GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Elég sok polémiát folytattunk ebben a folytatásos regényben itt a parlamentben a vidéki élet kapcsán. Sok mindent máshogy látok, valószínűleg azért, mert nem jól menő ügyvédként éltem le az életemet, hanem ott köztük, azok között az emberek között, akiket ez a történet érint.
Azt gondolom, abban, hogy a településeink, kistelepüléseink tényleg valós problémákkal küzdenek, abban nagyon-nagyon sok a közös felelősségünk. Nagyon sokszor elmondtam a kilencvenes évektől indítva, hogy mi történt akkor csak az agrárium területén, amikor ami viszonylag jól működött, azt csak azért kellett szétverni, hogy valakinek igaza legyen. (Kovács Tibor: A kisgazdáknak!)
Most azt mondja a képviselő úr, hogy nagybirtokok vannak. Ezek a sokat szidott nagybirtokok, majdnem úgy néz ki, hogy az egyetlen hivatalos foglalkoztatók ma vidéken, és nagyon-nagyon nagy probléma lenne, ha ők is valamilyen ellehetetlenítés meg alapvetően politikai támadások miatt abbahagynák ezt a tevékenységet, ugyanis nem lenne, aki a helyükbe lépne. De azért azzal az illúzióval is szerintem egyszer s mindenkorra le kell számolnunk, hogy nem fog tudni egy települést maga a falu környezete, a falu határa eltartani. Tehát teljesen más helyzet van, és ebben valóban sok tennivaló is van. De én azt gondolom, rengeteg olyan tevékenység folyik... - én most nem akarom a támogatási rendszert végigmondani, ami alapvetően a legszegényebbeket segíti, és ennek az értékállósága végig megmaradt még az elmúlt másfél évben, ezt tegnap a miniszterelnök úr is külön kiemelte, hogy ezt a területet egyáltalán nem érintették a takarékossági intézkedések, és azt gondolom, hogy ez nagyon helyes.
A másik, hogy azért azt is meg kell nézni, abban, hogy valaki szegény, csak az államnak van-e felelőssége, vagy saját magának. Azt hiszem, a kiutat nyilván az jelentheti - és erről is szólt tegnap a miniszterelnök úr beszéde -, ha megpróbáljuk egy picit azokat az embereket a munka világába visszahozni, akik most részben kényelmileg, részben a segélyezési rendszer hibája miatt nem igazán hajlandók dolgozni, vagy úgy gondolják, hogy némi feketemunkával meg tudják szerezni azt a pluszjövedelmet, ami több, mint ha hivatalosan dolgoznának. De természetesen ez azt is jelenti, hogy meg kell találni azokat a területeket, ahol értelmesen foglalkoztathatók azok, akik erre egyáltalán képesek. És vannak ilyen területek, az előbb beszélgettünk itt pont a falopás kapcsán arról, hogy rengeteg erdészeti tevékenység van, idesorolnám a vízi társulatok műtárgyainak, a korábbi meliorációs rendszereknek a rendbetételét, nem beszélve a települések közvetlen környezet- és területrendezési munkáiról.
Tehát azt hiszem, munka van bőven, azt a formát kell megtalálni, hogy bizony-bizony mindenkit meg kell próbálni arra rávenni, hogy azért a javadalmazásért, amiben részesül, valami munkát is végezzen. Alapvetően ez a társadalom elvárása.
A képviselő úr nem volt itt benn tegnap, amikor a miniszterelnök elmondta az expozét, de úgy gondolom, alapvetően félreértette a tulajdonhoz jutás rendszerét, szó nincsen semmiféle kuponos rendszerről. Nem tudom, hol olvasta, valószínűleg csak egy újságot olvas. (Herbály Imre: Magyar Nemzetet.) Itt egyszerűen arról van szó, hogy meg kell próbálni a társadalom széles rétegeit azoknak a jól működő vállalatoknak a tulajdonához juttatni, amiben érdekeltsége lesz. És valószínű, hogy ezeknek a vállalatoknak a működésére is jó hatással lesz egy tőzsdei megjelenés, nem beszélve arról, hogy a kisemberek egy valós megtakarítással egy valós befektetéshez juthatnak, de nem ingyen, képviselő úr, tehát itt szó nincs arról, hogy bármit is osztogatnánk.
Itt szóba került a vizitdíj ügye. Képviselő Úr! Én elég sokáig éltem falun, és a nagyszüleimet elég sokszor vittem orvoshoz, nem volt olyan, hogy ne adtak volna valami kis támogatást a doktornak. Persze, az nem hivatalosan ment, meg nem úgy, hogy arról bármilyen papírt is kaptak volna. Én úgy emlékszem, hogy az összeg már ezelőtt tíz évvel is hasonló nagyságrendű volt, ha nem inkább több, akár egy egyszerű receptfelírásért is. Persze, természetesen doktora válogatta akkor is, hogy ki mennyit tudott elfogadni, de hogy folyamatosan adtak és mindig adtak, az is biztos. És higgye el nekem, hogy ez egy sokkal tisztább rendszer, és sokkal kevésbé megalázó, mint az a helyzet, amikor hálapénzt kell fizetni azért az alapvető szolgáltatásért, amit egyébként mindenkinek a társadalombiztosítás alapján juttatnunk kell. Úgyhogy én nem támadnám ezt a rendszert.
Nyilván azt is tudja a képviselő úr, és nagyon sok háziorvossal beszéltem erről, falusi háziorvossal, még egyszer mondom, hogy ez minimum 180, de inkább 200-250 ezer forint havi olyan bevételt jelent, amiből fejlesztheti az eszközparkját, nem kell állandóan az embereket SZTK-ba küldeni azért, mert mondjuk, egy EKG-vizsgálatra van szükség, ami újabb terhet jelentene utazásban, vizitdíjban, egyébben. Úgyhogy szerintem ez a rendszer olcsóbb, mint a korábbi rendszer, bármennyire is furcsán hangzik. És ha az orvosok is belátják vagy meglátják ebben a fantáziát, akkor kialakulhat az egészségügyben egy olyan szervezet, hogy nem kell mindig mindenért, mondjuk, kórházba vagy járóbeteg-szakrendelésre menni, hanem az orvosoknak is megvan a maguk felelőssége és a maguk lehetősége ezen túl, hogy ezen a helyzeten javítsanak.
Biztos, hogy folytatni fogjuk még ezt a polémiát, még egyszer mondom, nagyon-nagyon máshogy látjuk ezt a helyzetet. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés