DR. VADAI ÁGNES honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Első kérdésére a válaszom: nem, nem zajlott le a szakértői vizsgálat a balesettel kapcsolatban. Ebből következően a második kérdésére, hogy ismertessem annak részleteit, szintén nem áll módomban válaszolni.
Ugyanakkor engedje meg, képviselő úr, hogy tájékoztassam önt arról, hogy a közigazgatási hatósági vizsgálatok lefolytatása a Közlekedési Biztonsági Szervezet, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a rendőrség, valamint az ügyészség feladata. Ez a vizsgálat jelenleg is tart.
Ezzel egyidejűleg a vezérkari főnök úr 51/2008. számú parancsa alapján a Magyar Honvédségen belül egy külön szakmai bizottság is foglalkozik az üggyel. Ez a vizsgálat nem érinti a hatóságok feladat- és hatáskörét. Nem a vétkesség vagy felelősség, illetve jog vagy kötelezettség, hanem az esemény okának megállapítására irányul, a jövőbeni közlekedési balesetek vagy egyéb közlekedési események megelőzése érdekében.
Mivel sajnálatos módon az adathordozó oly mértékben megsérült, hogy adattartalma értékelhetetlen, a vizsgálat elhúzódhat. Kérem szíves türelmét a vizsgálatok befejezéséig, amelyről természetesen tájékoztatni fogják az illetékesek a társadalmi nyilvánosságot.
Befejezésül szólnom kell az áldozatról és a sérültekről. Lükő Zsolt posztumusz hadnagyot a Magyar Honvédség hősi halottjaként helyezték végső nyugalomra Ácsteszéren. E helyről is még egyszer részvétemet szeretném kifejezni az áldozat családjának.
Mielőbbi gyógyulást kívánok a sérültek közül az Állami Egészségügyi Központban ápolt két katonának, illetve az otthonában egészségügyi szabadságon lévő társuknak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés