ALEXA GYÖRGY, a fogyasztóvédelmi eseti bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ismerjük el, az a közös illúzió, amely szerint a gazdaságot mozgató piaci verseny önmagában megoldja a fogyasztói érdekek védelmét, mára szertefoszlott. A kialakított szabályozások, a pozitív kormányzati törekvések, a hatékony hatósági fellépés és a civil szféra erőfeszítései ellenére a fogyasztók milliói érzik magukat kiszolgáltatva, amikor áruk és szolgáltatások vásárlása, igénybevétele kapcsán úgy érzik, hogy sérülnek érdekeik.
A fogyasztó helyzetét nehezíti az, hogy sokszor nem érzi magát egyenrangú félnek a számára eladó vagy szolgáltatást nyújtó féllel. Érzése, még ha az esetek nagy többségében abból táplálkozik, hogy nincs tisztában saját jogaival, mégis jogos, hiszen a gyártók és forgalmazók olyan anyagi és jogi potenciállal rendelkeznek érdekeik védelmében, amellyel az egyedi fogyasztók nem. Ezért gondolom, hogy a fogyasztóvédelem egy társadalom működésében az egyik legfontosabb esélyegyenlőségi kérdés. Bár az elmúlt évek a hazai fogyasztóvédelem fejlődését hozták, mégis elmondható, hogy a törvényhozás napi gyakorlatában a fogyasztóvédelem nem mindig kapott kiemelt szerepet. A felgyorsult technikai fejlődés és a naponta alkalmazott újabb és újabb marketingmódszerek kihívás elé állítják a jogszabályalkotókat is.
Az e területen lévő jogi szabályozásnak egy megfelelő és folyamatos egyensúlyi helyzet fenntartása lehet a célja a piaci viszonyok két főszereplője között. Ezt a tényt ismerte föl a magyar parlament, amikor az elmúlt év tavaszán ötpárti egyetértéssel létrehozta a fogyasztóvédelmi eseti bizottságot azzal a céllal, hogy a grémium tekintse át a fogyasztóvédelem hazai helyzetét, jelentést és határozati javaslatokat terjesszen elő a parlament számára. Bizottságunk 2007. március 27-én tartotta alakuló ülését, elfogadta ügyrendjét, munkatervét, valamint a bizottság tagjainak közös nyilatkozatát. A bizottság munkájában állandó meghívottként részt vettek az érintett minisztériumok, kormányhivatalok, államigazgatási szervek képviselői, valamint az országos fogyasztóvédő civil szervezetek delegáltjai.
Feladataink teljesítése érdekében külön napirendi pont keretében meghallgattuk a területért felelős miniszter tájékoztatóját, a fogyasztóvédelemmel foglalkozó hatóságok tevékenységéről szóló beszámolókat. Kihelyezett ülés keretében tájékozódtunk a fogyasztóvédelemmel foglalkozó országos civil szervezetek munkájáról. Meghallgattuk néhány, a fogyasztók nagy csoportjait érintő tevékenységet folytató piaci szereplő tájékoztatását. Így került sor a legnagyobb áruházláncok, a mobil- és kábelszolgáltatók meghallgatására is. Az élelmiszer-adalékok kapcsán együttes ülést tartottunk a mezőgazdasági bizottsággal.
(12.50)
A bizottság vezetése felkereste a közép-magyarországi és az észak-magyarországi régiók fogyasztóvédelmi felügyelőségeit, és külön tanácskozáson találkoztunk a megyei békéltető testületek elnökeivel. 2006. szeptember 6-án több mint kétszáz, a fogyasztóvédelemben dolgozó hatóság, civil és szakmai szervezet képviselőinek részvételével egész napos szakmai konferenciát szerveztünk.
A fogyasztóvédelmi eseti bizottság tagjaiként a bizottság alakuló ülésén teljes egyetértésben egy, a munka alapelveit rögzítő nyilatkozatot fogadtunk el. Engedjék meg, hogy a nyilatkozatot felolvassam. Már csak azért is fontosnak tartom ismertetni a nyilvánossággal, hogy bemutassuk: pártos érdekektől szabdalt napi gyakorlatunkban is van olyan terület, melynek alapelveiben minden parlamenti párt egyetért.
"A parlament fogyasztóvédelmi eseti bizottságának tagjaiként delegáló pártjaink képviseletében az alábbi nyilatkozatot tesszük. Hazánk kiterjedt fogyasztóvédelmi hálózattal és erős, e tárgykörben működő civil szervezeti szektorral rendelkezik. Az illetékes hatóságok és hivatalok munkatársai ellenőrzési jogkörüket felhasználva a civil szféra, a figyelemfelkeltés eszközeivel igyekeznek lépést tartani a naponta belépő új technológiák és szolgáltatások fogyasztói kockázatainak kihívásával. E szervezetek mindennapos munkája mellett is megállapítható, hogy az elmúlt 16 év a fogyasztók növekvő kiszolgáltatottságát hozta. Az aktív hatósági és civil szervezeti tevékenység mellett elmondható, hogy a társadalom jelentős része felkészületlen fogyasztói érdekeinek megvédésére.
A bizottság tagjaiként egyetértünk abban, hogy az állampolgárok fogyasztói biztonsága nem a pártpolitikai viták terepe. Ezért munkánkat a szakmai kérdésekre koncentrálva, az Országgyűlés nagy többségének egyetértésével meghozott határozatának megfelelően kívánjuk végezni. Ennek szellemében vizsgáljuk és értékeljük a fogyasztóvédelem területén korábban meghozott intézkedések hatékonyságát, áttekintjük a vonatkozó jogszabályokat, ha szükséges, módosításokat kezdeményezünk. Tájékozódunk a szakmai szervezetek munkájáról, tevékenységünkkel a témáról folyó társadalmi párbeszédet kívánjuk elősegíteni.
Egyetértünk abban is, hogy az állampolgárok, az érintett szervezetek, a hatóságok javaslatai és tapasztalatai nélkül tevékenységünk csak részben lehet sikeres. A nyilvánosság bevonását és segítségének kérését működésünk meghatározó részének tekintjük. Ennek érdekében jelezzük, hogy folyamatosan várjuk a fogyasztóvédelem koncepcionális, átfogó kérdéseit érintő állampolgári, civil szervezeti és hatósági javaslatokat."
Bizottságunk e nyilatkozat szellemiségében folytatta tevékenységét, ezért munkánkat alapvetően nem a viták jellemezték. Természetesen az ellenzéki-kormányzati létből fakadó véleményeltérések időnként megmutatkoztak, de kijelenthető, hogy jó és szakmai légkört kialakítva az elvégzendő feladatokra koncentráltunk.
Az állami szerepvállalást illetően eltérő felfogások és ezáltal különböző állami szabályozások élnek egymás mellett Európában. Az angolszász országokban a szűkebb állami beavatkozás mellett tették le a voksot, ez a felfogás elegendőnek tartja a polgári jogban biztosított eszközrendszert, a minőség helyett a megfelelőséget javasolja számon kérni, és azt is kizárólag piaci eszközökkel. A másik államfelfogás nagyobb beavatkozást tart szükségesnek a piaci viszonyokba, e felfogás szerint az állam nem vonulhat ki a minőségvédelemből, és az állam biztosítsa a fogyasztók számára a megfelelő piaci viszonyokat szabályozással és fogyasztóvédelmi hatóságok működtetésével.
A magyar viszonyok és szabályozás az utóbbi modellt hivatott követni. Ez derült ki számunkra Kiss Péter, a fogyasztóvédelemért akkoriban felelős miniszter tájékoztatójából, a megismert hétéves kormányzati stratégiából és a hároméves cselekvési tervből. Ez utóbbiak végrehajtása elindult, létrejött az egységes és megfelelő jogkörökkel bíró fogyasztóvédelmi hatóság, melynek szervezeti bővítése jelenleg is zajlik. Feltételezem, ezen intézkedésekről a kormányzat jelen levő képviselője részletesebben is szól majd. De azt megállapíthatjuk, hogy a kormányzat helyes úton jár akkor, amikor az ellenőrzési és piacfelügyeleti tevékenysége mellett különböző eszközökkel a fogyasztóvédelem társadalmasítására, a tudatos fogyasztói magatartás kialakítására, a civil szféra megerősítésére törekszik.
Engedjék meg, hogy a civil szervezetekről bővebben is szóljak. Az e témával foglalkozó társadalmi szervezetekben olyan szellemi kapacitás gyűlt össze, amely tárgyalóképessé teszi őket a gyártók, a forgalmazók és a szolgáltatók felé. A klasszikus és általános fogyasztóvédelmi érdekképviselet mellett megjelentek a különböző fogyasztói szakterületekkel foglalkozó szervezeti kezdeményezések. Egyik-másik szervezetnél már nem csak a fogyasztó közvetlen védelméről szól a kommunikáció, szempontként kerül alkalmazásra a környezetre és a fogyasztóra káros fogyasztói szokások, a fenntartható fejlődés kérdése. Bővül azoknak a feladatoknak a köre is, amelyek átvállalására képesek ezek a szervezetek.
Több szervezet vállalja fel egyedi ügyek képviseletét vagy a képviselet segítését, néhányan jogi, sőt mentálhigiénés segítséget is nyújtanak. Állami támogatásból, de a civilek szervezésében jöttek, jönnek létre fogyasztói tanácsadói irodák, fogyasztói klubok. Számtalan periodikus vagy eseti kiadványt adnak ki a civilek. A Kosár magazin, a Létkérdés, a Kontroll című újságok az általános fogyasztóvédelem aktuális kérdéseit mutatják be, de több olyan periodika van, amely konkrét fogyasztói csoportokhoz szól.
Megállapíthatjuk, hogy a civil részvétel, a békéltető testületekben dolgozó önkéntes aktivisták szerepvállalása nélkül félkarú lenne a hazai fogyasztóvédelem. De nemcsak praktikus megfontolások miatt kell erősíteni a civilek szerepét. A kapitalizmus hazai kialakulásával és az Unióhoz való csatlakozásunkkal a fogyasztóvédelem intézményrendszerének hatásköri struktúrája átrendeződött. A hatóságok tevékenységének meghatározó eleme a piacfelügyelet lett. A termékek és szolgáltatások hibás teljesítésével kapcsolatos jogorvoslati lehetőség a fogyasztóvédelmi hatóságoktól a bíróságok hatáskörébe került. A bíróság elvileg a teljes kártérítés elvének megfelelő kompenzációt nyújt, azonban az elhúzódó és drága eljárások nem jelentenek hatékony jogorvoslati lehetőséget a sérelmet szenvedett fogyasztó számára. A változás a korábbi szabályozáshoz képest a fogyasztókat érzékenyen érintette, ugyanakkor a civil kontroll eszközeinek tág tere van egy demokráciában, és az erős állami hatóságokkal együttműködő fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek képesek a keletkezett űrt kitölteni.
Bizottságunk egyik missziójának is tartom, hogy a társadalmi szervezetek javaslatait képviseljük az Országgyűlés nyilvánossága előtt. Erre a partneri viszonyra szükség is van, mert általános tapasztalatom, hogy a civil szervezetek nem elégedettek - és méltán nem - azzal a sebességgel, amellyel a politikai osztály a társadalmi szféra felől érkező javaslatokat befogadja, és a hivatalos politika, a törvényhozás rangjára emeli. Úgy vélem, nekünk, politikusoknak - mint ahogy e Ház falai között korábban már többször elmondtam - okulnunk kell ebből. A fogyasztóvédelmi törvény a bírósági jogvitarendezés alternatívájaként határozott a békéltető testületek felállításáról. E testületek hatékony vitarendező funkciót töltenek be, és segítik a gyors, olcsó és egyszerű jogérvényesítést. A fogyasztóvédelmi törvény szerint a békéltető testületi eljárás célja a fogyasztó és a gazdálkodói szervezet közötti fogyasztói jogvita peren kívül, a felek közötti egyezséggel történő rendezése, illetve ennek eredménytelensége esetén a felek alávetési nyilatkozata birtokában az ügy eldöntése a fogyasztói jogok gyors és egyszerű érvényesítése érdekében.
A testületek tagjaival folytatott megbeszéléseken kiderült, hogy több probléma nehezíti munkájukat. Ezek közül talán a legfontosabb kérdés az, hogy sok gazdálkodó szervezet nem veti alá magát a testület eljárásának és határozatának. Nagyobb értékű ügyek esetén természetesen a panaszos bírósághoz fordulhat, de a kisebb anyagi értékű panaszok esetén a panaszolt ezzel a magatartásával kivonhatja magát az ügy rendezésének kötelezettsége alól. Közbevetőleg hadd jegyezzem meg: magam is tudok olyan hazai bankról, amely belső utasításban veti el a részvételt minden békéltető eljárásban.
A fogyasztóvédelmi törvény meghozatalakor még kötelező volt a vállalatok és a vállalkozók számára valamilyen gazdasági kamarához tartozni. Az akkori törvényhozók joggal gondolták, hogy a kamarai tagsághoz tartozás a békéltető testületekkel való együttműködési kényszert fogja eredményezni.
(13.00)
A kötelező kamarai tagság eltörlése anyagi és jogi értelemben is légüres teret alakított ki a testületek számára. A testületek finanszírozását az állam biztosítja, és igaz, hogy működési támogatásuk folyamatosan nőtt az elmúlt években, még mindig nem érte el azt a szintet, ami szükséges lenne.
Vannak feladatok a testületi munka nyilvánosságának megteremtésében is. Szükség van arra, hogy a fogyasztók jobban tisztában legyenek a békéltető testületek feladataival. Zajlanak szakmai viták a testületek tagjai körében is. Több kérdésben van eltérés az érintett szakemberek véleményei között. A teljesség igénye nélkül: ilyenek például a kamarákhoz tartozás helyessége, a választottbíróság, vagy az egyeztető fórum irányában folytatódjon-e a testületek fejlesztése, legyenek-e önálló jogi személyiségek a testületek. Kibeszélve és a kellő döntéseket meghozva lehet pontot tenni ezekre a valós szakmai érveken alapuló véleménykülönbségekre.
Úgy vélem, a fogyasztóvédelmi törvény átalakítása hozhat megoldást ezekre a kérdésekre. A beterjesztett határozati indítványunk a működésünk alatt szerzett tapasztalatainkon és a fogyasztóvédelmi hatóságok, civil és szakmai szervezetek felénk megfogalmazott javaslatain alapul. Ezekből kiemelendőnek tartom azt, hogy javasoljuk, a kormányzat kezdje el az 1997-es fogyasztóvédelmi törvény átalakításának, korszerűsítésének munkáját, olyan társadalmi vitát szervezve, amelynek során a civil és szakmai szervezetek, a kamarák, a békéltető testületek, valamint az érintett hatóságok korábban megfogalmazott javaslatai is áttekintésre kerülnek, illetve az említett szervezetek aktív szerepet kapnak a törvénymódosítás előkészítésének folyamatában.
Indítványunkban javasoljuk a bírságolás és az elmarasztalások rendszerének továbbfejlesztését, egységesebb szemléletének kialakítását és visszatartó erejük növelését. Úgy véljük, hogy a bírságok felhasználása tekintetében elérendő cél, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságon kívül más fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó hatóságok által kiszabott fogyasztóvédelmi jellegű bírságokból is részesüljenek kellő arányban az e területen tevékenykedő civil szervezetek. Meggyőződésünk, hogy a fogyasztóvédelmi törvény átalakításakor olyan jogi szabályozást kell kialakítani, amely tisztázza és erősíti a békéltető testületek helyzetét. Azt gondoljuk, hogy a fogyasztóvédelmi ismeretek, az oktatásban való hangsúlyosabb megjelenítésük a tudatos fogyasztói magatartás kialakítását segíthetik. További határozati javaslataink a fogyasztóvédelem néhány fontos részterületével foglalkozva kérik fel a kormányt a szükséges teendők megtételére.
Befejezésül: úgy vélem, hogy a bizottságunk létrejöttét eredményező ötpárti akarat még nem elegendő garancia arra, hogy a fogyasztóvédelmi kérdéseket megfelelő figyelemmel kísérjék a politika résztvevői. A mindenkori kormányzatok és a törvényhozás napi munkájának szerves részét kell képezze az a szemlélet, amely folyamatosan akar megfelelni a fogyasztói biztonságot érő kihívásoknak. A törvényalkotás és a minisztériumok szakpolitika-alakításának szerves részét kell alkossa a fogyasztóvédelem.
Mint már elmondtam, a fogyasztóvédelem esélyegyenlőségi kérdés is. Ma hazánkban nem egyenlőek a fogyasztók érdekeik megjelenítésében, hiszen anyagi és felkészültségbeli és az életkorból fakadó különbségek meghatározzák, hogy ki milyen sikeresen tudja megvédeni megsértett fogyasztói jogait. Akkor cselekszünk alkotmányunk szellemiségének megfelelően, ha mindent megteszünk a fogyasztói jogok egyenlő érvényesülése érdekében.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés