DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Egyrészt megnyugtatóak ezek a lépések, másrészt szerencsés helyzetben vagyunk, azt gondolom. Én magam elég sokat foglalkoztam a csángókkal, mondhatom, hogy több évszázad óta nem volt olyan, hogy a magyar és a román hatóságok együtt álltak volna ki ezért a kisebbségért, amelyet egyébként nyelvészkollégáim, akiket elvittem Csángóföldre, Európa legrejtelmesebb nyelvi kisebbségének neveznek, pontosan azért, mert Európa egészen sokáig, gyakorlatilag a '90-es évek közepéig nem is tudott róluk. A nyelvi emberi jogokkal foglalkozó kollégáim példátlannak találták azt a helyzetet, amelyben a csángók évszázadokon keresztül voltak. Úgyhogy azt gondolom, azok a lépések, amiket ön felsorolt, és az a támogató szándék, amit most a román állam részéről érzékelhetünk és ténylegesen érzékelhetünk, nagyon fontosak, hiszen ezek a félelmek nagyon mélyen gyökereznek a csángó kultúrában. A legkisebb megfélemlítés elég ahhoz, hogy eltántorítsa a gyerekeket attól, hogy, hadd mondjam így, az őseik és nagyszüleik nyelvi indentitását valamilyen módon átvegyék és továbbvigyék.
Köszönöm szépen. Köszönöm, elnök úr. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés