TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A költségvetési törvényben a közoktatási önkormányzati normatívák éves szinten számolva összesen 32 milliárd forinttal csökkentek, a pedagógusok óraszámemelése miatt pedig 35 milliárd forint tehercsökkenés ment végbe. Tehát 3 milliárddal kevesebbet vont ki a központi költségvetés, mint amennyivel csökken az önkormányzatok, az iskolafenntartók terhe. Lehet részleteket kiragadni, képviselő úr, de az összes számadatot érdemes megnézni. Az egyéb pótlásokból, kiegészítésekből jön ki az a szám, amennyi többletet kapnak az önkormányzatok, amiről a számvevőszéki anyag beszél.

A 22 órás óraszámemelésre érdemes visszatérni, képviselő úr. Amikor önök fölemelték az óraszámot, akkor valóban adtak hozzá béremelést is, csak azt mi 2002-ben nem vontuk vissza. Tehát úgy fogható föl, hogy a pedagógusoknak öt évig nem kellett ugyanazért a pénzért elvégezniük azt a többletmunkát, amit önök kiróttak rájuk. Sőt legyen szabad megemlíteni, hogy valamivel több bért is kaptak 2002-től, utalok itt az akkori béremelésre. Nem jó tehát egyoldalúan felfogni a dolgokat. Nem akarjuk szépíteni, Szabó képviselő úr is elmondta, hogy a központi költségvetés hiányának a csökkentésére realizáltuk azt az óraszámemelést, amit önök korábban elkövettek. Mi azt állítottuk vissza. Ezt nem tagadjuk, és nem azért, hogy az önkormányzatok terheit csökkentsük, hanem azért, hogy a központi költségvetés hiányát csökkentsük.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu