VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti hozzászólásomnak azt a címet is adhattam volna: "Növekedésből egyes, avagy lejjebb van a gödör alja". A magyar gazdaság növekedése minden várakozást alulmúl. A legutóbbi 1 százalékos adat azt mutatja, hogy bokrosi mélységekben jár az ország. Utoljára 11 évvel ezelőtt, 1996-ban, a Bokros-csomagot követő időszakban növekedett ilyen lassan a gazdaság. Hozzáteszem, ez az adat is nullával kezdődne, ha tavaly nem módosítják a növekedés számítási módját, hiszen az 1 százalékban immár benne van a prostitúció és a drogkereskedelem is.

Egyértelművé vált tehát, hogy leállt a magyar gazdaság, az ország tartósan leesett a növekedési pályáról. Az uniós átlag 2,5-szerese a magyarnak, Csehország 6 százalékkal, Lengyelország 6,7 százalékkal, Szlovákia pedig 9,4 százalékkal növekszik a magyar 1 százalék idején. Az Unió gazdasági hálója az ma, ami megmenti Magyarországot attól, hogy súlyosabb helyzet alakuljon ki. Persze, feltehetnénk a kérdést, mitől is növekedne a gazdaság. A Gyurcsány-csomag adóemelései tavaly drasztikus tehernövekedést okoztak az embereknek, a vállalkozóknak és a magánszemélyeknek egyaránt. Lehet növekedés ott, ahol csökkennek a reálbérek? Lehet növekedés ott, ahol másfél év alatt 500 iskolát zárnak be, 10 ezer pedagógust bocsátanak el, ahol vasútvonalakat szüntetnek meg, ahol az állami posta arra büszke, hány faluban zárta már be a postahivatalt?

Rögzítsük a tényt: a bizalmi válság elhúzódó gazdasági válságot okozott, amelyet a mai kormány átgondolatlan, kapkodó intézkedései nem tudnak kezelni. Gyurcsány Ferenc persze nem volna az, aki, ha nem magán kívül keresné a felelőst. Fokozott rendőri készültséggel országjárásba kezd, majd odanyilatkozza, hogy 2008-ban már 3 százalék lesz a gazdaság növekedése. Ismerős a miniszterelnöktől, ha a jelen problémáival nem tud mit kezdeni, akkor a jövőről beszél, mint ahogy beszélt nekünk már korábban ötéves adócsökkentési programról vagy éppen dübörgő gazdaságról. Majd most, egy pénteki konferencián arról beszélt, hogy a növekedési problémákat egyszeri hatások, például a mezőgazdaság teljesítménye, valamint a közszféra rendszereinek állapota okozza.

Miniszterelnök Úr! A mezőgazdaság teljesítményében nincs benne, hogy önök késleltették a nemzeti és uniós támogatások kifizetését? Hogy dől be a kétes minőségű import? A földalapú támogatásokból pedig elvettek 25 milliárd forintot, és tönkretették az állattenyésztést? Amióta statisztikai számbavételt készítenek Magyarországon, soha sem volt ilyen alacsony állatállomány az országban. És mit is értünk közszféra alatt? Az oktatás leépítését? Az egészségügy padlóra küldését 60 milliárd feletti kórházi adósságállománnyal, az emberek számára vizitdíjjal, kórházi napidíjjal? A koalíciós pártok másfél éve vitatkoznak az egészségügy átalakításán, közben egyre több orvos, ápolónő unja meg a bizonytalanságot, és keres magának külföldön állást.

Itt már kevés a kommunikációs megoldás, itt már nem elég arról beszélni, hogy Veres Jánost idézzem: "elléptünk a növekedés aljáról". Honnan is léptünk el, miniszter úr? A második negyedéves 1,2 százalékos növekedésünkkel még a 27 uniós ország között a huszonhatodikak voltunk, Dániát tudtuk megelőzni. Most viszont sikerült a 27-ből a huszonhetedik helyet elérni. Való igaz, miniszter úr, ennél már nincsen lejjebb, csak ha a vakond is érdeklődik.

Tisztelt Ház! Országjárás helyett inkább Európa-járást javasolnánk a miniszterelnöknek. Kérdezze meg román kollégáját, vajon mitől növekszik a román gazdaság több mint 5 százalékkal! Vagy Spanyolországban vajon áttanulmányozta-e a lapokat, hogy mitől nő a spanyol gazdaság 3,8 százalékkal?

Tisztelt Ház! A szocialisták és a Gyurcsány-kormány lenullázta Magyarországot, és ez utóbbi a nagyobb baj. Az adócsalásba keveredett Veres János (Felzúdulás az MSZP soraiban.), a gazdaságot feketemunkásokkal fehérítő Kóka János, valamint az olajbotrányban érintett Draskovics Tibor ügyét a jog eszközeivel könnyebb lenne megoldani. Sokkal nehezebb viszont újjáépíteni és újra talpra állítani Magyarországot, miután a gazdasági növekedést leállították, a reálbéreket folyamatosan csökkentik, az adósságot az egekbe növelték, az életlehetőségeket, a tanulás, a gyógyulás, a közlekedés esélyeit pedig soha nem látott mértékben veszik el a magyar emberektől.

A Gyurcsány-kormány egyest kapott gazdaságpolitikából, de megbukott kormányzásból is. Amelyik kormány nem tud kormányozni, attól ne várjuk gazdasági gondjaink megoldását.

Köszönöm, elnök asszony. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu