JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Hölgyeim és Uraim! Az Európai Unió Tanácsa a sértett büntetőeljárásbeli jogállásáról szóló 2001/220/IB számú kerethatározatában fogalmazta meg a tagállamok számára azon kötelezettségeket, amelyekre figyelemmel az Országgyűlés 2006-ban döntött a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységnek, az úgynevezett büntetőmediációnak a magyar büntetőeljárásba történő bevezetéséről. Természetesen a törvényhozás az európai uniós elvárásokon túl illeszkedett a büntető igazságszolgáltatás nemzetközi tendenciáihoz is.
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló törvény 2006-ban a büntetőeljárás szabályaként beiktatta, hogy a közvetítői eljárást a közvetítői tevékenységet végző pártfogó felügyelő folytatja le, s azt, hogy a közvetítői eljárás részletes szabályait majd egy külön törvény állapítja meg. A büntetőeljárás szabályai a mediációért felelős szervezetet is megjelölték, így a közvetítői eljárás lefolytatása a megyei, illetőleg a Fővárosi Igazságügyi Hivatal hatáskörébe került. E rendelkezések 2007. január 1-jén léptek hatályba, azóta közel kétezer terhelt ügyében indult mediációs eljárás, amelyeknek közel fele be is fejeződött. A közvetítői tevékenységgel kapcsolatos feladatokat az igazságügyi hivatalban 65 fő mediátor végzi. Eredményként könyvelhető el, hogy a befejezett ügyek körülbelül 90 százaléka megállapodással zárult. Az eddig született megállapodások alapján elmondható, hogy megvalósult az a jogalkotói szándék, hogy a büntetőmediáció a helyreállító igazságszolgáltatás egyik legjobb eszköze legyen.
A büntetőjogi mediáció önálló törvényi szabályzására az Országgyűlés 2006. december 18-i ülésnapján fogadta el a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló törvényt. E törvény 3. §-ának (1) bekezdése szerint közvetítői eljárást a büntetőügyben eljáró bíróság, illetőleg ügyészség székhelye szerint illetékes pártfogó felügyelői szolgálat közvetítői tevékenységet végző pártfogó felügyelője vagy a pártfogó felügyelői szolgálatnál közvetítői tevékenység végzésére bejelentkezett ügyvédek névjegyzékében szereplő ügyvéd közvetítő folytathat le. Az ügyvédekre mint közvetítőkre vonatkozó törvényi rész hatálybalépésének napja 2008. január 1-je. Eszerint 2008. január 1-jétől mediátorként büntetőügyben vagy állami alkalmazott, vagy ügyvéd működik majd közre. Ez nem érinti azt a szabályt, hogy a közvetítői eljárás lefolytatásáért az állam részéről változatlanul az igazságügyi hivatal felel a jövőben is.
A vegyes rendszer, illetőleg az ügyvédek mediátori szerepvállalása miatt szükséges a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló, a büntetőeljárásról szóló, továbbá az ügyvédekről szóló törvény módosítása. Az új jogintézményként bevezetett mediáció vonatkozásában a jogalkalmazók részéről is merültek fel észrevételek, melyek szükségessé teszik a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenység egyes szabályainak felülvizsgálatát is.
Az önök előtt lévő javaslat az ügyvéd közvetítői tevékenységével összefüggésben tartalmazza a részletszabályokat. Azt például, hogy a pártfogó felügyelői szolgálattal szerződésben álló ügyvéd folytatja le a közvetítői eljárást, az ügyvéd ezen új szerepkörére tekintettel meghatározza a kizárási szabályok további eseteit, valamint a közvetítőként eljáró ügyvéd képviseleti tevékenységére vonatkozó szabályokat. A gyakorlati tapasztalatokra figyelemmel a javaslat lehetővé teszi, hogy egy ügyben több közvetítő is kijelölhető legyen, és pontosítja a közvetítői eljárás befejezésére vonatkozó rendelkezéseket is.
Tisztelt Országgyűlés! Összességében elmondható, hogy a javaslat szerinti szabályozás reményeink szerint elősegíti majd a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenység még hatékonyabb, ügyvéd mediátorok általi folytatását, s közvetve egy újabb jelentős lépés, hogy még szélesebb tere legyen a sértett és az elkövető közötti, a jóvátételt és a megbánást középpontba helyező párbeszédnek.
Megtisztelő figyelmüket köszönve kérem, hogy a törvényjavaslatot megtárgyalni és támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés