ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr.
Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Tájékoztatom Önöket, hogy az előterjesztő a törvényjavaslathoz érkezett valamennyi módosító javaslatot támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket az ajánlás 1-7. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 352 igen szavazattal, 2 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra következő ülésünkön kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása. Önök az előterjesztést H/4184. számon, az egységes javaslatot pedig H/4184/6. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok nem érkeztek, így záróvitára nem kerül sor. Megkérdezem, hogy van-e valakinek ezzel kapcsolatban észrevétele. Gombnyomással jelentkezzen! (Nincs ilyen jelzés.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő.
Így kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/4184. számú országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 339 igen szavazattal, 12 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.
(17.50)
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. számú törvény, valamint a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és az elfogadott, Házszabálytól való eltérésnek megfelelően a zárószavazás. Jánosi György, MSZP, Cser-Palkovics András, Fidesz, Pető Iván, SZDSZ, Herényi Károly, MDF, képviselők önálló indítványát T/4313. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/4313/10. és 15. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott.
Most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 2., 4., 5. és 6. pontjairól, mert azokat előterjesztőjük visszavonta.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztők az ajánlás 1., valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2., 3., 4., 5., 6. és 7. pontjaiban szereplő indítványokat támogatják. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 3. pontját. Arra figyelemmel, hogy az ajánlás 1., továbbá a kiegészítő ajánlás 2., 5. és 6. pontjainak elfogadásához egyszerű többség, míg a további javaslatok elfogadásához minősített többség szükséges, a támogatott javaslatokról két részben döntünk.
Így hát kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a minősített többséget igénylő támogatott javaslatokat a kiegészítő ajánlás 1., 3., 4. és 7. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 358 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az egyszerű többséget igénylő támogatott javaslatokról döntünk az ajánlás 1., valamint a kiegészítő ajánlás 2., 5. és 6. pontjai alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 355 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott, Házszabálytól való eltérésnek megfelelően most a zárószavazás következik. A döntéshozatal előtt megkérdezem, a kormány álláspontját kívánja-e valaki ismertetni. Kérem, gombnyomással jelentkezzen! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs ilyen kormánytag.
A módosító javaslatokhoz hasonlóan az előterjesztés egyes részeinek elfogadásához is minősített többségű döntésre van szükség, ezért a zárószavazásra is két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a törvényjavaslat 1., 2., 4., 5., 8. és 9. §-ait, valamint a 10. § (2)-(6) bekezdéseit az imént módosított szöveg szerint. Felhívom a figyelmüket, hogy ezek elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a minősített többséget igénylő rendelkezéseket 360 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az egyszerű többséget igénylő rendelkezésekről határozunk a törvényjavaslat imént módosított szövege alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket 360 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta a törvény sürgős kihirdetését. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 356 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnök úrtól.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Önök az előterjesztést T/4305. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/4305/10. és 12. számon kapták kézhez.
Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 2. és 4. pontjairól, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, valamint az ajánlás 1. és 3. pontjairól, mert azokat előterjesztőik visszavonták.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő a kiegészítő ajánlás 1. pontjában szereplő indítványt támogatja. Most erről határoz az Országgyűlés. Kérdezem hát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezt a javaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 211 igen szavazattal, 151 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most azokról a javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még dönteni lehet.
Az ajánlás 5. pontjában Vojnik Mária és Kökény Mihály a 16. §-ban a törvény 88. § (4) bekezdése dm) pontjának elhagyását javasolják, amely miniszteri felhatalmazást tartalmaz a munkahelyi kémiai biztonság részletszabályainak meghatározására. A javaslat összefügg a 6. és 7. pontokkal, de az MSZP-frakció kérte, hogy ezekről a pontokról külön szavazzon az Országgyűlés.
Most tehát az 5. pontról döntünk. A foglalkoztatási és egészségügyi bizottság támogatja, az emberi jogi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 356 igen szavazattal, 2 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most az ajánlás 6. pontjáról szavazunk, szintén Vojnik Mária és Kökény Mihály javaslata szerint. A foglalkoztatási és egészségügyi bizottság támogatja, az emberi jogi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 360 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 7. pontjában Vojnik Mária és Kökény Mihály a 17. § (2) bekezdésében a kémiai biztonságról szóló törvény 32. §-a helyébe új rendelkezés felvételét javasolja. A foglalkoztatási és egészségügyi bizottság támogatja, az emberi jogi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 186 igen szavazattal, 172 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. Kérem, gombnyomással jelentkezzen! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nincs ilyen.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra következő ülésünkön kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Önök az előterjesztést T/4304. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/4304/26. és 33. számon kapták kézhez.
Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 6. pontjáról, mert az nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 2., 5., 10., 11., 17., 21., 23. és 24. pontjaiban, valamint a kiegészítő ajánlás 3., 6., 7., 8. és 9. pontjaiban szereplő indítványokat támogatja. Ezek közül a Fidesz képviselőcsoportja külön szavazást kért az ajánlás 21. pontjáról.
(18.00)
Felhívom figyelmüket, hogy a további támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 12., 14., 15., 16., 18. és 19. pontjaiban, valamint a kiegészítő ajánlás 2. és 5. pontjaiban lévő javaslatok elfogadását.
Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés, a 21. pont kivételével. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 200 igen szavazattal, 157 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért javaslatról és annak alternatívájáról döntünk. Az ajánlás 21. pontjában Bernáth Ildikó a 41. §-ban a foglalkoztatási törvény 39. § (3) bekezdés g) pontjának elhagyását javasolja, amely elkülönülő alaprészre vonatkozó szabályt tartalmaz. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 22. pontjában szereplő indítványt. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 351 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a javaslatokról szavazunk, amelyekről a Házszabály értelmében még dönteni lehet.
Az ajánlás 1. pontjában Zsigó Róbert és mások a 2. §-ban a közalkalmazotti törvény 13. § (1) bekezdésének elhagyását javasolják, amely a Közalkalmazotti Tanács együttdöntési jogára vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 166 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 4. pontjában Farkas Imre és Jauernik István a 9. §-ban a közalkalmazotti törvény 27. § (2) bekezdés utolsó mondatának elhagyását kezdeményezik. Ez a jogviszony nem megfelelő munkavégzés vagy alkalmatlanság miatti megszűnése esetére egyhavi átlagkeresetet biztosít a közalkalmazottnak. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 3., valamint a kiegészítő ajánlás 10. pontjában szereplő alternatív tartalmú indítványokat. A költségvetési bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 12 igen szavazattal, 347 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az ajánlás 3. pontjáról szavazunk Pósán László indítványa szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 199 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 1. pontjáról döntünk Farkas Imre és Jauernik István indítványa alapján. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 7. pontjában Farkas Imre és Jauernik István a 18. § (2) bekezdésében a közalkalmazotti törvény 38. § (4) bekezdésében az átalány-kártérítés minimális összegét módosítják. A költségvetési bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen szavazattal, 201 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 8. pontjában Jauernik István és Farkas Imre a 18. § (3) bekezdésében a törvény 34. § (5) bekezdéséből a kellő gondosság elmulasztásának magyarázatára vonatkozó rendelkezés elhagyását kezdeményezik. A költségvetési bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 9. pontjában Vas János a 21. §-ban a törvény 37/B. § (3) bekezdésének elhagyását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 10 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 153 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 13., valamint a kiegészítő ajánlás 4. pontjában Farkas Imre és Jauernik István alternatív módon kívánják megváltoztatni a 34. § (1) bekezdésében a prémiumévek törvény 1. § (1) bekezdés d) pontjában a törvény személyi hatályát. Először a 13. pontról szavazunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 5 igen szavazattal, 350 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 4. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 2 igen szavazattal, 354 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 20. pontjában Bernáth Ildikó a 40. §-ban a foglalkoztatási törvény 16. §-ának elhagyását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 163 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 25. pontjában Gúr Nándor és mások a 43. § (2) bekezdésében hatályba léptető rendelkezéseket módosítanak. A bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 17 igen szavazattal, 338 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, hogy van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. Kérem, gombnyomással jelentkezzen! (Senki sem jelentkezik.) Nincs ilyen képviselő.
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Önök az előterjesztést T/4117. számon, az egységes javaslatot pedig T/4117/53. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, így záróvitára is sor kerül.
Az alkotmányügyi bizottság a benyújtott javaslatokról T/4117/55. számon készítette el ajánlását. Kezdeményezem, hogy ezeket összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Most megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-9. pontjaira. Kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. Gombnyomással jelentkezzen! (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő, így nem is kérdezem meg a miniszter urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra, hiszen nem volt ilyen; illetve nem szeretne szólni.
Tisztelt Országgyűlés! A záróvitát lezárom.
Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1-9. pontjai szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 354 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
(18.10)
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. A határozathozatal előtt felhívom figyelmüket, hogy az egységes 21. § elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, ezért a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4117. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 357 igen szavazattal, 2 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a törvényjavaslat 21. §-át elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4117. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 352 igen szavazattal, 3 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala. Önök az előterjesztést T/4410. számon kapták kézhez. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslatot senki nem nyújtott be, így részletes vitára nem kerül sor, most a határozathozatal következik. Megkérdezem, hogy van-e valakinek ezzel kapcsolatban észrevétele? Gombnyomással jelentkezzen! (Nincs jelentkező.) Látom, hogy nincs ilyen képviselő.
Így kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4410. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 191 igen szavazattal, 166 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Önök az előterjesztést T/4096. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/4096/4. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a miniszteri zárszó már elhangzott. Most a határozathozatalok következnek. Tájékoztatom Önöket, hogy a törvényjavaslathoz érkezett valamennyi módosító javaslatot támogatja az előterjesztő.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket az ajánlás 1., 2., 3. és 4. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 357 igen szavazattal, 2 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységgel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Önök az előterjesztést T/4306. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/4306/5. számon kapták kézhez. A miniszteri zárszó már elhangzott.
Tájékoztatom Önöket, hogy a törvényjavaslathoz érkezett egyetlen módosító javaslatot támogatja az előterjesztő.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezt az ajánlás 1. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 356 igen szavazattal, 2 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/4177. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/4177/18. és 33. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a miniszteri zárszó már elhangzott. Most a határozathozatalok következnek.
Felkérem Gulyás József jegyző urat, hogy ismertesse az ezzel kapcsolatos információkat. Parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés