengyel, Sopron, Jánoshalma, Kétegyháza, Villány, Budapest.
A kormányzati oldalon is, hála istennek, olyan volt a felháborodás ezzel kapcsolatban, hogy sikerült elérni, hogy ebből a hatból négy megmenekült. De látszólag menekült meg, mert ha költségvetést nem teszünk oda, akkor ezek az intézmények finanszírozhatatlanok lesznek. Azt nem elég kinyilvánítani, hogy nem szüntetjük meg, és a 20-ból 18 megmarad, azt 4 regionális központban majd összerendezzük, hanem bizony ennek a költségvetési következményeit is vállalni kell. Én örülök, megmondom őszintén, hogy a kormány visszalépett ettől az elképzelésétől, részben a kormánypárti képviselők egyetértésével és nyomására, miután a felháborodás akkora volt, de hát ennek költségvetési konzekvenciái vannak.
Hadd mondjam el, hogy a költségvetés csökkentése ezen az ágon nem egy mostani kezdeményezés. A harmadik év, amikor csökken az agrárszakoktatás és tanácsadás, tehát a szellemi infrastruktúra intézményrendszerének a költségvetése, közel 20-20 százalékkal két éven keresztül, az elmúlt két évben. Ez egy rossz irány, ezt nyilvánvalóan tudjuk. Nem lehet egy minőségi szerkezetváltást végrehajtani a szellemi infrastruktúra felszámolásával. Kivel fogjuk végrehajtani azt a minőségi szerkezetváltást, hogyha a szellemi infrastruktúráját ennek felszámoljuk?
A módosító indítványunk tehát arra vonatkozik, hogy 1 milliárd forinttal erősítsük meg ezeknek az intézményeknek a költségvetését. Bevallom őszintén, a Miniszterelnöki Hivatalban találtunk olyan forrást, amelyről nyugodt szívvel azt mondhatjuk, hogy jobb helyen van az az 1 milliárd forint, hogyha ezeket a szakoktató intézményeket és tanácsadó intézményeket erősítjük meg, mintha ott költenénk el.
A másik, szintén a szellemi infrastruktúrához tartozó javaslatunk a 374. sorszámon található, ez az agrár-kutatóintézetek. Ugyancsak ez a 2118/2006-os kormányhatározat elképesztő menetet vetített előre a kutatóintézeti hálózattal kapcsolatban. Három évvel ezelőtt az FVM-nek még 25 kutatóintézete volt. Mára a költségvetésben finanszírozott intézetek száma 6 darab. A többi vagy az ÁPV Rt.-nél kallódik, vagy értékesítésre vár, vagy ajánlgatja a kormány az egyetemeknek, az Akadémiának is egyet-kettőt belőle, hogy tartsák fenn, de költségvetés nélkül. Ráadásul részben állami feladatokat látnak el ezek az intézetek. Tehát nem arról szól a történet, mint amit a földművelésügyi tárca szokott néha mondani, hogy kérem szépen, a kutatás piaci alapon is működtethető, és ha nem tudnak olyasmit kutatni, amire szüksége lenne a piacnak, akkor nem is érdemes arra, hogy fenntartsuk.
Nem így működik a dolog, kedves képviselőtársaim. Ugyanis ezen intézetek közül jó néhány, például a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet teljes tevékenységét illetően a génbankkészleteink fenntartását végzi mint állami feladatot. Ez nemzetközi egyezményekben rögzített kötelező állami feladat; olyan egyezményekben, amelyeket mi ratifikáltunk, elfogadtunk, sőt magyar törvényekben kihirdettük, hogy kötelezően az állam fogja ellátni ezt a feladatot. Ennek a központja például a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet, de a gyümölcs-kutató intézetekben - mind a négyben, amit először privatizálni rendelt ez a kormányhatározat, majd miután rájött, hogy ez azért nem egészen jól van így, azt mondta, hogy felajánlom az egyetemeknek, persze költségvetés nélkül -, nos, ezekben az intézményekben vannak a törzsültetvényei például a gyümölcságazatunknak, a fajtáink, a biológiai alapjai a további fejlődésnek.
A szőlészet, borászat négy kutatóintézete ugyanígy vergődik, kallódik, ajánlgatják az egyetemeknek költségvetés nélkül, azoknak az egyetemeknek, amelyek egyébként alig tudnak maguk is működni. Én is egyetemről jövök. Nincs az az egyetem, amely akár néhány száz milliós tétellel befogadna egy intézményt, hogyha nem finanszírozza az állam az alapfeladatokat. Na, erre vonatkozik a módosító javaslatunk, hogy legalább a kötelező feladatokat, amelyeket az állam köteles ellátni például a génbanki készleteink fenntartásával, amit törvények írnak elő, mondom még egyszer, az állam számára, annak teremtsünk forrást. Az nem lehet, hogy ott nulla forint szerepeljen. A feladathoz képest viszonylag csekély összegből ez megoldható, és erre vonatkozik a módosító javaslatunk, amit a 374. sorszámon találnak meg.
A második körhöz tartozó, de a harmadik csomag pedig a vidék helyzetével kapcsolatos ügyeket érinti. Jól tudom, ez a módosító indítvány nagyon szerény ahhoz képest, amilyen súlyos állapotban van ma a vidék, de hát mégis, legalább gesztust tegyünk a vidék felé. Egy úgynevezett tanyatámogatási programot javasolunk indítani viszonylag csekély összegekkel, de a tanyákon élők elképesztő helyzetét ismerve ez a csekély összeg is... - ahogy ezt Karsai képviselőtársam más vonatkozásban elmondta a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban, nagyjából ugyanezt mondhatom el a tanyán élőkkel kapcsolatban is, hogy az esélyegyenlőség minimuma nem teljesül ebben az esetben, ha azt nézzük, hogy milyen körülmények között élnek emberek tanyákon.
Különösen talán akkor fogadókészségre talál ez a javaslat, ha a miniszterelnök úrnak az elmúlt heti portyáját nézzük. Bizonyára lelkesen fogja támogatni, hogy ott, a vidéken, a tanyákon élőket legalább ennyiben segítsük a lehetőségekhez. Az embernek erről persze az a balladai kép jut az eszébe, amikor Edward király végiglovagol, és megnézi, mit ér a tartománya. Nem elég végiglovagolni a tartományon. Nem elég új magyar falut ígérni, hanem oda kellene tenni a pénzt, ami ahhoz kell, hogy új magyar falu és új magyar vidék legyen, hogy legalább minimális esélyt biztosítsunk a kisfalvakban, a kistelepüléseken és a tanyákon élő emberek számára. Ennek sajnálatos módon az Új Magyarország vidékfejlesztési programban a nyomait sem látjuk.
Egy-két számot így végezetül hadd mondjak el, amellyel alátámasztom, és ami indokolja, hogy a költségvetésben legalább próbáljunk meg valamit ennek a körnek nyújtani. Miközben a fizikai tőkére az 1400 milliárdos európai finanszírozású Új Magyarország vidékfejlesztési programban, vagyis a tőkebefektetésre, a befektető társaságok extraprofitigényére a források 40 százalékát szánja ez az Új Magyarország vidékfejlesztési program, azonközben van ilyen lehetőség, hogy alapvető szolgáltatások fejlesztése a vidék gazdasága és társadalma számára, erre szán 2,1 százalékot; vagy a vidéki életminőség javítására - Európa kínálja - 4,2-t, a tizedét, mint amennyit a tőkebefektető társaságok extraprofitigényére szán vidékfejlesztés címén.
(16.50)
Ezért gondolom azt, mindezt mérlegelve, és a miniszterelnök úrnak a vehemens elhatározását, hogy most vidéket fog fejleszteni, és erre egy külön csomagot állít össze az új magyar falu címen, ha jól idézem az ő szavait, azt gondolom, hogy ezt a minimális igényt, amit mi itt megfogalmaztunk, ezt az öt módosító indítványt, támogatni szükséges, ami a tanyai elektromos hálózat felújítását segítené, a dűlőutak felújítását, hogy egyáltalán meg tudja közelíteni a tanyáját szerencsétlen, a falugondnoki hálózat megerősítését, ami pedig segíti ezeket az embereket. A tanyafelújítás a negyedik tétele, és a külterületi kutak ivóvízvizsgálataira vonatkozó, minimális összegek, ahhoz képest, amilyen költségvetésről itt beszélünk, összességében az öt módosító indítványunk másfél milliárd forintot igényelne, és legalább gesztusértékkel felmutatható lenne a tanyákon élők számára, valamiféle fénysugárt jelentene, hogy ott is történik majd valami, róluk is gondoskodik vagy gondolkodik valaki.
Tehát annyit szeretnék még ehhez hozzáfűzni, hogy ez az az eset, amikor a mezőgazdasági bizottságban egyetértésre jutottunk, kormánypárt és ellenzék, és a kormánypárti képviselőtársaink is támogatták ezt a csomagot.
Tisztelettel arra kérem jelen lévő és jelen nem lévő képviselőtársainkat, mindezeket mérlegelve, viszonylag kis költségvetési erőfeszítéssel, segítsenek abban, hogy a tanyákon élők helyzete valamelyest javulhasson ahhoz képest, amilyen állapotok ma ott uralkodnak.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés