MOHÁCSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Én azt hiszem, Halmai Zsuzsa képviselőasszony-társammal maximálisan egyet kell értsünk, különösképpen a művészeti oktatás tekintetében, ahol folyamatosan olyan problémák voltak, amelyeket figyelembe kell vennünk, és az a minősítési vizsgálat, ami aztán majd rendezi ezeket a dolgokat, hisz jó néhány intézmény volt, akik több forrásból és több normatív támogatáshoz jutottak, ezeket rendbe kell tegyük, és rendbe is fogjuk tudni tenni. Azt hiszem, hogy az ez irányú költségvetési irányzat, azok az irányszámok, azok a normatív támogatások ezt egyértelműen szolgálni is fogják.
Természetesen a művészeti oktatásban most már, úgy tudom, legalábbis úgy látjuk, hogy majdnem minden alapfokú intézmény részesült, az óvodák is dolgoznak ezen nagyon keményen, és ahhoz, hogy ezeken részt vegyenek, akár a zene, akár a tánc, akár a kultúra területén, ez nyilván sokkal értékesebb embereket fog majd a társadalomnak szolgálni. Én kérem önöket arra a továbbiakban is, hogy a művészeti oktatáson keresztül az oktatási célirányzatokra a tervezett összegeket fogadjuk el. Természetesen lehetne ebből jóval többért is harcolni, de az, hogy ebben igazából rend legyen, ahhoz szükség van egy nagyon fokozott és előrelátó gondolkodásra.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés