DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Sürgős levelet hozott a posta a téti kistérség sukoróaljai önkormányzatainak többcélú társulásától. S. O. S. közbenjárást és segítséget kértek tőlem, amit S. O. S. szeretnék továbbítani Lamperth Mónika miniszter asszonyhoz az államtitkár úron keresztül.
A tényállás a következő. A társulás a tagönkormányzatokat terhelő közszolgáltatási feladatok közül átvette többek között a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatását a kistérség törvény szerint meghatározott rászorultjainak részére. A társulás a feladat ellátására törvényszerűen a tárgyi és személyi feltételekkel rendelkező szolgáltatóval ellátási szerződést kötött, de a 2005. decemberi törvénymódosítás megváltoztatta a normatíva igénylésének rendjét. A Pénzügyminisztérium levelében javasoltak szerint a 2006 júliusára közhasznú társasággá alakult szolgáltató kht. szeptembertől igényelte a normatívát, amit a Magyar Államkincstár visszautasított a 2006. augusztus és december közötti időszakra, bár a kistérségi társulás párhuzamosan visszamondta azt, a kistérségi társulástól pedig a 2006. január-július közötti időszakra kiutalt és a szolgáltatásra felhasznált 38 millió forintot kívánja visszavonni inkasszálással jogosulatlan igénylés jogcímén.
Kérdezem:
1. Mitől jogosulatlan az az igénylés, ami mögött ténylegesen teljesített szolgáltatás áll?
2. Igazságos-e az ellátottak közmegelégedésére magas színvonalon teljesített szolgáltatásra már felhasznált 38 millió forintot inkasszálással visszavonni?
3. Méltányos-e tervezett inkasszálással a kistérségi társulást működésképtelenné tenni, polgárait súlyos oktatási, egészségügyi és szociális katasztrófával sújtani?
Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés