ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! (Kontur Pál: De, állampolgári jogon jár.) Miként az előttem ülést vezető Mandur Lászlótól is megtudhatták, a képviselői felszólalások végére értünk, az időkeretek elfogytak, és a miniszter asszony lényegében elmondta a zárszót is. (Kontur Pál és dr. Horváth Ágnes közbeszól.) Ahogy az Országgyűlés első elnöke, Szabad György mondta, a magántanácskozmányokat legyenek szívesek majd a folyosón folytatni.
Az általános vitát elnapolom. A módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében az általános vita lezárására az ülésnap végén kerül sor, tehát aki módosító javaslatot kíván még beadni, azt az ülésnap végéig teheti meg.
Áttérünk a következő napirendi pont tárgyalására: soron következik a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységgel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/4306. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/4306/2. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Juhász Gábor államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, akinek 15 perc áll rendelkezésére.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés