ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tájékoztatom önöket, hogy az egységes javaslat 1-4. §-ainak, valamint az ezek hatálybalépéséről rendelkező 5. § szabályainak elfogadásához az alkotmány 71. § (3) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e a T/3066. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a törvényjavaslatot 132 igen szavazattal, 97 nem ellenében, 118 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/4094. számon, az egységes javaslatot pedig T/4094/32. számon kapták kézhez. (Nagy zaj.) Tisztelt képviselőtársaim, nagyon nehéz így dolgozni. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, záróvitára is sor kerül. A benyújtott indítványokra az alkotmányügyi bizottság T/4094/37. számon készítette el ajánlását.
Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Jól látható többség támogatja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-8. pontjaira. Elsőként megadom a szót ötperces időkeretben Soltész Miklós képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjének, aki írásban előre jelezte felszólalási szándékát. Öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés