ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság a múlt csütörtöki ülésén elfogadta az Országgyűlés 2008. évi tavaszi ülésszakának munkarendjét. Ennek alapján az Országgyűlés február 11-től június 10-ig a rendes ülésszak keretében kettő-, illetve háromnapos üléseket tart. Az Országgyűlés a március 25-ével kezdődő héten nem ülésezik, május második hetében pedig kedden és szerdán tartja plenáris ülését. Az Országgyűlés bizottságai március 19-én, 20-án és 21-én nem üléseznek, egyebekben üléseiket szükség szerint általában szerdán és csütörtökön, indokolt esetben hétfőn a frakcióülések előtt tartják. A munkarend kézhez kapott és a számítógépes hálózaton is hozzáférhető változata tartalmazza az egyes ülésnapok kezdési időpontját is.

Tájékoztatom önöket, hogy a házbizottság által elfogadott munkarend szerint az Országgyűlés elnöke az üléseket szükség szerint más napokra is összehívhatja, az Országgyűlés pedig az egyes ülések napirendjének elfogadásáról történő döntése során a munkarendtől - nyílvánvalóan szükségszerűen - eltérhet.

Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság csütörtöki ülésén négy előterjesztés tárgyalásával kapcsolatban a Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot. A T/4221/351. számú javaslatban azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az egészségbiztosítási pénztárakról szóló T/4221/334. számú elfogadott, de ki nem hirdetett törvény tárgyalása során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a vitára a melléklet szerinti háromórás időkeretben kerül sor, és a vitában az első helyen kijelölt bizottság többségi és kisebbségi előadója kap szót.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalására van lehetőség 5-5 perces időkeretben. Kérdezem, hogy kíván-e valaki élni ezzel a lehetőséggel. (Nincs jelentkező.) Nem kíván.

Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól történő eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges. Kérdezem önöket, hogy hozzájárulnak-e a Házszabálytól való eltéréshez, a házbizottság általam már idézett T/4221/351. számú javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a Házszabálytól eltérést 325 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most ismételten felkérem Móring József Attila jegyző urat, hogy ismertesse a házbizottság H/4900/1. számú javaslatát. Jegyző úr!

Forrás: parlament.hu