GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Asszony! Hát ma még sok dolog vár ránk. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Oh!) Az egész év két fontos nagy vitájának egyik döntő állomásához kerülünk a mai napon. Ezért aztán egy óra magasságában értékelni az évet talán elhamarkodott lenne.
Előttünk áll az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló nagy szavazás, ami az elmúlt hónapokban, az utolsó hetekben és napokban is, hát, a legkevesebb, amit mondhatok, hogy magára vonta Magyarország figyelmét. Nagyon sokfajta találgatás, értékelés van ezzel kapcsolatban - várjuk meg a szavazást!
Aztán előttünk van példának okáért a legnagyobb ellenzéki párt által kezdeményezett népszavazásról szóló parlamenti döntés. Fontos ügy, hogy hogyan gondolkodik erről a parlament, mi ezeknek a következménye. Ezért aztán azt gondolom, hogy a tartalomhoz kell igazítani a formát. De ha már kérdéseket vet fel a frakcióvezető-helyettes asszony, akkor ne maradjunk adósak annak megválaszolásával.
Fájlalom, nem volt szándékomban a Szembenézés című dolgozattal programot adni; annak más a helye, és a programnak más is a szerepe. A szembenézés egy politikai elemzés és sok tekintetben elszámolás azzal, hogy én milyennek láttam az ország elmúlt pár évét, milyen dilemmákat gondolok vagy gondoltam megosztani az országgal. Azt hiszem, hogy e tekintetben a frakcióvezető-helyettes asszony félreértésben van.
Az összes többi kérdésben pedig egyetlenegy programot valósít meg ez a kormány. Ez a program egy büszke, felelős polgári Magyarország megteremtéséről szól; egy olyan ország megteremtéséről (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Aj!), amelyben a szabadság és a felelősség összekapcsolódik, amelyben egy versenyképes gazdaságú és szolidáris társadalommal rendelkező ország teremti meg a maga helyét Európában.
Nagyon sokat ostorozták ezt a kormányt azért, hogy nem kellően körültekintő gazdaság- és társadalompolitikájával jelentős hiányt halmozott fel. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Az ön pártja is megtette ezt. Soha egy percig nem vitattuk, hogy az idei év politikájának középpontjában egyik oldalról egy új egyensúly megteremtése fog állni a közpénzügyekben. Ezt láthatólag ma a világ elismeri. Tudom, nagyon nehéz program volt. Tudom, hogy sokkal jobb és egyszerűbb, ráadásul hálásabb dolog dönteni a szociális juttatások bővítéséről, mint megélni azt, hogy az idei évben 4-5 százalék között csökkennek összességében a reáljövedelmek, ennél valamivel kevesebb a nyugdíjak csökkenése.
Aki egy picikét is érzi, hogy mi az országnak a lelke, az pontosan tudja, hogy senki nem boldog egy ilyen programtól, de meg kellett tenni. Azért, mert ez is része az ország jövője építésének. Az összes többi program arról szól, hogy az egyre erősödő bázison legyen egy erősebb társadalom, egy szolidáris társadalom, ahol kezet fog egymással gazdag és szegény, városi és vidéki ember, idősebb és fiatalabb, és arról, hogy hogyan lesz ebből egy sikeresebb ország.
Magyarországon pár hónapon belül egy órán belül be lehet jegyeztetni egy új társaságot. Magyarország az "easy doing business" vagy a "hogyan lehet a legkönnyebben üzletet csinálni?" nagy programjában nagyon sok hellyel került előre, másutt pedig figyelmeztetik, hogy még nem elég, amit tettünk.
(13.40)
Arról állapodtak meg a koalíciós pártok, hogy tovább folytatják azt a munkát, amelynek az a célja, hogy az ország versenyképesebb legyen - adóreform, az üzleti környezet javítása. Tesszük a dolgunkat. A tavasz egyik nagy témája nyilvánvalóan ez lesz. Én az egészségbiztosítás egész átalakítását, a felsőoktatás átalakítását, a közigazgatás átalakítását érzem e kormány három legfontosabb programjának. Közben valóban mennek a zászlóshajók előre. Több mint harminc kistérség számára speciális fejlesztési program indult el, és hasonlóképpen speciális program a fejlesztési pólusoknak. Ugyanakkor az Országgyűlés - hát ön ne tudná? - elfogadott egy átfogó, gyermekszegénység elleni programot. Ugyanarról beszélünk: egy erősebb és jobb országról.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés