ALEXA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A XVII. kerületnek, Kőbányának és a körülöttük lévő agglomerációnak legnagyobb problémája a közúti közlekedés lassúsága. Ennek oka, hogy kötöttpályás közlekedés hiányában több százezer ember a Pesti út-Jászberényi út szakaszon kénytelen egyéni vagy tömegközlekedési eszköz igénybevételével megközelíteni az Örs vezér terét, hogy elérjen a város centrumába. Ma ott tartunk, hogy a reggeli órákban több ezer jármű dugóról dugóra haladva vesztegel az ezen a részen kialakuló forgalomban.

Az elmúlt egy évben a Fővárosi Önkormányzat vezetésével, az illetékes városüzemeltetési főpolgármester-helyettessel együttműködve dolgoztunk azon, hogy európai uniós pályázat segítségével kialakuljon a Pesti út-Jászberényi út tömegközlekedési forgalmát gyorsító rákosmenti buszfolyosó.

A projekt megvalósulása választókörzetem, Rákosmente lakosai mellett a körülöttünk lévő településeken élők közlekedését is segíti majd. Az elképzelést, amelyet a főváros hatékonyan képviselt, a közép-magyarországi régió és az elmúlt napokban a kormányzat is támogatta.

(14.30)

A buszfolyosó megvalósulásához egy, a MÁV Zrt. és a főváros között lebonyolítandó, az úgynevezett Éles sarok környékét érintő, mintegy 3 ezer négyzetméteres terület cseréje is szükséges. A főváros megkeresésére a MÁV segítőkészen reagált, de a gyors lebonyolítás a pályázat beadása érdekében halaszthatatlan.

Kérdezem az államtitkár urat, vállalja-e a hatékony és gyors közreműködést a MÁV Zrt. és a főváros közötti eredményes tárgyalás meggyorsítása érdekében, mert ez több százezer ott élő ember számára rendkívül fontos.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu