JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselő Úr! A hozzászólásában ecsetelt és az idő rövidsége okán nagyon is összezsúfolt, de szinte minden egyes részletében rendkívül fontos problémára rávilágító kérdéskörre így en bloc nem reagálnék vissza darabra és egyesével, hanem inkább a kormány nevében szeretném megköszönni azt a felelősségteljes gondolkodást, ami ebből elég világosan kiderült. S úgy hiszem, jó néhány olyan szakmai részletkérdés van, amiben - ön éppúgy tudja, mint én - előrehaladott szakmai egyeztetések folynak. Ebben számítottunk és számítunk is az MDF véleményére most és a jövőben is. Nagyon bízom benne, hogy álláspontjukat megtartva a jövőben is ugyanilyen aktívan próbálnak nekünk segíteni abban, hogy a kormány jó és kiérlelt javaslatokat hozzon a parlament elé.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés