KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Rögtön azzal szeretném kezdeni, hogy nagyon egyszerű a válaszom, és könnyű, a tartalma talán már egy kicsit nehéz, úgyhogy közös figyelmünket igényli.
Egyszerű a válaszom: egyetértünk ezzel a módosítással, ugyanis felesleges volt eddig a hatóság közreműködése egy olyan tevékenységben, amelyre nem vonatkozik a környezetvédelmi hatóság tevékenysége. Ez ugyanis nem azt mondja, hogy hol, milyen környezeti károkat okozhat vagy nem okozhat, és milyen hatással jár egy légi jármű közlekedése, hanem azt mondja, hogy egy adott légi jármű típusát, műszaki leírását, egyebet tekintve hol, milyen körzetben, milyen magasságban, milyen repülőteret tud használni. Ezek technikai feltételek, olyan technikai feltételek, amelyekről a Légiközlekedési Hatóság gondoskodik, hogy valóban üzembiztosan és megfelelően tudjanak ilyeneket használni.
Utána következik az az eljárás, amit nem ír felül ez a rendelkezés, és azt mondja, hogy természetesen a környezetvédelmi hatóságnak nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is adott repülőtérnél a repülőjáratok légszennyezését, zajszennyezését és egyéb környezeti károsító hatásait ellenőrizni, és annak megfelelően a repülőtérre, illetve a repülőtér tervezett forgalmára vonatkozóan a környezeti engedélyt megadni.
Tehát szétválasztottuk a két dolgot: mintha egy járműnél azt, hogy el tud-e menni Budapestig, vagy nem, milyen távolságban tud közlekedni, a technikai-műszaki leírások adják, de ezen belül természetesen be kell tartani az európai előírásokat és a hazaiakat is, aztán engedélyeztetjük, és aztán nézzük meg, hogy a repülőtér vonatkozásában ez milyen károkat okoz. Az elírást vagy mellégondolást egy szó okozza, a földrajzi körzet és a földrajzi környezet összetévesztése. A jogszabály most már pontosan és helyesen földrajzi körzetről beszél a jövőben, a földrajzi környezet mást fejez ki.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés