GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen van értelme a fellebbezésnek is, általában az a gyakorlat, az a belső rendelkezés, hogy lehetőleg az ügyfél javára - amennyiben a jogszabálynak megfelel - szülessen meg a döntés. Ez az eset sajnálatos, hiszen egy halálesettel kapcsolatos, így nemigen tekinthető szokványos ügynek, és ezekre az esetekre nagyon-nagyon nehéz olyan jogszabályt szabni, ami minden egyedi problémát kezel.

Képviselő úr, a dologban alapvetően az volt a probléma, hogy ugye, az első hibát a hegybíró követte el. A hegybíróval csak szerződéses viszonyban van az MVH, tehát az ő hibájáért nem felel, sőt megpróbálták telefonon tisztázni vele az ügyet, ami a lehető leggyorsabb korrekciós lehetőséget biztosítja. A másik az, hogy miért fogadták két kérelemnek. Ugyanis egy informatikai rendszer kezeli a pályázatot, és az ügyintéző nem ismerhet mindenkit, nyilván kidobta a számítógép, hogy ugyanarra a területre két kivágási jogcímen érkezett be kérelem. Ráadásul nem a tulajdonos adta be, ezt maga a számítógép és a feldolgozás nem tudhatja.

A problémát összességében az okozta, hogy összesen 2000 hektárban egyezett meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a kivágással kapcsolatban - az 1300 hektáros ajánlattal szemben egy magasabb keretben -, ezért csak olyanok részesedhettek kivágási támogatásban, akik szinte hibátlanul és nagyon rövid határidőn belül tudták ezt produkálni, mert több mint duplája kérelem érkezett be kivágási támogatásra. Tehát nagy valószínűséggel, hogyha ez a technikai probléma nem következik be, ez az ügyfél várhatóan - a tisztázatlan jogi körülmények miatt -, nagy valószínűséggel így is kimaradt volna abból a körből, ami a korrigált terület miatt támogatásban részesülhetett.

Azt gondolom, képviselő úr, hogy nyilván e tapasztalatok után most már jogilag rendezett lesz az ügy, ebben az esetben várhatóan nincs értelme a fellebbezésnek, de azt gondolom, a következő évtől reményeink szerint megnövekedett területnél biztosan tudják orvosolni ezt a problémáját.

Forrás: parlament.hu