KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Meglepett a válasz egy része. Azt gondolom, hogy a miniszternek nem népszavazást kell kezdeményezni saját hatóságainak döntése ellen, hanem át kell vizsgálni, hogy jók-e a törvények, jók-e a jogszabályok, amelyek nem tudják megakadályozni azt, hogy a világörökség területén erőmű épüljön.
Azt vártam volna a miniszter úrtól, hogy azt mondja, hogy kezdeményeztem az egyébként általam már fél éve felvetett világörökség-törvény elkészítését a társminiszternél. A másik dolog pedig az, hogy az a törvény olyan szigorú kell hogy legyen, hogy ne lehessen ott építeni.
Képviselőtársaim! Nem tudom, tudják-e, hogy ha valaki belép a Galápagos-szigetekre, alá kell írnia, hogy nem dohányzik, mert a világörökség által védett terület. Magyarországon meg erőművet építünk! Úgyhogy nagyon sajnálom, ezzel a hozzáállással, azt gondolom, nem lehet a választ elfogadni.
Szeretném, ha a miniszter urak összefognának, és csinálnának egy jó világörökség-törvényt, amely ilyen eshetőségeket megelőz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) És nagyon sietnünk kell, mert a veszélyeztetettek listájára kerülhetünk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés